Van az úgy, hogy az ember a szégyentől legszívesebben elsüllyedne, ez mondjuk a köztévé és a vonzáskörzetébe tartozó csatornák és műsorok esetében valószínűleg az egészségesnél sűrűbben fordul elő, legalábbis erre utal az, ahogy a Lomnici Zoltán kiretusálása miatt kirobbant botrányt kezelte az MTVA. A tegnap esti Híradóban, akkor, amikor bemondták, hogy izé, kirúgták főnököt, a hírhamisításban fekete öves sameszát meg letiltották a hír- és háttérműsorok szerkesztéséről, az istennek nem mondták volna ki a nevüket, csak egykori beosztásukat sorolták fel szenvtelen arccal. A videót sajnos nem lehet beilleszteni, mert ezt a részét alaposan elkúrták a honlapnak, de itt megnézhető. 22:40-ig tessen tekerni.
Jó, értem én, hogy kínos, meg ciki is, de megint olyan távol van a hiteles tájékoztatástól, mint maga Élő Gábor. Na kérem, mi most segítünk az m1 Híradójának, tessék szépen utánunk mondani: kirúgták a Hírcentrum igazgatóját, Élő Gábort és felmentették az MTVA hír- és hírháttérműsorainak főszerkesztőjét, Papp Dánielt. Ugye, hogy nem olyan nehéz? A tegnapi adás tartogatott még meglepetést, hiszen az éhségsztrájkolókról sem sikerült anélkül beszámolni, hogy jó nagyot beléjük ne rúgjanak, de, most őszintén, mit vár az ember ettől a közszolgálati tévétől?
nakiazaki 2011.12.16. 15:23:06
OkoskaTo:rp 2011.12.16. 15:28:10
spontan · http://erdekessegek.info 2011.12.16. 15:28:53
freddyD 2011.12.16. 15:31:35
Az elmúlt év beállítottságát tekintve nem lett volna meglepő, ha ignorálják.
hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2011.12.16. 15:35:11
Szakmai hiba? Szakmai hiba, hogy van egy fekete lista arról, hogy kiket tilos szerepeltetni és ha esetleg mégis belógnának a képbe, akkor meg ki kell őket kockázni, mint egy fiatalkorú prostit?
Mindezt az adófizetők pénzéből. Hát gratulálok.
imij 2011.12.16. 15:40:42
Ha kirúgják, miért így mondták be?
Szánalmas a (független, szakértő, nyugati, kettős mércét nem ismerő...) c.com állandó hangulatkeltése.
ivrilider 2011.12.16. 15:42:36
kipu · http://www.metacafe.com/watch/10223063/mtva_trollh_rad/ 2011.12.16. 15:46:02
nu pagagyí 2011.12.16. 16:40:54
Link Elek 2011.12.16. 16:55:35
Nema 2011.12.16. 16:57:28
Nema 2011.12.16. 16:59:11
fchris82 2011.12.16. 17:04:26
De mindentől függetlenül az egyszerű kérdés: "Teljes volt a tájékoztatás vagy sem?" Igen vagy nem? Ennyit válaszolhatsz rá. A "részben" nem elfogadható. Bár lehet, hogy neked alacsonyabbak az igényeid, és ez okozza csupán a félreértést, másoknál viszont van egy szint, amit bizony elvárnak.
mordortroll 2011.12.16. 17:11:52
A szakszervezetre hivatkozva gyakorlatilag helyette dolgoznak, ez meg nyilatkozgat könnyes szemmel, hogy túlterheltség van. Ja! Miatta, mert még azt se teszi meg, hogy odaszóljon: majmok ma nem jövök!
Egyébként egyszer már kirúgták a Rudi Zoliék. Csomó anyag van az ügyeiről, a bíróság mégis neki adott igazat és még vissza is rakták. Azért csinálta a szakszervezetet is, hogy ne lehessen hozzányúlni!
Dour. 2011.12.16. 17:26:56
Próbáld meg a Hírcentrumnál.
pupumpa 2011.12.16. 17:40:01
"..egyáltalán tematizálták az ügyet.. nem lett volna meglepő, ha ignorálják."
