A Mars egy meglehetősen furcsa, hibrid sorozat, egy kicsit azokra a tévéfilmekre hajaz, amik ismert bűneseteket dolgoznak fel az ügy valódi szereplőivel, mondjuk a halottkémmel, aki látta, amint kihúzzák a halott szőkecsajt a mocsárból – és közben a Melrose Place szereplőválogatójáról eltanácsolt színésznő meg eljátssza a hullát, és arra gondol, hogy jó, most szar nekem, de Scarlet Johansson is így kezdte. Azaz a realizmust keveri a fikcióval, mindezt egy 2033-ban indított Mars-expedíciót elmesélve, aminek megvalósíthatóságáról szakemberek, milliárdos üzletemberek, és a Marssal az egészségesnél jóval többet foglalkozó írók mondanak okosakat. Mármint 2016-ban, mert a sztori ezen a síkon is zajlik. A szakmai részről Kolbert kolléga írt egy keretes anyagot, akit csak ez érdekel, görgessen a cikk aljáig.

A sorozat a National Geographic eddigi legdrágább vállalkozása, pedig nálunk forgott, és mi állítólag olcsók vagyunk, ugye. Az, hogy költöttek rá, látszik, az első rész alapján bátran kijelenthető, hogy nem gagyi sorozatról van szó, a CGI stimmel, a díszletek és jelmezek jók és hihetők, a Mars meg vörös. Jártunk a forgatáson is annak idején, erről itt olvashatnak. Az epizódokat úgy építették fel, hogy van a fikciós szál, amiben a Daedalus nevű űrhajó elindul a Marsra, ezzel párhuzamosan a szakemberek elmondják, hogy a történet adott szakaszában mi okozhatja a legnagyobb gondot, hogy mire kell nagyon odafigyelni, hogy mit, hogyan lehet megvalósítani, és ezt viszontlátjuk a képernyőn. Amikor például Elon Musk a SpaceX program tulajdonosa arról beszél, hogy az alapvető gond a marsi expedícióval – az odajutás mellett – a leszállás lesz, akkor a fikciós szálban az asztronautáknak bajuk lesz a leszállással és így tovább.

A Mars ettől meglepően dinamikus lesz, az első részben hálistennek kihagyják az űrben töltött monoton hétköznapokat (hét hónapos útról van szó, minek megmutatni), és pár karakterépítő jelenettől eltekintve igyekeznek a cselekmény izgalmasabb részeire koncentrálni. Mi van, ha pont a leszálláskor szarik be a manőverező egység? Mi van, ha az előre kijelölt területtől 76 kilométerre szállnak le? Hogyan jutnak el az előre küldött, és a túléléshez elengedhetetlen cucchoz? A két szál intergrálása meglepően jól sikerült, legalábbis nekem volt meglepő, hogy egyformán érdekes és fogyasztható lett mindkettő, a beszélő fejek nem nyomják el a színészeket, és fordítva.

Kicsit idealisztikus az az elképzelés, hogy a világ majd jól összefog, és közösen vállalja a költségét az expedíciónak, ami többek között azért is kell, hogy a szereplőgárda polkorrekt változatossága értelmet nyerjen – van benne amerikaitól a spanyolon át a nigériaiig mindenféle náció. A színészek közül a legismertebb a The Killingben is szereplő Ben Sawyer, aki az expedíció kapitányát játssza, és sajnos narrálja is a fikciós részeket Oravecz Nóra legsötétebb napjait idéző álmély merengésekkel, amiktől az ember legszívesebben lemarná magáról az összes bőrt.

Igencsak fontos szereplők lesznek a Seung-ikerpár tagjai, akiket egy koreai popikon JiHAE alakít, egyikük a hajón száguld az ismeretlenbe, a másik meg a földi vezérlőből (a Bálna alakítja ezt is, mint a Mentőexpedícióban) felügyeli a folyamatokat. És hogy miért lesznek fontosak? Azért a félórás előzményfilmért, amit a NatGeo a Mars elé forgatott, és róluk szól:

A Mars pilotja nem volt túl izgalmas, de jóval érdekesebb volt, mint egy random sci-fi-pilot, mivel a valós szereplők és az, amit mondanak, ahogy a tudomány és technológiai fejlettség jelen állapotából kiindulva, tudományos alapokra helyezik egy 2033-as expedíció feltételezett történéseit mindenképpen túlmutat bármin, amit eddig a tévében sci-fi-ként eladtak nekünk.

Hol látható: Mars - Utunk a vörös bolygóra, National Geographic, november 13-től vasárnap esténként 9-től.