A CBS azt mondja, a Hawaii Five-0 című sorozata jövő hétfőn, azaz január 14-én tévétörténelmet ír majd azzal, hogy a nézőkre bízza aktuális epizódja befejezését. Ilyenre, áll a network sajtóközleményében (amiben nem mellesleg legalább annyi üres frázist puffogtatnak el, mint mi az elmúlt nyolc szóban), az amerikai főműsoridős sorozatokat tekintve még soha nem volt példa, ami viszont konkrétan nem igaz.

Az ominózus részben a főhősök majd szépen nyomoznak, mint ahogy szoktak, egészen pontosan az O'ahu állami egyetem egyik tanárának halála ügyében, akit a főnöke, az asszisztense és egy diák is megölhetett. Columbo ilyenkor idegesítő kérdésekkel szűkítette a kört majd az utolsó hat percben megmondta nekünk, ki volt a tettes, de most ez a feladat a nézőkre hárul majd.

Az epizód alatt a Twitteren lehet szavazni a gyilkosra, ráadásul az időeltolódás miatt menten kétszer, azaz cseppet sem biztos, hogy ugyanaz lesz a vége a résznek a keleti parton, mint a nyugatin, hadd kapjanak idegbajt a sorozatot töltői és a central/mountan időzóna lakói, akiknek a véleményére senki nem kíváncsi. Ez az, amit forradalmi újításnak ad el a CBS, pedig nem ők szarták a spanyolviaszt, de nem ám.

A televíziózás ugyanis már elég régóta kacérkodik azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha a néző befolyásolhatná a cselekmény alakulását (valahol ennek a vadhajtása az sms-szavazás a reality-műsorokban és tehetségkutatókban), azzal, amivel az irodalom már a negyvenes években is megpróbálkozott. A műfaj a hetvenes-nyolcvanas években ért csúcsra, a nálunk később Kaland-Játék-Kockázat sorozatként megismert könyvekben az olvasó döntötte el, merre halad a történet, legyakja-e a sárkányt a főhős, vagy inkább megdugja a  hercegnőt, és ennek megfelelően lapozott az adott oldalra, ahonnan megint mehetett két irányba, és így tovább.

Ami a tévét illeti, ezt a fajta interakciót azért elég nehéz megvalósítani, nem ragozzuk, miért, el kell képzelni, mi történik akkor, ha csak egy lépcsőház kezd el vitatkozni azon, hogy Berényi Miklós kivel és mit csináljon a következő jelenetben. Próbálkozás persze volt már korábban, a japánoknál a néző saját magát írhatta bele egy animációs sorozatba, hova máshova, és hol máshol, ugye. Mi is részt vettünk ebben az őrületben, Horvát Jánosnak volt egy Ön dönt! című műsora, amiben a nézői telefonok döntötték el az esemény alakulást, pl. hogy Kovács, a lecsúszott értelmiségi megtartsa-e a kocsmában talált pénztárcát vagy ne. 

A filmvilágban 1967-ben kezdtek el foglalkozni az interakcióval. A Kinoautomat című film bemutatója alatt egy moderátor lépett színpadra bizonyos jeleneteknél és kérdezte meg a nézőket, hogy akkor most merre tovább. A következő lépés a lézerlemezek megjelenésekor következett, akkor már rendesen meg lehetett valósítani, hogy afféle fotelistenként dönthessük el a szereplők sorsát egy-egy jelenetben. Ezek az interaktív filmek azonban inkább csak játékok voltak, és nem lehetett valóban beleszólni a cselekménybe.

A tévében sem igazán terjedt el ez a fajta interaktív szórakoztatás. Túl sokba került volna, és egy többepizódos tévésorozat esetében nem nagyon lehet úgy dolgozni, hogy minden elágazáshoz írunk egy forgatókönyvet, és azok elágazásaihoz és így tovább. Amit ki lehetett hozni a műfajból, az az egyes epizódok, esetleg maguk a sorozatok befejezése, illetve az abba való beleszólás volt, mint például a nálunk Szupercsapat néven futtatott A-Team egyik epizódjának végét dönthették el a nézők egy ingyenes szám felhívásával.

A Two Guys and a Girl című sitcom esetében arról szavazhattak a nézők az interneten keresztül, hogy a három női főszereplő közül ki essen teherbe a negyedik évad végén. Az írók azt tervezték, hogy a következő évad végén majd az a karakter szül, akit terhesnek szavazott a jónép, de az ABC keresztülhúzta számításaikat, és elkaszálta a sorozatot a negyedik évad záróészét követően. 2001-ben Chuck Lorre, a Két pasi meg egy kicsi és a Big Bang Theory készítője egy Nathan's Choice című sorozatban akarta kipróbálni azt, mi történik, ha minden epizód végéről a nézők döntenek, de senkinek nem kellett a pilot. 

A Law&Order Criminal Intent azaz Esküdt ellenségek - gyilkos szándék negyedik évadában a nézők dönthették el, hogy az egyik karakter túléli-e az adott epizódot vagy sem. Nicole Wallace (Olivia d'Abo) a 2004 október 17-én levetített epizódban a keleti parton életben maradt, a nyugatin viszont nem, mert a nézők ott jobban utálták. A kétfajta befejezésre összesen 116 000 szavazat érkezett. 

A Hawaii Five-0 tehát nem úttörő semmiben, sőt, azzal hogy az utolsó 2 percre hagyja a döntést, pont azt veszi el a nézőktől, amitől a nyomozós sorozatok igazén érdekesek tudnak lenni: az együtt gondolkodás, közös nyomozás élményét, azt, amikor az ember a karakterekkel együtt jön rá arra, ki az igazi bűnös. Így a végén kap egy megoldást, de tulajdonképpen mindegy is, hogy melyiket, hiszen a tettes személye csereszabatos.