Te nagyon inteligencs módon fejezed ki tennenmagad.
Unbiased 2011.12.16. 17:46:34
Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.12.16. 17:58:09
Ha szerinted az, akit a védelme érdekében takarnak ki, az már bűnöző, akkor egyrészt minek van bíróság szerinted, másrészt a vádlottakat kísérő bv-sek és rendőrök, netán a whistleblowerek, tanúk, a nyilvánossá előtt egyéb okból csak arc és név nélkül nyilatkozók (pl. kiskorú áldozatok) akkor most bűnözők?
A Sherman megsérült, végzünk vele 2011.12.16. 18:00:47
kis_kiraly · http://kiskiraly.blog.hu 2011.12.16. 18:36:39
Élő túlságosan meg akart felelni a kormánynak. Ez lett a veszte.
GGG77 2011.12.16. 18:38:00
fchris82 2011.12.16. 18:41:11
Minden az ami, és nem vmi más. Ezt most tényleg komolyan gondolod, hogy a ballib sajtó kényszerítette ki? Mégis hogyan? :D Bántó és igaztalan cikkek tömegét hozták le? Csapdába csalták őket? Légy szíves részletezd már, ez a fejedben hogyan áll össze. Összeültek Gyurcsányék, és mondták, hogy "Na, hogy ha már nem tudtuk megakadályozni ezen emberek kinevezését, hogy egy báb legyen a köztársasági elnök, hogy lenyúlják a nyugdíjvagyont, hogy kiheréljék az AB-t, hogy egy töketlen gazdasági miniszter tévképzeteit kövesse a kormány, ha már egy rendes tüntetést sem tudunk összehozni, mit szólnátok hozzá, ha jól kikényszerítenénk Élő Gábor eltávolítását? Majd szólok a barátomnak Deutsch Tamásnak, hogy ő is vegyen részt benne."
Vagy esetleg más frappáns módon?
A ló egyik oldala, ha vki azt hiszi, nincsenek háttéralkuk, a ló másik oldala, meg ha azt, hogy mindenhol háttéralkuk vannak. Itt semmit nem kényszerített a ballib sajtó, vagy azt már jóval korábban megtették volna/megtehették volna. Nehogy már azt mond, most telt be a pohár Élő Gáborral.
Steve31 2011.12.16. 18:42:44
Legalább jól fizet a fideSSz neked a bértollnoskodásért?
Amúgy jellemző az ottani viszonyokra, hogy négy napig meg sem említették, hogy a főbejáratot nem tudják/nem szabad használni, mert ott éhsésztrájkolnak a kollégáik.
Az ott dolgozókat figyelmeztették(megfenyegették?), hogy aki szóbaáll
a sztrájkolókkal az retorziókra számíthat.
Kamerával figyelik a bejáratot és aki csak intett nekik azt kérdőre vonták.
Aztán teljesen lezárták a bejáratot, hogy még véletlenül se találkozzanak a sztrájkolókkal.
Az utca felöl tujákkal próbálták eltakarni a számukra zavaró látványt.
"Szerencsére" a viharos szél lefújta a "vizesárokba" a cserepeket.
kis_kiraly · http://kiskiraly.blog.hu 2011.12.16. 18:49:39
mordortroll 2011.12.16. 19:05:07
@fchris82: az viszont elgondolkodtató, hogy a 'hírhamisító' Papp esetében soha, semmilyen hivatal nem mondta ki, hogy hibás volt a Bendit-riport... Arra viszont jó, hogy bármikor előhúzhassák. Vajon a tiltakozók miért nem álltak a hatóságok elé a kifogásaikkal? Csak nem azért, mert az ilyen típusú hírértelmezések a TV-knél mindennapinak számítanak..?
Ami a Lomnici ügyet illeti, szimplán egy debil szerkesztő balfaszkodása, vágói segédlettel. Erre építettek a tiltakozók... a politika már csak ilyen.
