Az amerikai médiaipar teljesen más szabályok szerint működik, mint a hazai - jó, ezzel nem mondtam túl sok újat, de hátha van, aki nem tud arról, mekkora hatalma van a szakszervezeteknek arrafelé. A szerződéseket, fizetéseket, munkakörülményeket a szakszervezetek (vagy ahogy ő nevezi őket, céhek) és a stúdiók közötti szerződés szabályozza, amiben egészen triviális, mégis kicsit meghökkentő dolgokat is olvashatunk.
A két nagy színész-szakszervezet, a SAG és az AFTRA tulajdonképpen folyamatosan egyezkedik a stúdiókkal, az éveken át folyó kötélhúzás végére egy szerződés szokott pontot tenni, ami nagyjából négy-öt évre viszonylagos nyugalmat garantál a feleknek, és elhárítja a sztrájkveszélyt (tessék csak visszagondolni a 2007-es írósztrájkra és következményeire), de apróbb dolgokban ilyenkor is változhat a helyzet, mint például most.
A színészek ugyanis mostantól nem utazhatnak első osztályon, illetve nem követelhetik / várhatják el ezt szerződésük részeként, nem bizony. Business class vagy turistaosztály jut nekik, attól függően, milyen távolságra utaznak (azért megnéznék egy Charlie Sheent az alabamai esztergályos mellett): 1000 mérföld (1600 km) felett business class jár, az alatt turistaosztály, de vannak olyan frekventált járatok (LA-Vancouver és NY-Toronto), amiken a plebs közé kell leereszkedni, bár 1000 mérföldnél hosszabbak.
Korábban a szakszervezetek ragaszkodtak az első osztályú jegyekhez, és persze a színészeknek megvan a lehetősége, hogy kizsarolják ezt a stúdiókból, de a kollektív szerződés ezt már nem biztosítja nekik - a színészek nagy többsége pedig ennek alapján kapja a fizetését. Képünkön egy színész, akire innentől érdemes vadászni.
iwen 2010.11.10. 14:18:23
Amúgy Kaley Cuoco még mindig szép :)
qsoe 2010.11.10. 14:47:29
Legalábbis akinek nem egyéni szerződése van, és "harmadik rendőr" a szerepének a neve, az ha kifizetné is, azon a héten nem enne...
NAR 2010.11.10. 20:03:43
kla 2010.11.10. 21:02:55
tejcsokoládé (törölt) 2010.11.11. 10:02:41
MagyarZizzi (törölt) 2010.11.11. 10:21:46
Spawn85 2010.11.11. 11:45:10
Azért Amerikában sem mindenki kap milliókat egy-egy filmért, vagy TV-sorozatért. Meg itt most nemcsak a sztárokról van szó, hanem az összes amerikai színészről.
pPanni 2010.11.11. 15:00:40
Mondjuk nem lennék egy átlagos, de esetleg ismertebb statiszta/mellékszereplő helyében, amikor szűk helyre van összezárva 300 olyan emberrel, sokáig, akiből mondjuk 5 megismeri. Egy perc nyugta nincs aztán, amilyen "sztár"-mániások az átlagnépek
nemecsek ernő áruló 2010.11.11. 22:21:13