Véget ér az egyik főszereplő élete a Simpson család 25. vagy 26. évadában. A hírt a tévésorozat producere, Al Jean jelentette be a 25. szezonját ünneplő széria telekonferenciáján - írta a The Hollywood Reporter. A producer szerint egy ilyen fordulat jó érzelmi töltetet ad a történetnek, ezért már javában gyártják a gyilkos forgatókönyvet.
Jean nem nevezte meg távozó karaktert, csak annyit mondott, hogy az a színész, aki a szereplőnek a hangját adja, Emmy-díjat kapott alakításáért. Ez nem szűkíti le túlságosan a kört, ugyanis a sorozat főbb szereplőit, köztük a Bartot, Lisát, Homert és Marge-ot megszólaltató színészek már mind megkapták az Emmy-t, Hank Azaria pedig három Emmyt is átvehetett a szériában nyújtott különböző alakításaiért.
Biztosat tehát csak 2014 közepén vagy végén lehet majd megtudni, amikorra a 26. szezon is befejeződik. A Simpson családban, amely a Fox televízió legrégebb óta futó sorozata, eddig hét szereplő halt meg, köztük Ned felesége, Maude Flanders a 11. évadban, Homer Las Vegas-i felesége, Amber pedig a 16. évadban.
dr. Aullah 2013.10.03. 08:32:52
Darth Revan 2013.10.03. 10:05:09
purga · http://horrormirror.blog.hu 2013.10.03. 10:19:54
Nagypapit szerintem nem merik meglépni, ahhoz túl jó karakter, meg túlságosan is "közeli szereplő". Azért Ned felesége abszolút nélkülözhető volt. Inkább Mr. Burns-nek illene már meghalnia:) Vagy valami olyan szintű esélyes, mint Barney, Apu, Sintér anyukája stb.
Ay Mama, Que paso 2013.10.03. 10:54:11
a tippem: Edna a YOLO c. részben (you only live once)
csak Ottot ne!!!
szekőcei 2013.10.03. 11:37:53
De a fene se tudja. :D
totii 2013.10.03. 11:50:46
A listán lehet Edna, Homer, Nagypapa, Barney, Ropi, Willie, Quimby polgármester, Marge, Patty, Selma, Bart, Nelson, Ralph, Todd Flanders, Lisa, Moe, Wiggam, Abu, a Képregényes, Carl, és még pár (szerintem) kevésbé fontos szereplő, szóval van kiből választani.
Lisa és Edna az, akinek a hangját adó színészen nem osztozik más, talán egyikük távozása is közrejátszhat a dologban.
@Ay Mama, Que paso: Otto hangja, Harrey Shearer nem kapott Emmy-t, nyugalom :)
totii 2013.10.03. 11:53:35
reservoir 2013.10.03. 12:05:49
Noked-Lee 2013.10.03. 12:09:34
Teszt.Elek 2013.10.03. 12:34:10
Marcia Wallace - 1992-ben kapott emmy-t Edna kapcsán.
Hank Azaria - kisebb emmy kollekciója van különböző karakterek hangjának megformálásáért.
Mindkettejükhöz több karakter kapcsolódik, szóval még így sem egyértelmű kiről van szó. Mivel azonban főszereplő van említve, ezért kicsit szűkíthetjük a kört, egyértelműen kizárva olyan szereplőket, mint a cat lady, vagy a comic book guy.
Persze így is sokan maradnak. Chief Wiggam, Apu, Moe, Carl (Hank Azaria) és persze Edna (Marcia Wallace).
Mivel Wiggam, Apu, de még Edna is inkább mellékszereplők, ezért én Moe-ra, vagy Carl-ra tippelnék, viszont a fenti öt közül bármelyik belefér és mindegyikkel bőven akad lehetőség a drámázásra, ha ezt akarják a sorozat készítői.
Zöldkabátos (törölt) 2013.10.03. 12:47:41
- Talán Homer anyja? Marge testvére(i)?
- Valaki az öregek otthonából? (A vakond és a nagypapa természetesen kivételek).
- Iskola: Igazgató, Vadalma, Willie, Otto, felügyelő túl jók, a többi tanár kihullhat. Gyerekeket csak nem ölnek le.
- Atomerőmű: Carl és Lenny mostanában talán nem túl erősek.
- Kocsma: Moe marad, de Barney nem nagyon szerepelget.
A többi karaktert túl jellegzetesnek tartom a kiíráshoz.
focibuzi 2013.10.03. 12:52:00
báró Leopold 2013.10.03. 13:12:59
Homer anyja már jó pár évaddal ezelőtt meghalt
báró Leopold 2013.10.03. 13:13:49
totii 2013.10.03. 13:35:19
5/1 Edna Krabappel
6/1 Sideshow Bob
6/1 Comic Book Guy
7/1 Grandpa Simpson
8/1 Snake
9/1 Apu
10/1 Krusty the Clown
12/1 Moe Szyslak
Közülük Nagypapa és Moe elvesztése lenne a legdrámaibb, de ők túl jó és túl szerethető figurák, hogy ne legyenek többet. Snake (az állandó fegyveres rabló, nem tudom a magyar nevét), Sideshow Bob (a csontos hajú, neki sem) meg a képregényes pedig nem elég központi karakter, így marad Edna, Apu és Ropi. Legalábbis remélem.
Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2013.10.03. 14:24:58
Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2013.10.03. 14:26:42
totii 2013.10.03. 14:58:51
2013.10.04. 11:04:23
Meth, Not even once 2013.10.05. 00:22:19
simpsonfangirl 2014.01.01. 10:31:14