Pikk Dáma ♠ 2011.12.16. 19:06:18
bár ebből az egyik is bőven elég, szó se róla
Pikk Dáma ♠ 2011.12.16. 19:12:40
egyébként a szakszervezet a hatóságokhoz fordult ebben az ügyben is.
te baromi tájékozatlannak tűnsz, biztos köztévét nézel
mordortroll 2011.12.16. 19:21:48
Messidor 2011.12.16. 19:30:28
Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.12.16. 19:33:08
Hallatlan. Én ilyesmit még soha nem láttam, szerintem nem is igaz, csak a tévében mutogatják.
GGG77 2011.12.16. 21:10:55
OFF
Azt azért vágod, hogy azok a Shermanok kőkeményen megnyerték azt a háborút, ugye?
És Hessler barátod is csúnyán ráfázott. :)
ON
fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2011.12.16. 21:26:20
fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2011.12.16. 21:26:58
Mr.paksimogyoró 2011.12.16. 22:42:23
Amiért írok mégis: tud valaki válaszolni arra, hogy miért van az, hogy az m1, rtl, stb online felületén nézett adások szaggatnak? Írtam már nekik is, de lesz@rtak.
ngír · http://csakazertszolokhozzahogyreklamozzamablogom.hu 2011.12.16. 22:48:29
kis_kiraly · http://kiskiraly.blog.hu 2011.12.16. 23:47:15
Mercel 2011.12.17. 03:09:35
Tököm tele van már, hogy a sok turbómagyar jellemzően jobbikos idióta állandóan balliberálisozik.
"Frigyes"
A Sherman megsérült, végzünk vele 2011.12.17. 03:14:29
@GGG77:
off
A Sharman szar tank volt, gyenge páncélozottságú, kis tűzerejű, de magas építésű. Nem ez nyerte meg a háborút, hanem a T-34-esek hordái. És a szövetségesek légiereje.
on
A Sherman megsérült, végzünk vele 2011.12.17. 03:19:02
kalandfereg 2011.12.17. 08:11:31
Frankóra, mint Sztálin.
bioLarzen 2011.12.17. 10:53:22
bio
GGG77 2011.12.17. 11:34:02
Bár sokan nem ismerik az arcukat... Segítek :)
Élő: www.itbusiness.hu/data/cms128639/31_Elo_Gabor.jpg
Papp: nepszava.com/files/2011/04/Papp-D%C3%A1niel.jpg
Sir Galád (már foglalt) 2011.12.17. 11:40:42
sulcus (törölt) 2011.12.17. 11:41:52
Két tojásos hottentotta 2011.12.17. 13:12:49
Mr.paksimogyoró 2011.12.17. 13:41:58
fchris82 2011.12.17. 14:13:53
1. Húú, hát aztán az Index hatalmas, akkora lobbi ereje van, hogy ihaj! Tudomásom szerint elég részletesen foglalkozott az olaj ügyekkel, nem lett belőle semmi, aztán elővették a Margit hidat, nem lett belőle semmi. Csak két olyan eset, amiben cikkek, videók és papírok tömegét hozták nyilvánosságra, következménye mégsem lett. Ebben meg mégis, mert lehoztak uszkve 3 cikket? Nem érzed az ellentmondást?
2. Sokkal kisebb dolgokkal is futottak nyugatra, pl a leépítések és Élő Gábor vagy Papp Dániel kinevezésével kapcsolatban is, mégsem lett semmi, most meg mégis? Egyszer működik, egyszer meg nem? Biztos nem az van a háttérben, hogy nem bolhából csináltak elefántot, hanem ez már tényleg durva volt?
3. Ahhoz képest, hogy mekkora ereje van a ballib sajtónak, mégis 2/3-os Fidesz kormány van. Most akkor vérprofik és hatalmasak vagy néha bénák?
Ezek után érzed a végiggondolatlan demagógiát és végtelen sztereotipizálást a mondandódban, vagy hitet tettél a a gondolat szabadság mellett és te az egyszerű sémákban gondolkodást választottad a következetesség helyett? Csak szólok, hogy ez veszélyes, mert az ilyen embereket a legkönnyebb megvezetni. Mondani kell nekik vmi kő egyszerű hamis összefüggést - pl mindent vmi felsőbb hatalom irányít, ki vagyunk szolgáltatva -, és simán ráharapnak, ész nélkül.
