Rákay Philip a nemzeti együttműködés sikerembere, és erre nem csak az utal, hogy selyem nyaksállal hordja a polgári értelemben vett pinaszakállt, hanem, hogy fogalmunk sincs, hogy mégis miért olyan sikeres. A nézőknek tizenöt éve lendületes mozdulattal beintő Viva-VJ egyszer csak elkezdett úgy viselkedni, mintha egy könnyed francia vígjátékban adná a lecsúszott bárót, aztán egyet pislogtunk és máris a Parlament előtt üvöltötte, hogy kétmillió ember van a Fidesz-nagygyűlésen, és fürödjünk egymás nemzeti verejtékében. Ezután persze már nem is olyan meglepő, hogy Rákay ott volt, amikor megalapították a HírTv-t, és a 2010-es választások után az MTV intendánsa lett, novemberben pedig egyenesen a Magyar Televízió vezérigazgató-helyettesének nevezték ki. És műsort vezet, és dalversenyben is zsűrizik, ráadásul néha olyan laza, hogy még nyakkendőt sem vesz.
A piros arannyal vastagon megkent Magyarország szeretlek volt az utolsó műsor, ami a nevéhez köthető, és mivel lassan négy hónapja semmivel nem bukott meg, gyorsan újabb feladatot bíztak rá: a Szabadság tér ’89-ben egy éven át mesél majd a rendszerváltásról. Vagy inkább rendszerváltoztatásról.
Elsőre félelmetesen hangzik, hogy éppen Rákay Philip beszéljen nekünk a Kádár-rendszer végéről, de már a műsor címe is rejt két jó hírt: egyrészt úgy tűnik, hogy a szabadság még mindig fontos azért, hiszen bármennyire csábító, mégsem Nemzet Főtere ’89, vagy mondjuk Kussoljatok, majd a Közgép megnyeri utca ’89 lett a műsor címe. Ja, és ezek szerint mégis 1989-ben volt a rendszerváltás, mert ugye a választások után már arról volt szó, hogy a fülkeforradalom az igazi, 25 évvel ezelőtt a kommunisták végül csak ellopták a show-t.
De a cím után már nehéz jót mondani. Talán csak annyit, hogy látszik, hogy Rákay Philipnek tényleg fontos ez az egész. Úgy izgul, mintha nem is műsorvezető lenne, aki felkonfot mond, hanem egy megszeppent úttörő, aki a kerületi párttitkár előtt szaval a nagy októberi szocialista forradalom évfordulóján. Pedig a Szabadság tér ’89 nem egy bonyolult formátum: tulajdonképpen egy talk show-nak álcázott történelmi műsor, vagyis pont olyan mintha a DTK-t néznénk, csak még unalmasabb. Rákay közönség előtt beszélget történészekkel, szociológusokkal, és később állítólag majd a rendszerváltó pártok képviselőivel. Persze nem valódi beszélgetések ezek, a műsorvezető csak eljátssza, hogy érdekli a válasz, pedig begyakoroltak már jó előre mindent, pont mint a Fábry show-ban. Előre egyeztetett kérdésekre jön a tudományos monológ, a közönség meg lelkes, és nevet is, mintha tényleg pörögne a show: legfeljebb az a furcsa, hogy az első sorban mindenki egyenes háttal ül, öltönyben, és úgy tapsolnak, mintha Kim Dzsongun születésnapján lennének. Biztos ez is a múltidézés része.
A szakértők között vannak elismert tudósok, és néhány meglepő választás is: az még belefér, hogy a Századvég szociológusa osztja az észt a Kádár-rendszer népesedési politikájáról, végül is még nem bűn, ha számlaképes egy szakember, és szereti a kormányt, de azért az már meglepő, hogy egy végzős egyetemi hallgatót kérdeznek meg a népi-urbánus vitáról. Egy kicsit olyan, mintha a stúdióban húzna vizsgatételt, és a négyesre hajtana, de nagyon.
És mindezt állítólag nagyon látványosan tálalják, de ebből csak annyi látszik, hogy a komor stúdióban néha nem egyenesen a kamerába néz a műsorvezető, hanem messziről, szinte titokban mutatják a hátát, amint épp egy másik kamerába beszél. Mert ez ugye nagyon progresszív volt a kilencvenes években, amikor a magyar Vivát is gründolták.
De amúgy sem a látványon múlik egy ilyen műsor sikere, hiszen az Éjjel-nappal Budapesttel akkor sem tudnák felvenni a versenyt, ha a stúdióban lejátszanák a lánchídi csatát, a nyolcvanas éveket meg Samantha Fox D-kosaras szexképeivel idéznék meg. Mondjuk lehetnének akár valódi viták is a műsorban, egymásnak feszülhetnének különböző politikai, vagy akár tudományos álláspontok, csak sajnos a Szabadság tér ’89 nem erről szól. Hanem Rákay Philipről, aki mindenkinél jobban tudja, hogy mi a rendszerváltás, és nem is fél elmesélni nekünk. A Kádár-rendszer a nyugati bankokkal közösen tette tönkre Magyarországot, a kommunisták az abortuszszabályozással akarták kiirtani a nemzetet, a jólét pedig csak hazugság volt.
Féligazságokból épít a szemünk előtt Békemenet-kompatibilis történelmet Rákay Philip, amiben a jelen összes eseményére van egy kecskerím a Kádár-rendszerben. A nyugati bankok már akkor is szemetek voltak, még ha nem is az Erste hitelezte a fridzsiderszocializmust, a diktatúra legnagyobb gonoszsága pedig éppen az volt, hogy egy kérdésben túl liberális álláspontot képviselt: az anyára bízta, hogy szabadon döntsön. Ez persze egy Szabadság tér ’89 című közszolgálati műsorban nem csak azért hangzik hülyén, mert ugye éppen a diktatúra puhulását jelezte, hogy a hatvanas években enyhítettek a mereven tiltó abortuszszabályozáson, de azért is, mert a szabályozás lényegében a rendszerváltozás után sem változott: csak néhány adminisztratív nehezítés került be a törvényekbe, az abortusz még mindig a nő magánügye.
De Rákay Philip ilyen apróságokra nem ad, a stúdióban lassan forog az ötágú piros ventilátor, itt most akkor is történelem születik. Az már most látszik, hogy az ellenzéki pártok közül a Fidesz és az MDF lesz a fókuszban, a liberális ellenzékiek legfeljebb jószándékú balekként tűnnek majd fel. Az MSZMP-n belüli reformtörekvésekről pedig nem valószínű, hogy sok szó esik majd, hiszen a Fidesz egyik eszmei alapelve, hogy a kommunisták azok heted íziglen is kommunisták maradnak, és titokban valószínűleg még mindig munkásőr egyenruhában rejszolnak hétvégente a sufniban. Kivéve persze, ha Schmitt Pálnak, vagy mondjuk Kerényi Imrének hívják őket.
A Szabadság tér ’89 vergődését legfeljebb az archív bejátszások mentik, de azért a pár percnyi retróért nem érdemes végigszenvedni, ahogy Rákay Philip elmagyarázza, hogy miről mit is kell gondolnunk. A teli szájjal nosztalgiára ott van például a Budapest retro, ami közszolgálati intendáns nélkül kínálja a lakótelepi egy plusz két félszobába zsúfolt szocializmus legjobb jeleneteit.
Az utolsó 100 komment: