Nem kell éterrel vagy meszkalinnal mérgeznünk magunkat, ahhoz hogy igazi gonzo újságíróvá váljunk, a lényeg hogy bármilyen sekély is, de fejest ugorjunk az eseményekbe, amikről távolságtartóan kéne tudósítanunk. Bevonódás, ugyebár.

Mondjuk részegen lehányhatjuk Gyurcsány Ferenc vadonatúj öltönyét egy diplomáciai fogadáson, aztán jól megírhatjuk, ahogy a miniszterelnök zavarában összeblogolta magát, vagy mondjuk megverethetjük magunkat Stohl Bucival, elég csak látványosan szétröhögnünk bármelyik monológját a Nemzetiben. A lehetőségek végtelenek.

Sőt még egy szolid, női lap újságírója is lehet gonzo, elég, ha felszedi minden interjúalanyát. Vagy legalább megpróbálja. Ezt tette a Metro havi magazinjának (Ananász a lap neve, de ezt inkább hagyjuk) újságírónője is, aki csak azért is kierőszakolt egy randit Kamarás Ivántól, ráadásul még jól meg is írta. Női olvasók asszociálhatnak a Bridget Jones naplójára is, amelyben Bridget interjút készít Mark Darcy-val, de hagyjuk a csajirodalmi utalásokat, inkább nézzük az interjú gyönyörű befejezését, ami egyben egy csudálatos óda a felkiáltójelekhez.

„Köszönöm az interjút!
Ennyi volt? Azt mondtad, másfél óra biztosan lesz! Még van egy kis időm!
Akkor mondd meg, mi az, amiről még nem beszéltünk, amit elfelejtettem megkérdezni!
A magánéletemet még nem feszegetted!
Mert ez nem az a lap!
De biztosan be tudsz bújni abba a szerepbe!
Ha gondolod! Milyen színű zoknit hordasz és hányszor egy héten, mármint mosol fogat?
Többször is! Napjában többször is!
Akkor köszönöm az interjút!
Ne igyunk még egy kávét?
De.
Elnézést! Kérhetnénk egy eszpresszót és egy cappucinót…!”