Rocko- 2011.12.17. 14:38:44
pjotr_75 2011.12.17. 14:43:50
lady boo boo 2011.12.17. 15:08:10
nyalja fel ezt a hányást az, aki rájuk szavazott !
jó étvágyat parasztország !
kiwirágós kivirradtig 2011.12.17. 15:19:11
Na ja, a Deutsch Tamás nevű ballib sajtócápa például azzal fenyegetőzött, hogy ha nem vonják felelősségre a felelősöket, akkor ugróiskolát rajzol (hogy ennek mi értelme van, azt valaki egyszer elmagyarázhatná, ennél hülyébb fenyegetőzést még nemigen hallottam életemben) az MTI elé.
Vagy te most csak a napi autofellációs gyakorlatod részeként keveredtél ide?
Mert akkor jó úton jársz.
teslaport (törölt) 2011.12.17. 15:22:08
A Sherman megsérült, végzünk vele 2011.12.17. 15:44:54
1. Nem. Az indexet példának hoztam. Gyakorlatilag végig címlapon tartották az ügyet. Ne becsüld le az index erejét. Biztos, hogy nagyobb már a hatása, mint a népszabóságnak.
2. Nem azt állítottam, hogy a nyugatra panaszkodás hatott, hanem a sok fegyver összesen, köztük, hogy még a fideszen belül is sikerült vitát generálni.
A kitakarás inkább butaság volt és nevetséges, de egy profi sajtós manipulációs technikához sehol sem volt. Szerintem egyébként azért kívánták Élő és Papp vérét a libsik, mert annyi, de annyi ,,pótolhatatlan szakemberüket" rúgták ki a francba.
3. Pár éve Bolgár és a nagy szakértő Vásárhelyi Marcsi elkezdték szajkózni, hogy jobboldali médiafölény van, ami nevetséges.
Azért van 2/3-os többsége a fidesznek, mert a balliberális média 20 évnyi hazudozása már nem döntő jelentőségű az emberek tudatára és az internet terjedésével rohamosan csökken a Népszabi, Népszava, 168 óra, stb. súlya.
De ettől még Nyugaton is remekül le tudják járatni hazánkat. Az elmúlt 20 évben rengeteget elért a ballib sajtó: ne legyen igazságtétel, ne tegyék tisztába az ügynökkérdést, ne bolygassák a privatizációt. Ettől persze narancsék nagyon sok mindenről tehetnek. Sajnos őket is rossz irányba befolyásolja a médiamocsok.
@kiwirágós kivirradtig: Mi a problémád?
Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.12.17. 16:15:06
májkrém dzsekszon 2011.12.17. 16:16:42
Mercel 2011.12.17. 16:47:31
Hmm mit is szeretnék?
Azt szeretném, hogy a hozzád hasonló férgek egy életre eltűnjenek az országból.
Primitív ostoba kreténekre ugyanis jellemzően egy országnak sincs szűksége.
Ha az adott ország bajban van, akkor a hozzád hasonló patkányok mindig nagy számmal bukkannak elő a sötét lyukaikból.
Gondolom nagyapád is úgy lett hősi halott, hogy kiesett az őrtoronyból..
Egyébként hogy írjam le csúnya szavak nélkül hogy a testéből élő jó édes anyád volt komcsi?
"Frigyes"
fchris82 2011.12.17. 20:24:34
Én továbbra is erőltetettnek érzem, hogy a ballib sajtó nyomására történt mindez. Van, amikor sajtónyomásra történnek dolgok, és itt is volt szerepe, de a sajtó által kifejtett "nyomás" jelen esetben semmi extra dolog nem volt, az eltávolításuk teljesen indokolt volt. Elbagatelizálod az eset súlyosságát szerintem.
Wolfram 2011.12.18. 02:17:14
ez most valami rejtett poén, amit nem értek, vagy tényleg ezt gondolod? mert úgy viszont vicces.
Wolfram 2011.12.18. 02:25:20
Na mi újság, Wágner úr? (törölt) 2012.01.03. 17:59:25
Egy hónappal később, de jobb későn, mint soha. Te buta, ÉG-t Szalai Panni baszta ki. Jó, mi?