Amíg mi a választással és a tévéműsorok fikázásával voltunk elfoglalva, addig Sebeők János alkotott. Egy ember, aki itt ragadt a 70-es évekből, egy bojtosúszójú maradványhal, egy nemzeti kincs, akire vigyáznunk kell, és akinek ballonkabátjára már most nyugodtan ki lehetne akasztani a márványtáblát: e kabátban élt és alkotott. Sebeők János a magyar Han Solo, legalábbis teljesen olyan, mint ha ’72-ben lefagyasztották volna, és most olvadt volna ki.

Mostanság jelent meg cd-je, de mielőtt bárki is begyűjtené, először mindenképpen János honlapjában fürdőzzön meg, különben az egészből nem fog érteni semmit.

A honlap tulajdonképpen félkész, de egy kincsesbánya. A videóklipek nincsenek még mind fölrakva (csak a Retro című számé), de a klipek werkfilmjei igen, no meg fotók és dalszövegek. De ez bőven elég egy hatalmas kortyhoz a Sebeők-jelenségből. A Sebeők-titok egyik nyitja az, hogy Sebeők ezerszer nagyobb exhibicionista, mint Anettka.

Gondoljunk csak bele, hogy amint kitört a rendszerváltás, János rögtön beköltözött egy állatkerti ketrecbe, és mindenki csodájára járhatott. A kezdetekkor még a Friderikuszban is föltűnt, új könyvének egy részletét énekelte el, majd évekre teljesen visszavonult, és vajon hol máshol is üthette föl a fejét legközelebb, mint a Big Brother VIP-ben, ahol egy héten keresztül szoktatta a nézőket a gondolathoz: megint velünk van. Szóval abban a pillanatban, hogy a valóságshow műfaja megérkezett Magyarországra, Sebeők is előpattant téli álmából. Na, hát a honlapon található filmetűdökben ez az exhibicionizmus a megragadó, Sebeők bármire rávehető, és nem zavarja, hogy egy egész iskola, egy egész utca, egy egész hajléktalanszálló (ne ragozzuk tovább) röhög rajta.

A klipek forgatásához Sebeők leszállt a nép közé, lomtalanítóknak, romáknak, hajléktalanoknak, iskolásoknak énekli el a számait. Egy tornateremben öt számmal nagyobb tornaruhában egy rakás gyerek előtt produkálja magát („focizik”). És természetesen Kiszel Tünde is főszerepet kap, melltartóban, miben másban. Sebeők a végsőkig feszítette a húrt, ez az egész már annyira durva szocio és reality, hogy nem is lehet elmesélni.

Az ember gyönyörködik öltözékében, gyönyörködik ebben a természeti képződményben, próbálja megfejteni, hogy mi ez, és baromira örül, ha sikerül megállapítania, hogy nem Uhrin Benedek, mert annál több. De akkor mégis mi?