A Süsü a sárkány nagy adóssága, hogy soha nem mutatta meg nekünk bizonyos mellékszereplők hétköznapjait, de a Demokrata-dvd Sajtóklub című műsora betekintést enged ebbe a zugba is. Kellett már egy olyan műsor, ahol nem a szakértők okoskodnak, hanem az átlagember mondja el a véleményét. A Sajtóklub olyan, mint egy kocsmai beszélgetés felvétele, az más kérdés, hogy nem az. A Süsü néhány mellékszereplője, a csizmadia, a borbély és a pék beszélgetnek este, meló után a borozóban, felvették dvd-re, eladják, ha valaki megveszi, megnézi. Ezzel nem azt mondom, hogy „az egyszerű ember” az mind hülye, azt meg pláne nem állítom, hogy mind ekkora hülyeségeket hord össze hobbiszinten, csak azt, hogy megszoktuk, hogy a televíziókban olykor megesik, hogy hozzáértő emberek beszélnek egy-egy kérdésről. De miért mindig csak az a fontos, amit Süsü, meg a Kiskirályfi gondol a politikáról? Hol kap helyet a beborozott cserzővargák, a szűrszabók és a szélmolnárok véleménye például az atomfizikáról? Miért nincs (annyi) félrészeg a tévében?

A kocsmaasztalnál sok színes gondolatbuborékot fölereszt az ember, amelyek másnapra kipukkadnak, ahogy kell, hát így születnek az elméletek ebben a műsorban Süsüről, a Királyfiról, Torzonborz a nagykirályról, és persze a mindemögött ott sündörgő Sárkányfűárusról. Döbrentei Kornél csapongóan, költőhöz illően békétlenkedik, Bencsik András hevesebb, lobbanékonyabb vérmérséklet. Sinkovits Ferenc pedig tanáruras és szigorú. Van még itt egy csaj is, de nem értem, hogy keveredett ebbe a társaságba.
A stúdió díszlete viszont nincs eltalálva. Én egy kocsma-boxot képzelnék el, az asztalon kancsó borral, gyógyhatású szikvízzel, tepertős pogácsával, félig elfogyasztott főtt csülökkel. A résztvevők egyike-másik időnként felállna, kimenne klotyóra, vagy egy újabb kancsóval rendelni. És idővel Döbrentei úr is újra nekifutna a csülök maradékának. A háttérből kocsmazaj hangzana, a talponálló részből átszűrődő zsongást imitálva, aztán az egész eszmecsere végén az asztaltársaság feltápászkodna, és imbolygó léptekkel hazatérne, „tegyük el magunkat holnapra Ferikém.”

Mikor az est tetőpontjára hág, Bandi bá’ egyre inkább tűzbe jön: „Hogy ezek, milyen férgek! Mer ezek nem emberek, ezek már férgek. És ezt tudatosan mondom, mert ha bíróság lesz, kiállok és megmondom, hogy igen tisztelt bíróság, ezek ócska férgek!” Ha kocsmában lennének, akkor ez lenne az a pont, ahol megcsörrenne Bandi szaki mobilja, az asszony lenne az, kedvesen afelől érdeklődne, hogy apjukom mennyit ivott el a fizetésből – és ebből mindenki értené, Bandi kollégának föllőtték a pizsamát