Szerda este 21:05-kor indul az On The Spot új sorozata, a Diktátorok gyermekei az m1-en, ami arra a keresi a választ, hogy az utódok képesek-e szembenézni apjuk rémtetteivel. A sorozatban olyan 20. századi zsarnokok leszármazottait ismerhetjük meg, mint Pol Pot, Herman Göring, Augusto Pinochet, Fidel Castro vagy Idi Amin.

Hogy miért pont az ugandai diktátor fiával indítják a sorozatot, és miért nem a magyar nézőknek sokkal érdekesebb Herman Göring lányával, nem tudom, de az tény, hogy S. Takács András és Cseke Eszter sorozatindító epizódja megrázóra sikerült.

A kétfős magyar stáb Ugandában megkereste az egykori diktátor fiát, Jaffart, és Idi Amin legjobb barátja és minisztere, Oboth Ofumbi fiát, Godfreyt. A két férfi 30 éve nem találkozott és beszélt egymással, azóta, hogy Idi Amin paranoiás rohamában megölette legfőbb bizalmasát. Most ott ülnek egy nemzeti park kellős közepén, és miközben azon dolgoznak, hogy a diktátor által megkezdett szállodát felépítsék, „hogy legalább legyen pozitív hagyatéka is”, kénytelenek szembenézni az örökségükkel.

Az pedig, finoman szólva sem egyszerű. Hosszú percek telnek el azzal, hogy azon vitatkoznak, hány ember is vált az Amin-diktatúra áldozatává, 10 ezer, 100 ezer, 300, 500, 1 millió?! Olyan számok ezek, amibe belegondolni is borzalom, főleg, hogy már sosem tudjuk meg, annak ellenére, hogy Amin 1979-ben megbukott. A diktátor és miniszterének gyermekei elsősorban azonban mégsem a népirtásról beszélnek, hanem saját személyes tragédiájukról, arról a bizonyos napról, amikor Amin megkínoztatta és megölette Godfrey apját.

„Apu miatta látszott normálisnak” – jelenti ki Jaffar Godfrey apjáról, és ez a mondat már előrevetíti, hogy a férfi pontosan tudja, az apja megőrült, de ennek ellenére védeni próbálja, szerinte a diktátort a katonai junta irányította, manipulálta, a „foglyuk volt”, és a tragikus döntés hátterében is őket sejteti.

Godfrey hajlandó ezt elfogadni, de azért elmeséli, milyen állapotban látták meg apja holttestét, a 33 golyónyom mellett minden végtagja el volt törve, egy szál, vértől ázó inge alig takarta a testét borító kínzások nyomát, a nyílt sebek miatt a holttest két nap múlva oszlásnak indult, és ezért úgy kellett eltemetni, hogy a családjából alig ért oda valaki is a szertartásra.

Nézzük ezt a két középkorú férfit egy hófehér kanapé két végén, halálos ellenségeknek kellene lenniük, mégis azt látjuk, hogy csupán a történetük felelevenítése, a két különböző szempont egymás elé tárása egyre közelebb hozza őket egymáshoz, képletesen és szó szerint is: végül már egymás kezét szorongatják.

„Nem kérhetek bocsánatot az apám nevében, csak a magaméban” – mondja Jaffar, és megteszi a legnagyobb lépést, amit csak megtehet: elmegy Godfrey családjához, a meggyilkolt apa özvegyéhez, hogy szembe nézzen azokkal, akiktől az apja nemcsak a családfőt vette el, hanem az egzisztenciájukat is, a gyilkosság után ugyanis földönfutókká váltak.

Nem spoilerezném el a végét, nézze meg inkább mindenki ma este az m1-en, de annyit elárulok, hogy ez a két férfi a lehető legintelligensebben, legfelelősebben és legemberibben oldja meg a 30 éves konfliktust a két család között.

Az On The Spot új sorozata az eddigieknél jóval személyesebbre sikerült, kevesebb benne a dokumentumfilmes távolságtartás, a száraz tények, az életrajzi adatok is alig hangzanak el, de ez a hozzáállás kivételesen segíti a történelem átélhetőségének érzését, és azt az alapvetést, amit nekünk, magyaroknak sem ártana már elsajátítanunk, hogy a gyerekek nem felelősek az apjuk bűneikért.