Úgy látszik, Lucas már megbánta, hogy tavaly nyáron eljótékonykodta a Star Warsból származó, több milliárd dolláros vagyona felét, mert a Lucasfilm ismét összeállt a Legóval, és The Padawan Menace címmel legyártottak a Cartoon Networknek egy vinnyogva röhögős animációs filmet. Egy hónapja, amikor megláttuk a hírt, még kicsit aggódtunk az állott rókabőr szagú projekt miatt, Lucasék korábbi tévés és a rajzfilmes parasztvakításai ugyanis köztudottan a legdurvább megerőszakolásai a Csillagok háborúja-mítosznak (lásd még: éneklő-táncoló vukicsalád a Holiday Specialben, marionettbábuk támadása a Klónok háborúja rajzfilmben).
A rajongók fellélegezhetnek, a 20 perces Padawan Menace minden másodperce kincs, ezerszer szórakoztatóbb alkotás született, mint az előzménytrilógia, az Ewok-tévéfilmek és a Tartakovsky-féle Klónháborúk együttvéve. Az egy percre jutó zsánerparódia és belterjes geg már-már Mel Brooks-i magasságokban szárnyal (Űrgolyhók, ugye). C3PO hányóvödörnek használja R2D2-t, Palpatine sátáni főgonoszkacaját Dr. Genya sem tudná überelni, a túlbuzgó Darth Vadert pedig maga Lego Lucas vezeti ki a jelenetekből, mert most nem írt neki szöveget. És végre a közutálatnak örvendő Jar Jar is elnyeri méltó jutalmát: cafatokra robbantják a vartyogó kis rohadékot egy lézerfegyverrel.
A sztori elvileg a Régi Köztársaság végnapjaiban játszódik, azaz szegény Yoda mester sárbolygón sziesztázás helyett itt még kénytelen a futószalagon érkező, kiskorú Jedi-tanoncokat pesztrálni. A kiskölykök későbbi gyilkosa, Anakin épp űrcsatázik ekkortájt, ezért a szeméttelepen összedrótozott protokolldoidját, C3PO-t (és persze a bádog Stan és Pan duó másik tagját, R2-t) coruscanti idegenvezetőnek sorozta be munkaközvetítő iroda. Az idilli képbe természetesen belerondít egy kopasz Sith nő, Asajj Ventress felbukkanása és a Titkos Hadiervek feliratú legódarab megkaparintása, minek következtében a droidok és az ovis Jedik a Tatuinra, Yoda pedig a címbéli, extrém szerencsétlen padawannal a Hoth-ra keveredik. Mi pedig jókat röhögünk az őstrilógiát alázó, belterjes kikacsintásokon.
David Scott rendező (aki digitális trükkgyárosként kezdte a 2000-es évek elején) látványosan ötvözte a Lego kockákat a Star Wars-mítosszal. Elképesztő a hasonlóság a kis elemekből összerakott űrhajók és a filmek klasszikus makettjei között, és akárcsak a Star Wars legós konzoljátékokban, a debil, "egy friss legórakásból valami meglepő marhaságot építek"-típusú képi humora 20 percbe sűrítve is üt. A lezuhant űrhajót azonnal csavarra bontó javák vagy a tauntaunbélben bujkáló droid pár másodperces, abszurd jeleneteinél már kezdtem gyanakodni, hogy ezekért egy Simpson család-agytröszt volt a felelős, és valóban: a Padawan Menace forgatókönyvírója, Michael Price kétszer is Emmy-t kapott Homérékért. Reméljük, a legós ökörködésért is hozzávágnak valami tévés díjat, és felkérést is kap egy teljes évadnyi poéngyártásra.
Loyal - www.loyalmunkaruha.hu · http://www.loyalmunkaruha.hu 2011.08.01. 16:42:18
RealityShow 2011.08.01. 18:53:24
Hihetetlen csávó vagy :)
Syolos 2011.08.01. 19:11:20
6faludi · http://lacikonyha.blogspot.com/ 2011.08.01. 19:35:54
lolperec 2011.08.01. 19:38:47
Helikoptert lízingbe · http://csuporgia.hu 2011.08.01. 19:41:43
Nádasi Balázs 2011.08.01. 20:21:45
SPOILER ALERT
A Hothon az extrém szerencsétlen padawan meg nem is az, csak jegyzem meg a rend kedvéért, mert az valójában Ian Solo.
