Most, hogy túl vagyunk rajta, mint egy hasmenéssel nehezített all inclusive tunéziai nyaraláson, itt az ideje az önismeretet építő számvetésnek: mégis miért nézte az ország tévé előtt ülő részének egyharmada minden este Alekoszt és az ő szerelmét a legfelsőbb szinteken? Lehet, hogy Magyarország tényleg “kompatibilizál” ezzel az Edda-dalokkal kísért romantikus rémálommal? Sőt idézőjelek nélkül? Vagy csak mind teli szájjal röhögtünk azon, hogy nézd baszdmeg, ez olyan szerencsétlen, hogy 25 millió, meg egy saját tévéműsor is kevés neki ahhoz, hogy egy tucat szabadon választott kurva közül egy is lefeküdjön vele? Esetleg az egész ország rajong a groteszkért, és a Barátok közt helyett inkább az Office helyi mutációját kéne sugározni hétköznap esténként?

A zsigerek közül vérszomjas Alienként tőr elő a mindenkiben ott élő KDNP-s politikus, hogy erkölcsökről, színvonalas szórakoztatásról, meg a kiskorúak védelméről szónokoljon dupla fogsorát csattogtatva, de ne is figyeljünk rá: Alekosz három hete nem azért volt a magyar televíziózás történetének legsötétebb időszaka, mert morális válságba taszította az óvodásokat. Hanem mert iszonyatosan rossz műsort adtak főműsoridőben.

Az RTL Klub csak újra akarta hasznosítani a Való világ díszletét, és celebjeit, és persze nem szerettek volna sokat gondolkodni azon, hogy mégis mit pakoljanak az este hét órás műsorsávba. Könyveléstechnikai értelemben pedig jó ötletnek tűnt, ha a napi valóságshow hirtelen átvált párkeresős realitybe, leköltségelik Alekosz termékelhelyezésekkel megpakolt lakóbuszát, felvesznek néhány felnőttipari idénymunkást, és már kész is a show. Csak az a baj, hogy a jó műsorokat nem a könyvelők rendezik.

Egyrészt a trashreality nem napi műfaj, az ilyesmi ugyanis úgy készül, hogy ipari mennyiségű butaságot rostálunk át, amíg találunk pár aranyrögként csillogó hülyeséget. Másrészt Alekosz ugyan egyenletes színvonalon, a fáradtság legkisebb jele nélkül hozza az idiótát akár napi három műszakban is, mégsem főhős, csak mellékszereplő. Hogy a Hivatalból hozzunk példát: nem Michael Scott, csak folyton a főnök jobbján bólogató Dwight Schrute. Ráadásul kifejezetten rosszul áll neki, ha nem csak úgy dől belőle a baromság, hanem egy egész gegcsapat pusmogja a fülébe.

A trashreality azért hálás műfaj, mert a tahók úgy nézik mint egy szappanoperát, a többiek pedig mint egy sitcomot. Egy műsor, két műfaj, két célcsoport ugyanabban a műsorsávban. Az Alekosz készítői azonban nem találták meg a jó arányokat, talán mert nem is keresték: a villába zárt kurvák általában nem voltak viccesek, leginkább csak idegesítőek, Alekosz pedig ugye csak egyetlen mutatványra képes, iszonyatosan komolyan veszi magát és közben rosszul használja az idegen szavakat. Ez egy idő után pedig már csak annyira vicces, mintha egy adóellenőr időnként pofán verne minket az Idegen szavak és kifejezések szótárával.

Mindehhez jöttek még az élő kiszavazások, amiknek aztán tényleg semmi értelme nem volt, már persze azon kívül, hogy Balázs idegesen röhögcsélhetett egy ország előtt, mint a katolikus gimnáziumban érettségizett lány, aki éppen akkor jön rá, hogy a modellfotózáson nem csak azért kell levennie a matrózblúzt, mert a színe üti a hátteret. Lilun is látszott, hogy azért ő nem erre jelentkezett, nem volt arról szó, hogy a szerepüktől is ódzkodó prostikat kell arról faggatnia, hogy mégis miért nem hajlandóak smárolni Alekosszal, aztán az utolsó kérdést még félbe is szakítja valami szerelmes sramli. Hogy a műsorvezetőknek mennyi kedvük volt az egészhez, jól mutatja, hogy még az utolsó adásban sem tudták segítség nélkül a villába beköltöző feleségjelöltek nevét.

Alekosz párkereső műsorában nem voltak nagy csavarok, csak termékelhelyezések, nem volt humor, csak egy rakás kiégett prosti, nem volt cinikus összekacsintás, csak lógó csöcs. És hogy miért néztük mégis? Hát mert az RTL Klubnak nincs konkurenciája, főleg a jól összerakott Való Világ 4 után. A Tv2 inkább dupla Jóban-rosszbannal húzza ki, a Viasat3 még kitér a konkurencia műsorai elől, a közszolgálati tévén pedig ugye épül a roppant unalmas, és nem túl jól fotózható Nemzeti Együttműködés Rendszere.

Alekoszt a megszokás repítette a nézettségi verseny élére. Pedig ez a reality nem szemét volt, inkább szar. Nem is csoda, hogy a betelefonálók közt vécépapírt sorsoltak ki.