A Fear The Walking Dead a második évaddal óriási kockázatot vállalt, hiszen elvitte a cselekményt az USA-ból először az óceánra (technikailag amerikai vizekre, de mindegy), majd Mexikóba. Mindezt úgy, hogy egy alapvetően amerikai piacra dolgozó, amerikai nézőknek szóló tévéadó egyik zászlóshajója volt. A nagyot markolás azonban nem teljesen jött be, sőt. Lesznek spoilerek.

Amikor a The Walking Dead testvérsorozatát bejelentették, mindenki sóhajtozott, hogy baszki, először az alapsorozatot kellene gatyába rázni, mert valljuk be őszintén, - és most a képregényolvasó is beszél belőlem, mert naprakész vagyok abból is - kezd már egy kicsit unalmassá válni az a formula, hogy a főhősök emennek valahová, ahol azt hiszik, minden fasza lesz, aztán kiderül, hogy nem az, párat elrabolnak/fogságba ejtenek közülük, páran időlegesen lelépnek a csapattól, de egy idő után mindenki megint összebandázik, mínusz az évente kötelezően elhulló mellékszereplők, plusz az adott évadra érkező, de majd később szintén elhulló vendégsztárok, és mennek egy másik helyre, ahol azt hiszik, minden fasza lesz, és kezdődik minden előröl.

Ha alaposabban megnézzük, a Fear The Walking Dead annak ellenére ilyen lett, hogy a készítők és maga Robert Kirkman, a képregény alkotója is azt ígérte, hogy ez egy másik sorozat, más stílusban. Érthető, azt azért valljuk be, mert hát mi a fenét csinálna az ember egy olyan világban, amiben a lakosság 90 százaléka meg akarja enni? Menekül. Az eredeti ígéret az volt, hogy megtudjuk milyen volt átlagembernek lenni egy zombiapokalipszis kitörésekor és az első évad bizonyos mértékben ezt meg is mutatta, de sajnos a hat rész erre nem volt elég, és miközben engem tényleg érdekelt volna az, hogy dönti el egy jóravaló történelemtanár, hogy mi legyen a postással, ha megharapja a kutyát, az íróknak haladniuk kellett, és a negyedik részre már heteket ugrottunk időben előre, a koncepcióval szakítottunk, és jött az a túlélősdi, amit a TWD-ben is láthattunk.

A második évad jó kezdődött a jachton pocoló, és valami ismeretlen cél felé haladó túlélőkkel, kezdtek kialakulni a karakterek, főleg Nick, Daniel és Madison, világosan látszott, kik azok, akik ebben a világban megélnek, és kikre vár szomorú sors, ha nem térnek észhez, az írók jól nyúltak Aliciához, aki az idióta tinilányból szépen fokozatosan lett az egyik legérdekesebb karakter, és kibontották Victort, aki meg a sorozat egyik legjobb húzásának tűnt, és valahol tényleg az is, mert szinte ő az egyetlen karakter a mai napig, aki következetesen cselekszik. Sajnos az már az évad eső felében látszott hogy a Travis-Chris páros nem működik, a két színész képtelen volt eljátszani az apa-fia kapcsolatot, különösen a Christ alakító Lorenzo James Henrie-re volt nagy a nadrág, de Cliff Curtis sem veregetheti a saját vállát az első hét rész láttán.

A mexikói kaland minden marhaságával egyetemben (a kőkemény, de tisztes polgárokat követni képtelen gengszterek, Chris, aki 4 másodperc alatt lett pszichopata, Nick, aki villámspanyol tanfolyam után úgy lesz vezető, hogy észre sem vesszük) nekem bejött, legalábbis az elején, a környezet tetszett, a spanyol dialógok is, volt némi karakterfejlődés is, és a szállodás húzás, bár előre lehetett sejteni, hogy mi fog történni, kifejezetten jól sült el. Aztán jöttek a bajok. Madison bebizonyította, hogy nála ostobább női karaktert nagyítóval sem lehet találni a tévében, az írók rájöttek, hogy Mexikó papíron szexi, de a bajszos-atlétás fegyveresek nem alkalmasak főgecinek, és eleve, annyira egyértelmű volt, hogy ennek mi lesz a kifutása, hogy én szégyelltem magam miatta.

A duplarészes fináléban az írók kényszeresen le akarták zárni az összes szálat, emiatt Oféliét elküldték a sivatagba mászkálni, majd fogságba esni, a magát már csak poénból is vérrel kenegető Nicket és babáját átdobták a határra, ahol rájuk támadtak persze, és van rá egy söröm, hogy a harmadik évad elején a velük menetelő mexikói családokról már egy szó sem fog esni (és baszki, Nick tényleg izgalomba jön egy menekülttábortól, amikor az évad első felében a saját bőrén tapasztalta meg, milyen szar helyek azok???). Madison az egész évados hülyeségére koronát tett a szállodába megérkező két gyökér kezelésével, ami viszont a finálé egyetlen meghökkentő jelenetsorát eredményezte, azt, amiben Travis két ember puszta kézzel ver agyon.

Az a Travis, aki ugyanettől a két embertől telefosta a gatyáját három résszel ezelőtt, és hagyta, hogy az idióta fia (akit egyébként jól seggbe kellett volna rúgnia) átmenjen totál pszichóba a hatásukra. Jó, ha a fiamat bántaná valaki (spoiler: Chris egy fashbackben meghal, a két nyikhaj lövi le, mert eltöri a combcsontját), én is kinyomnám a szemét, és jól is tette Travis, hajrá, csak a reakció váratlansága, zsigeri brutalitása volt kicsit furcsa. Az viszont, ahogy az írók kimozgatták őket a hotelből, felháborító volt, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a banditák kiürített főhadiszállásán talált hulla zsebében OTT VOLT A LA COLONIA PONTOS CÍME BAZDMEG.

Az évadzáró célja egyértelműen az volt, hogy minél gyorsabban visszazsuppolják a szereplők nagy részét az USA-ba, és ezt el is érte. Madison, Travis és Alicia majd szépen autóba pattan és elindul északnak, Ofélia és Nick már ott van, Chris meg hálistennek sehol. Nem tudom, mi lesz Victorral és a repülős minisorozatból áthozott csajjal, de simán lehet, hogy a büdös életbe' nem látjuk őket viszont. Jó lenne, ha a köbvetkező évadban az alkotóknak sikerülne végre egy olyan ellenséget kitalálni, akitől tényleg lehet félni, és ha nem néznék hülyének a nézőket. Egy esélyt még kapnak, de fogy a türelmem. Finálé: 2/5, Évad: 2,5/5.