Tegyük fel, hogy van nekem egy tévém. Mindegy, hogyan jutottam hozzá, van és kész. Én vagyok a góré, az én pénzemből vágnak a vágók, sajtóznak a sajtósok és főznek kávét a titkárnők. Én mondom meg, hogy ki mennyit keres, és ha valakinek nem tetszik a pofája, hát kirúgom, mert EZ AZ ÉN TÉVÉM. Tegyük fel azt is, hogy a tévémben éjjelente megy egy műsor, legyen mondjuk egy koncertfilm-sorozat, amiben számomra nem túl sokat mondó zenekarokat is bemutatok, mert megtehetem, az én tévém, azt mutatok benne, amit akarok.
Aztán az egyik koncerten elhangzik egy nóta, aminek az a címe, hogy Sixx, a nyugger kurva anyád még mindig pénzért rodázik? És a felvételt elhozzák nekem, az én tévémbe, hogy tessék főnök, ez lesz a ma esti buli, mehet? Szóval ebben az én tévémben ez nem mehetne le. Nem azért, mert nem tudom, hogy anyám éppen mit csinál (nem rodázik), és bárki is komolyan venné a szöveget, nem. Hanem azért, mert az én tévém. És megtehetem. Ha nem tetszik az, ahogy valaki viselkedik benne, akkor kiblőrözöm. Egyszerűen úgy teszek, mint aki nem létezik, mert ez az én tévém. És ha én nem akarom, hogy az én tévémben létezzen, akkor ott nem fog. És ha nem akarom, hogy azt mondja az anyámról, hogy egy rodázó nyugger, akkor az én tévémben nem fogja. Mert az én tévém, és megtehetem.
Ha viszont ez a nóta a Sixx anyja egy nyugger címre hallgat, és közben senki nem lóbál be egy pélót a kamerába, esetleg rajzol hitlerbajuszt az anyám képére koncert közben és ragasztja azt rá egy céltáblára, hogy a közönség arra dobáljon célba, akkor nem érdekel. Anyám ugyanis nyugdíjas. Van ez így, mindenki lesz az, mondani is fogják neki, hogy mi van nyugger. Ez nem szép, de hát istenkém, nekik ilyen gyerekszobájuk volt, vagy csak nagyon idegesek valami miatt, kikapott a Loki, elfogyott a cigi, sok minden miatt nyuggerezhet az ember, tán még önkifejezésből is, miért ne, én is mondom sokszor. Szóval ha ilyen kazettát hoznak hozzám a srácok, az én tévémbe, én leadom a bulit. Mert az én tévém, és megtehetem.
A Kozmosz zenekar adott egy koncertet az A38 hajón február 15-én. Bevallom férfiasan, nem ismerem a munkásságukat, most így belehallgatva kicsit sajnálom is, mert a szopórolleren töltött mindennapokban van olyan pillanat, amikor segítene. A koncertet az A38 stábja felvette, és mint oly sokszor, leadták a Duna Televíziónak. A tévé átvette, majd a Kozmosz kapott egy formális értesítést: a cucc megy adásba csütörtökön este/péntek hajnalban. Aztán nem ment le, helyette a Napra zenekar egyik bulijának ismétlése került adásba.
A Kozmoszt nem értesítették, és pl. a Port.hu sem tudott a változásról, sőt, a Telekom és a UPC digitális műsorújságjába sem került be a Napra neve, szóval elég rohammunkában kellett dönteni az MTVA-nél, hogy nem kell a Kozmosz a közszolgálatnak. Namármost. Az MTVA szigorúan elméletileg azt és akkor vetít le, amikor akar, a köztévé az ő tévéje, mármint közvetve ugye, mert a nép pénzéből működik, de az meg csak nem mehet, hogy egy-egy vitás kérdésben felütik a telefonkönyvet és megkérdeznek minden állampolgárt, erre van a vezetőség, ami minket képvisel, és a nevünkben jár el. Szóval ha így, nagyon leegyszerűsítve nézzük, akkor mi, a polgárok döntöttünk úgy, hogy a Kozmosz nem kerülhet adásba.
