Tegnap az Indexen megírtuk, hogy az ABC egyik zászlóshajójának számító Született feleségekből leléphet Dana Delaney, mert az ABC elnöke személyesen kérte fel egy Body of Evidence című sorozat főszerepére, ma meg arról számolhatunk be, hogy egy másik feleség is felkapja a nyúlcipőt, egyre fogynak a jónők a Lila akác közben. Spoileres az infó, az ugrás után bővebben, addig is egy fotó Delaneyről.
Nemigen érhetett túl váratlanul senkit a bejelentés, hiszen a sorozat minden évadában megjelenik egy-egy új család vagy szereplő, hogy az adott etap Nagy Rejtélyét felvezesse, majd amint az megoldódik, az illető vagy illetők szépen távoznak, hogy aztán szeptemberben jöhessen az új gárda. Sajnos Drea DeMatteo is ebbe a kategóriába tartozik, és amikor a Maffiózók után beállt született feleségnek, lehetett sejteni, hogy ez a kaland nem lesz túl hosszú életű.
A sorozat készítője, Marc Cherry elmondta, hogy ő szerette volna, ha Drea marad több évadra is, mert nagyon kedveli a csajt (mi is, kiváló színésznő), de ő csak akkor volt hajlandó aláírni, ha a szerződése csak egy évadra szól, mert nem akarta lekötni magát egy szerepben túl hosszú időre. DeMatteo New Yorkban lakik, és ott szeretné felnevelni gyermekét is, nem pedig Kaliforniában, ahol a sorozatot forgatják.
Vörös Szonja, a tetovált lány 2010.03.05. 13:19:22
dekár...
konyvelomo 2010.03.05. 14:38:48
Neton 2010.03.05. 15:10:06
2010.03.05. 15:34:16
feketebarany666 2010.03.05. 16:49:35
petya.bacsi 2010.03.05. 17:04:46
chr(27) 2010.03.05. 17:08:36
prometheus_X 2010.03.05. 17:29:10
Ludas Matyi Online · http://ludas-matyi.com 2010.03.05. 17:40:54
konyvelomo 2010.03.05. 18:04:42
gaston 2010.03.05. 20:33:20
2010.03.06. 12:29:34