Jar-Jar kinyírásánál sokkal jobb jelenet, amikor Burocratycus szenátornak adják át a szót, aki felszólalásában így szól: "Bla bla bla Bla, Blabla Bla Bla! ..." És a Palpatine-féle "De ő nem is a kancellár, hanem egy Sith Lord!" felkiáltás is nagyon üt, elvégre, valóban csak annyi a különbség a kettő között, hogy éppen rajta van-e a lepel, vagy nincs, nagyon jó, hogy erre is építettek egy poént.
A Robot Chickenes Star Warsok megvannak? A Family Guyos részek?
meglivorn 2011.08.01. 20:29:30
Az meg, hogy a design ("fabábu" kinézet) tetszik vagy sem, merőben szubjektív dolog, szerintem kifejezetten kellemes, legalább tagadhatatlanul egyedi.
A Lego Star Wars meg mindig poén, már ez a filmecske is elég kész volt:
www.youtube.com/watch?v=eOp8-G40nPA&hd=1
www.youtube.com/watch?v=y_ndLI5IGuI&hd=1
lolperec 2011.08.01. 20:31:59
BobaNorbi 2011.08.01. 20:36:10
snr torrente 2011.08.01. 20:58:09
legozz.tumblr.com/post/7967200931/charm-action-and-irreverent-humor-lego-star
odamondó 2011.08.01. 21:06:54
A Tartakovsky Clone Warst pedig rossznak nevezni óriási túlzás, mert nagyon is jó.
pizsama 2011.08.01. 21:42:29
Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2011.08.01. 23:36:08
billy reed 2011.08.02. 00:13:07
A Holiday Specialt maga Lucas is tévedésnek minősítette.
A Tartakovsky-féle CW-sorozat zseniális: 5-10 percben mesél el komplett történeteket. És pl. ott láttuk először Grievous-t!
Az új animációs /új? Már a 4-évad jön!/ sorozat egyrészt a gyerekeknek szól, másrészt -ahogy készítői fogalmaztak- árnyalja a karaktereket, és egymáshoz való viszonyukat, és egyre komorabb.
Amúgy meg vannak benne kimondottan dark epizódok.
A megvalósítása /"marionettbábuk".../ egyedi, és nagyon is illik a SW univerzumhoz.
Miért kellene a SW-nak egzaktnak, lezártnak, állandóan ugyanolyannak lennie? Miért ne kereshetne új utakat, mint az eredeti trilógia tette anno?
Miért ne lehetne változatos, mint maga a Galaxis?
A világ változik, a SW-legenda is vele - és jól teszi!
Ne ragadjunk már le 1977-nél!
Akik állandóan az eredeti trilógia után sírnak, semmit sem értettek meg a film üzenetéből /lásd itt fentebb!/
Amúgy az említett Lego-film is remek!
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.02. 00:19:28
holex · http://fred-basset.blogspot.com 2011.08.02. 00:48:20
the_daver 2011.08.02. 09:29:42
MrFülig 2011.08.02. 10:16:16
Tartakovsky zseniális!
A Robot Chicken a témában szinte verhetetlen!
Mel Brooks-i magasságok? Na itt dobom el a hajam. Az a félelmetesen fahumorú nyomorult fazon? Volt az valaha vicces? (A legjobb filmje a "Lenni vagy nem lenni" az is remake.)
Hitelességvesztést érzékelek...
2011.08.02. 10:21:18
anteus 2011.08.02. 10:50:18
R. Daneel Olivaw 2011.08.02. 11:05:20
Ott a pont... megnézem, mert tök jónak ígérkezik, de ... Tartakovsky tényleg remek, a clone wars rajzfilm nagyszerű, és mel brooks esetében magasságokról nemigen, mélységekről - mély szarságokról - már sokkal inkább lehet beszélni... persze SW+lego témában a legesleghumorosabb Eddie Izzard és a Death Star Canteen ... :D
Ballagator 2011.08.02. 13:33:24
Sőt: a Clone Wars-ban meg külön értékelem, hogy pont a sztori érdekes sokszor: csatajeleneteknél nemritkán az az érzésem, hogy katonai szakértők vagy stratégák adtak ötletet a sztorihoz, annyira életszerű és érdekes ötletek vannak benne, meg kurva jó dupla-keresztbetevések. (Pl. SPOILER! Milyen már, amikor leszakadó, szétlőtt csatahajó-darabokban bújnak meg a szeparatisták.) Úgyhogy szerintem egyre jobb a szága, lehet szidni érte.
De hogy valamivel egyetértsek: Jarjar monnyonle.
MrFülig 2011.08.04. 13:00:14