"A házigazdák bevezetik a nézőt a költészet és a zene műhelyébe, leszállítják a művészetet az ünnepi talapzatról, emberi közelségbe hozzák, hiszen mindennapi társunk." mindenezt ráadásul "könnyen befogadható, de nem „kereskedelmi” tálalásban." - írta Penge címmel induló új, zenés-irodalmi műsorának beharangozójában a Duna tévé. A talapzatról leszállítás és az emberközelivé tevés nagy barátjaként már ennek örültem, aztán amikor kiderült, hogy húzónévként Lackfi János és Lovasi András a két műsorvezető egészen nagy reményekkel ültem le vasárnap este a tévé elé. Nagy baj nem lehet, gondoltam: az ötlet kecsegtető, Lackfit bírom, Bargit és az orrbefogás című versének rituális előadása örök humorforrás a családunkban, Lovasitól kaptam annyit az elmúlt 20 évben, hogy eleve elfogult vagyok vele, ráadásul láttam a közös estjüket, amiben sok minden tetszett. Ehhez képest most 10 perc után azon dilemmáztam, hogy elkapcsoljak vagy az is elég lesz háborgó lelkem megnyugtatására, ha megdobálom pisztáciahéjjal a képernyőt.

A beígért költészet és zene ugyanis megvan, de a könnyed befogadhatóság nyomokban sem bukkan fel a Pengében. Ennek oka részben az a fejvesztve rohanós tempó, amivel a rovatok követik egymást. A Pengéhez képest a Reflektor magazin kisszínes blokkja esküszöm egy Tarr Béla szkeccsfilm. Én még kábé ott tartottam, hogy vajon miért nem a kamerába mondja a két műsorvezető a beköszönő szövegét, miközben a Rackajam már lenyomta első - egyébként egész jó - Petőfi-megzenésítését, napjaink tündi-bündi nyelvezete kapcsán elhangzott a viccesen morbid halinapi koszikák kifejezés, Lackfi túlvolt e témában előadott Véletlen című versének felolvasásán, és kaptam két anapestust, két daktilust és egy disztichont az arcomba miden figyelemztetés vagy magyarázat nélkül.

Ezzel el is értünk a műsort élvezetét nehezítő másik tényezőhöz. Lehet persze, hogy én gondoltam túl sokat magamról, amikor a Penge célcsoportjába képzeltem magam, de akkor meg alaposan meg lettem tévesztve. "Az ünnepi talapzatról leszedés" nekem azt jelenti, hogy vagy nem használják kötőszóként a különböző verslábak neveit, vagy szépen felelevenítik, hogy mi is az. És, ha "bevezetnek a költészet műhelyébe", akkor nemcsak versrögtönzés van, de igenis mondanak utána valamit az egyébként viccesre sikeredett Ó, mama című szösszenet születéséről. Az egészet ráadásul vizuálisan is nehezen emészthetővé tette a folyamatosan mozgó kamerát és a lényeges dolgok különböző tereptárgyak mögé komponálását kedvelő operatőr, no meg társa, az 1 mp - 1 beállítás fetisiszta vágó. Mindennek végeredményeként a Penge első része szerintem maximum a stúdióban közönségként helyet foglaló - tippem szerint - Lackfi-tanítványoknak szólt, de néha még ők is unottan vagy tanácstalanul tekingettek szét maguk körül.

Pedig van potenciál a műsorban. A Penge alapötlete remek, a szerkesztők által kitalált rovatok sokszínűek, az elhangzó versek klasszak, a vendégek listája szívderítő, a díszlet, sőt a főcím is rendben van. Lackfi fejhagját kicsit nehéz megszokni, de abszolút hiteles személyiség ehhez a műsorhoz, Lovasi  meg - bár egyelőre nehezen találja a helyét - kellően laza ahhoz, hogy hamarosan jól funkcionáljon a miniinterjúkban. Tessék szépen kiebrudalni a válogatott nézősereget a stúdióból - amúgy sincs semmi szerepük, nem a Csillag születik ez -, és a nem teljesen dummy, de nem is irodalmár, viszont kiváncsi tévénézőre szabni a dolgokat. Vagy átpozícionálni szakembereknek a Pengét - de nekik ez meg kevés lesz.

Penge: havonta egyszer a Duna Televízión, vasárnap 19:15-kor, az első adás videója elvileg ide kerül majd fel.