Háborús sorozatot vagy filmet első ránézésre könnyű forgatni, hiszen hadtörténeti múzeum mindenütt van, romos, lepukkant környéket sem nehéz találni, a téma adja magát minden drámaiságával és hősiességével, sőt, ha egy jugoszláv partizáncsajt, vagy a hátországot is belekeverjük, akkor csöcs is lesz benne.

Jó háborús filmet ennél már egy fokkal nehezebb összegründolni, mert ahhoz az untig ismert sablonoknál sok fokkal érdekesebb történetek kellenek, meg egy rakás szakértő, jó színész és így tovább. A hiteles háborús sorozatok és filmek elkészítése pedig már embert próbáló feladat, itt már tényleg nem elég a havert beöltöztetni japánnak, és a szemét cellux segítségével csíkra húzni, össze kell szedni az országban fellelhető összes hiteles egyenruhát és fegyvert, megfelelő forgatási helyszínt kell találni, és egy éven át csak kutatni a forgatókönyvhöz, hogy véletlenül se legyünk kegyeletsértők.

A The Pacific - A hős alakulat készítői ez utóbbi utat választották, és olyan részletességgel, aprólékossággal és alapossággal készítették el a II. világháború csendes-óceáni hadszínterének történetét, mint egy mesterszakács a főművét, amivel be akar kerülni az annalesekbe. A léc persze magasan volt ám, hiszen az elődsorozatnak tekinthető Elit alakulat tíz éve megmutatta, hogyan lehet és kell elmesélni egy zsigerekig ható történetet úgy, hogy közben ne érezzük azt, hogy a készítők a torkunkon akarják letolni az ideológiájukat - ez az a csapda ugyanis, amibe majd' minden háborús film és sorozat készítője belelép. (A sorozat hátteréről bővebben itt írunk az Indexen.)

Politikai üzeneteket a legjobban ebben a műfajban lehet elrejteni, sőt, nem is, nyíltan mutogatni, kábé úgy, mint amikor a South Park egyik szereplője, Mr. Mackey közli a dolgokat a lurkókkal, a drog rossz, értem? Ettől persze az embernek a gyomra forog (nem a SP-tól, a kódolt üzenetektől), mert ha egyszer egy történelmi filmet ülök le nézni, akkor leszarom az aktuálpolitikát, nem érdekel az iraki vagy afganisztáni áthallás, csak az adott korszak, csata, hadjárat és az abban résztvevő katonák.

A The Pacific - A hős alakulat első két epizódját látva kiderült, hogy a vezető producerek, azaz Tom Hanks és Steven Spielberg, (bár egyikük sem megy a szomszédba egy kis demagógiáért) ebben a sorozatban is megtartották azon jó szokásukat, hogy csak azzal foglalkoznak, amivel kell és érdemes: a katonákkal, a csatákkal, a háború borzalmaival és az emberekre gyakorolt hatásával. A II. világháború számunkra, - sőt, kollégákkal beszélgetve kiderült, a többi európai ország számra is - kissé ismeretlen szakasza, a csendes-óceáni hadszintér ugyanis legalább annyira brutális volt, mint az európai, sőt, ha azt nézzük, hogy itt tulajdonképpen 1942-től 1945-ig gerillaháború és bozótharc zajlott, akkor még annál is szörnyűbbnek tekinthető.

Anélkül, hogy a március 15-i HBO-premiert lelőnénk, nehéz részletekbe menően beszélni akár csak az első két epizód eseményeiről is, így konkrétumokkal nem szolgálhatok. A The Pacific - A hős alakulat három katona története, akik részt vettek majd' minden jelentős ütközetben 42-45 között, és ugyan nem egy egységben, sőt, még csak nem is egy hadosztályban szolgáltak, sorsukat be lehetett úgy mutatni a képernyőn, hogy az ember ne veszítse el a fonalat. Az első két részben a Guadalcanal-i hadjáratot ismerhetjük meg, de lesz szó Ivo Dzsimáról és Okinaváról is, valamint a Peleliu-i partraszállásról is, amit a tengerészgyalogság máig legvéresebb hadműveletének tekintenek Okinava mellett.

Általánosságban elmondható, hogy a The Pacific - A hős alakulat ugyanazokkal a hiperrealista eszközökkel dolgozik, mint a Ryan közlegény megmentése vagy az Elit alakulat, a kamera állandóan akcióközelben van, nem maradunk le semmiről, jól látszanak a kiomló belek és a vértől iszamós lövészárok is, a színészek arcának minden lényeges rezdülését megkapjuk, és úgy egyébként iszonyú hitelesnek, élőnek, lüktetőnek tűnik minden jelent. A színészek, annak ellenére, hogy nem az A-listáról kerültek ki, kiváló teljesítményt nyújtanak, különösen John Seda, akiről kapásból elhiszem, hogy átélte ezeket a borzalmakat, ilyen kétségbeesett és üres, élettelen tekintetet a csata másnapján eddig nem sok színész produkált nekem.

Az epizódok felépítése és stílusa kicsit más, mint amit az Elit alakulatban megszokhattunk, nincsenek beköszönő veteránok például, amiről először úgy gondoltam, árt a hitelességnek. Nekem valahogy igazibb, kézzelfoghatóbb lett egy-egy történet attól, hogy azok, akik valóban ott voltak, és azt csinálták, amit a sorozatban mutogatnak nekünk, beszélnek is róla egy kicsit. A The Pacific - A hős alakulat viszont úgy tud intimebb, emberközelibb, bensőségesebb lenni, hogy nem kapunk valós élménybeszámolót, csak a színészekre koncentrálnak benne: a barnás-sárgás tónusú képeken sokkal több közeli felvételt látunk, mint az Elit alakulatban.

Zseniális a sorozat főcíme, a bemutató után majd tessék szépen ide visszajönni és lelkesen egyetérteni velem - egy szénrajzokkal kezdődő, majd azokból igazi képsorokba átmenő animációról van szó, amit Hans Zimmer zenéjére hangoltak. (Láthatóan többe került, mint nálunk egy mozifilm szokott.)

A The Pacific - A hős alakulat nem okoz csalódást, nem marad el a nagy előd mögött, és mindenképpen érdemes megnézni - nemcsak a háború iránt érdeklődőknek, hanem azoknak is, akiket az érdekel, mi lesz vajon egy átlagemberrel, ha a sötétből ezer japán rohan rá minden előzetes figyelmeztetés nélkül.