Nemzeti Sport újságíróját lefejelte Paulo Sousa, a Videoton edzője. Egy barátságos meccsen. A szakújságíró szemöldöke felszakadt, az incidens után rendőrségi feljelentést tett, a sebet pedig három öltéssel kellett összevarrni a Fiumei úti baleseti intézetben. Ennyi. Szűkszavú beszámoló távirati stílusban.

Csak a tények, sehol a szenvedés, a megaláztatás, a vér, a sebbe csepegő maró izzadság, az értetlenség és a kétségbeesetten ökölbe szoruló kéz. Az érzelmek, amiket csak azok élhettek át, akik ott voltak aznap a pályán, akik látták, ahogy az edző feje lendületet vesz, és akik azután ott ültek a lábukat nézve a vértől szennyes öltözőben, miközben társuk az életéért küzd.

Szerencsére a Nemzeti Sport kiállt az igazság mellett, és volt elég mersze és tehetsége szavakba önteni a megdöbbenést. Sajnos az érzelmek apró rezdülését is élesen bemutató cikk még nincs fent a világhálón, de azért a legszebb mondatokat most megosztanánk azokkal olvasókkal, akik elég bátrak, hogy szembenézzenek a véres valósággal. Figyelem szókimondó szöveg, nyers valóság következik!

“Ennél a meghívásnál a budapesti, Fiumei úti baleseti intézet várójában lévő életkép sem lehet abszurdabb, ahol két órával a lefejelés után a lefittyedő kezű, törött könyökű férfi, a szinte bugyira vetkőztetett, beteghordó kocsira fektetett öregasszony, a mezítláb rohangáló kisgyerek, a szédelgő lány, a bilincsbe vert, rabpórázon vezetett vizsgálatra váró rab között Bence ül szótlanul a műanyag széken. A sebéből még mindig folyik a vér, a sok sérülésétől sápadt ember, a rendelőből kilépő, itt már sok-sok furcsaságot megélt asszisztens is elborzadva nézi Bence összevérzett, kézben szorongatott pólóját, amellyel kollégám a szemébe csordogáló vérét itatgatja fel.

Este tizenegy óra is elmúlik tán, mire Bence sebét három kapoccsal összefogja az orvos, leragasztja a szemöldökét, és csóválja a fejét, hogy mi meg nem történik mifelénk, hogy micsoda világ ez, és hogy éppen a Paulo Sousa tette ezt.