Hát a nagy büdös lófaszt döntöttünk úgy.
Az MTVA-tól kapott hivatalos tájékoztató alapján az derült ki, hogy a műsort 12-es karikával rendelték meg, amit nem nagyon értünk egy hajnal egykor adásba kerülő koncert esetén, úgy meg pláne, hogy korábban a Camelot című sorozatban délután kettőkor kúrtak meg egy bögyös csajt premier plánban, DE NAGYON, utána meg egy szakállas csávónak a belét ontották a macskakőre. Azt is elmondta az MTVA, mármint a közleményben, hogy "Mint szórakoztató koncert, egyértelműen nevesítve politikusok trágár minősítésével egyik párt esetében sem a közmédium képernyőjére való." A döcögős fogalmazáson most ne röhögjünk, a lényeg az, hogy a koncerten elhangzó számokban trágár kifejezésekkel illettek politikusokat.
Mivel nincs a fejemben a Kozmosz-életmű, kénytelen voltam utánanézni, melyik darabja lehetett az, ami így kiverte a biztosítékot. Mert ha van olyan nótájuk, amiben mondjuk a kurva isten faszára küldik el Semjén Zsoltot vagy Orbán Viktort, esetleg Gyurcsány Ferencet vagy Schiffer Andrást, akkor lehetne továbbgondolni a dolgokat a szólásszabadság és a szabad véleménynyilvánítás vonala mentén, lehetne vitázni arról, hogy akkor ez most belefér-e vagy sem, stb. Ilyet nem leltem a szövegekben, találtam viszont ilyet:
"nem lesz baj, még ha esett is egy kis kár
mert Schmitt Pál biztos csinált valamit már
soha nem lesz baj, még ha esik is egy kis kár
mert Schmitt Pál biztos kieszelt valamit már"
illetve
"az állam is így él, ilyen ez a rendszer
itt tudja minden kisgyermek, hogy
svájci frankból nőnek a díszkertek
úgyhogy senki se szól, hogy így nem lesz jól
meleg ez a kibaszott disznóól"
vagy
"itt épül a lehető legszebb temető
a kedves vezető számít rád
tartsd meg a kritikád, csak tátsad a kicsi szád
a kedves vezető számít rád"
Arról lehet vitatkozni, hogy ez jó-e vagy sem, de arról nem, hogy ez nem trágár. Egy kibaszott belefér még a ráerőltetett 12-es karikába is. Az persze kellemetlen, hogy a szövegek meglehetősen rendszerellenesek és azt az egykori köztársasági elnököt ekézik, aki meglehetősen kínos pillanatokat okozott a kormánynak, és akit legszívesebben elfelejtenének névvel, címmel, beosztással együtt, nem ismerjük, nem tudjuk ki az, mi az a schmittelni? Szóval ha ez az én tévém lenne, ez simán beleférne. De hát nem az én tévém. Ebben a nem az én tévémben pedig olyasmi ezek szerint nem hangozhat el, ami valamelyik Kedves Vezetőnek kínos, vagy kellemetlen, és most nem álnaiv vagyok, hanem meglehetősen ideges. Mondhatták volna azt is, hogy nem adjuk le, mert szar. Azt is, hogy a műsorváltoztatás jogát a tévé fenntartja, és coki. Ehelyett meg jött ez:
12-es karikával rendelt műsorról van szó, ami sem a besorolásának nem felelt meg, sem pedig tartalmában. Mint szórakoztató koncert, egyértelműen nevesítve politikusok trágár minősítésével egyik párt esetében sem a közmédium képernyőjére való. Az említett műsor egyébként rendszeresen nem felelt meg a 12-es korhatáros műsor megrendelés szabályainak, ezt megelégeltük és valóban nem engedtük adásba az említett koncertfilmet. Ha minden korhatárt illető követelménynek megfelel a film, azt természetesen adásba engedjük.
Ez viszont így nagyon vékony, kedves MTVA, ennél valami jobbat kellene kitalálni.
Az utolsó 100 komment: