Előző héten lement az utolsó rész is az eredeti Skins 7., kegyelemből berendelt évadából, amit a csatorna azzal adott oda a készítőknek, hogy próbáljanak meg méltó lezárást adni ennek a valaha volt kultsorozatnak. Az eredmény annyira rossz lett, hogy ha a következő kilencven évben minden sorozat lezárás nélkül, a 28. percben hirtelen bevillanó fekete képernyővel ér véget, azt kizárólag a Skins készítőinek köszönheti majd a világ.

Azt azért az alkotók is érezhették, hogy valamit változtatni kell, úgyhogy most nem próbáltak meg behozni egy negyedik generációt, hanem azt találták ki, hogy 1) a régi évadokból (első és második) hoznak vissza karaktereket, és 2) ezek a szereplők a szokásos egységes sztori helyett önálló minifilmeket kapnak, úgy, hogy az évad 6 részéből 2-2 szól valamelyik visszatérő szereplőről.

Ezzel a Skins alapkoncepciója teljesen felborult: már nem tinédzserekről, hanem fiatal, huszonéves felnőttekről szólt az évad, és teljesen eltűnt a Skinsre jellemző egyedi narratív technika (tehát, hogy egy nagy történet részleteit kapjuk meg különböző szereplők szemszögéből). Egy csomó más dolgot is kidobtak, például már nincs tam-da-dam-da-dam-dam főcímzene. Ez nem szükségszerű következménye a 7. évad szerkezetének, de vicces jelent is összesen nulla volt az egész évadban, sőt, még csak viccesnek szánt rész sem volt.

A baj persze nem az, hogy a készítők nem klónozzák még a hetedik évadban is az elsőt, hanem hogy az eredeti koncepció egyediségét egyáltalán nem sikerült új elemekkel pótolniuk. Íme a három minifilm tartalma:

1-2. rész. Effy a londoni Wall Streeten próbál meg befutni, de ledarálja őt a gonosz, erkölcstelen nagyváros. Kontrasztnak ott van mellette Naomi, aki tudatosan visszautasítja a köcsög yuppie-kat, ő a második rész végére meghal rákban.
	3-4. rész. Cassie szintén Londonban van, tökegyedül. Egy kávézóban pincérnősködik, körülötte is mindenki faszfej, kivéve egy srácot aki simán csak fura (és van egy tükörreflexes gépe). Cassie kibékül a családjával.
5-6. rész. Cook egy vidéki maffiavezérnek dolgozik ("I drive"), lefekszik a bandavezér csajával, és emiatt bajba kerül. Közben van egy saját barátnője is, akivel emiatt folyamatos a lelki terror.

Az új évad nem azért lett unalmas, mert ezek a történetek eredendően rosszak. Egyszerűen csak arról van szó, hogy ezekhez a nagyon sokat megírt történetekhez semmit nem sikerült hozzátenni: bárki, aki látott már életében filmet, látta ezeket is – magasabb költségvetésből, jobb színészekkel, jobb párbeszéddel és jobb forgatőkönyvírókkal.

Effy története gyakorlatilag a Goirot apó újrafilmezése a napóleonos hasonlat nélkül. Cassie része klasszikus cukiemberszerelem-film, valóban működő cuki szereplők nélkül. Cook történetében a vezetős jelenetek végig olyanok, mintha a Drive olcsóbb változatát látnám.

Még az tehetné érdekessé ezt az egészet, hogy elvileg most mindezt a Skinsből ismert régi szereplőkkel látjuk, tehát Effy-vel, Cassie-vel és Cookkal. De még ez sem igaz: az az Effy, Cassie és Cook, akiket most látunk, nem hasonlít eléggé az eredeti karakterekre, és pont az volna az érdekes kérdés, hogy hogyan változtak meg ennyire. Erről semmi nem derül ki. 

Az egész hetedik évad alatt az volt az érzésem, hogy az írók próbálják kinőni az eredeti sorozat, sőt, általában a sorozatműfaj kereteit. Ez egy csomó szempontból sikerült: a hosszúság és a részek szerkezete (első negyven perc karakterbemutatás, második negyven perc dráma) tényleg inkább filmes, mint sorozatos.

Ráadásul például a Cassie-s részben egészen egyértelmű volt, hogy a cél az, hogy ez ne is csak egyszerű film, hanem valamiféle művészfilm legyen: van háborgótenger-part és romantikus világítótorony, és a szereplők felolvasnak egy csomó átszellemült maszlagot. A Cookról szóló részt lélektani drámának szánhatták: vannak benne nagyon őszinte belső monológok, egy csomó kétségbeesett kiabálás, és egy sorsszerű öngyilkosság is (nem Cook). 

Amit viszont nem sikerült megérteni, az az, hogy csak mert valami "művészfilm" vagy "lélektani dráma", még nem lesz szükségképpen jó. Az lett volna érdekes, ha jó művészfilmet és jó lélektani drámát készítenek, de amit itt produkáltak az alkotók, az csak néhány műfaji jellemző iskolás felmutatása.