Amikor a Facebookról, meg a Twitterről kérdeztem Szalai Annamáriát, akkor persze azt vártam, hogy azt fogja mondani, hogy a webkettő, meg a közösségi hálózatépítés nem neki való, hallott már ilyesmiről, de legfeljebb szabályozni akarja, nem használni. Toll hegye a jegyzettömbön, csekkolom, hogy a diktafon ledje pirosan világít-e. De a Nemzeti Média- és Hírközlési hatóság elnöke pont az ellenkezőjét mondta: nem akarja szabályozni a Facebookot, de szokta használni. Csak álnéven, mert nemzetbiztonsági kockázata lenne, ha fel tudnák térképezni a kapcsolatait.

Az interjú után indult népi kezdeményezés egyrészt kineveti a mindent szabályozni akaró hatalmat, de persze mint minden népi kezdeményezés, képmutató is. Mert ahogy egy húsz évvel ezelőtti erotikus lap egyetlen számának szerkesztése nem jelenti azt, hogy az NMHH elnöke soha többé nem állhat ki hitelesen a gyermekek védelme mellett, úgy a Facebook szabályzatának megsértéséből sem következik, hogy a médiapiacot felügyelő intézmény vezetőjét nem érdeklik a szabályok. De tényleg ki az aki erkölcsi kérdést csinál abból, hogy ne szegje meg a Facebook szabályzatát? Ki olvasta el egyáltalán azt a szabályzatot? És akkor most nem lehet jó rendőr az, aki időnként nem zsebkendőbe köhög, tüsszent?

A Facebook-oldalon folyamatosan jelentek meg a tippek, hogy mégis ki lehet Szalai Annamária. A legesélyesebb jelöltet majdnem úgy hívták mint az NHMM elnökét, mindent lájkolt, ami Fidesz, és amúgy szerette a Beatlest. Meg a Munkahelyi Terrort.

De a Stop.hu a végén csak megkérdezte Szalait, hogy mégis mi a neve a Facebookon. Az NMHH elnöke állítólag azzal a feltétellel válaszolt csak, hogy a híroldal csonkítatlanul közli a válaszát, amiben azt fejtegeti, hogy milyen veszélyei vannak a közösségi oldalaknak, meg az óvatlanul feltöltött profilképeknek.

És persze kiderült, hogy az álnév az valójában Ál Név, és Szalai magányosan, ismerősök nélkül bolyong a közösségi oldalakon. Vissza kéne hallgatnom az interjú felvételét, mert ezek szerint nem hallottam a nagy betűket. Meg a space-t.