Aki már végzett az ötödik évaddal, bátran kattintson a továbbra, és olvassa el, mint mondott Jack Bender, a Lost egyik rendezője a hatodik évad kezdetéről és a sorozat befejezéséről, illetve beszámolunk arról is, hogy milyen visszatérő karakterekre számíthatunk az utolsó nekifutásban. Matt Fox mellesleg vasárnap érkezik Budapestre, ahol hétfőn interjút készítünk vele - ha valakinek van valami kérdése hozzá, kommentben jelezze.
Bender annak apropóján nyilatkozott, hogy a Lost díjat kapott a Banffban rendezett tévés fesztiválon mint legjobb folytatásos/szerializált sorozat. A rendező szerint a hatodik évad vége egyértelmű lezárása lesz a történetnek, és mivel a mostani gazdasági helyzetben már nem nagyon készülnek a szigetes kalandhoz hasonló epikus, nagyívű szériák, mérföldkőnek fog számítani a tévétörténelemben. "Nem olyan lesz az utolsó jelenet, mint amit a Maffiózókban láttunk, amit egyébklnt imádtam. Mi tényleg befejezük a történetet, kielégítő válaszokat adunk majd, de egyben elgondolkodtatunk is."
Ami a hatodik évad nyitójelenetét illeti, azt már most lehet tudni, hogy ott vesszük fel a fonalat, ahol elejtettük, azaz kiderül, mi történt akkor, amikor Juliet beleesett a gödörbe, és felrobbantotta(?) a hidrogénbombát. Ezt már Matthew Fox mondta el egy interjúban, és hozzátette, hogy szokás szerint kell majd egy kis idő, mire mindent megértenek a nézők, mert az írók alaposan megkavarják a szálakat. Az évad egyharmadánál az idősíkok egyesülnek, nem lesznek flashbackek és flash forwardok sem, hanem a végső konfliktusra koncetrálunk majd, amire természetesen a szigeten kerül sor. Azt is elmondta, hogy Locke és Jack bizonyos értelemben véve megküzd majd egymással, de ennél többet nem árult el.
Ami a visszatérő szereplőkről szóló pletykékat illeti, Dominic Monaghan (Charlie) sajtósa sem megerősíteni, se cáfolni nem kívánta azokat a híreszteléseket, miszerint Monaghan négy epizód erejéig visszatér a sorozatba. Az már biztos, hogy Emilie de Ravin (Claire) állandó szereplő lesz a záróévadban, lehet örülni. Felröppent az a hír is, miszerint Shannon (Maggie Grace) hat részre visszatér majd, de a színsznő sajtósa erre csak annyit mondott az újságíróknak, hogy most hall erről először, de nem rossz ötlet.
Tipca 2009.06.11. 14:42:18
csillagporszem 2009.06.11. 14:48:10
Ha ott lennék, megkérdezném tőle nincs-e bűntudata, amiért Juliet miatta halt meg (vagy nem - még mindig reménykedem), szemétje. Ez csak vicc volt, nem kell neki feltenni. Gondolkodtam kérdéseken, sajna semmi értelmes nem jut eszembe, de ezért csináltok vele interjút ti, és nem én.
bug jr. 2009.06.11. 15:31:50
megkérdezném tőle h igazából Julietet v Katet választaná e,ill h megvolt e neki vmelyik.
meg h most akkor sors végzet vagy szabad akarat?hit v tudomány?
amúgy meg valszin csak állnék mint egy fasz és meg se mernék szólalni
fects 2009.06.11. 15:58:21
Madmoazell 2009.06.11. 16:07:15
Yeto 2009.06.11. 16:59:56
Mattel való találkozót nem sikerült megnyernem az AXN honlapon, úgyhogy van pár kérdésem, ha nem túl gagyik feltehetnétek néhányat vagy legalább egyet:
Melyik a kedvenc része? (biztos nem kap ideggörcsöt ettől)
Jack csak vodka narancsot tol, vagy szeret mást is?
Mit szólt mikor megtudta hogy idegsebész karaktere mindenes lesz a Dharmában?
Matt szerint Jack tényleg akkora altruista, hogy hajlandó kockára tenni az életét, és sose ismerni Kate-t, Juliet-et, a féltestvérét és az unokaöccsét, csak azért hogy megmentse azokat az embereket akik így nem halnak meg, vagy más belső motívuma is van esetleg? Orvosként értem hogy életeket akar menteni de azért az a mohó öröm amivel reagált erre az opcióra kicsit meglepett...
Fokhagymástejfölös 2009.06.11. 17:04:57
ű 2009.06.11. 17:14:29
japanautos 2009.06.11. 18:27:13
LadyGiga 2009.06.11. 21:51:42
engem az érdekelne, hogy melyik sorozat a kedvence Mr Foxnak, illetve melyik sorozat(ok)ban szerepelne szivesen?
"azta" 2009.06.11. 21:51:55
BruceWayne 2009.06.11. 22:22:16
Neooo 2009.06.12. 00:12:13
Illetve hogy hogy tudták felvenni a dzsungelben mászkálást, rohangálást, hogyan tájékozódtak, nem találkoztak-e esetleg vadállattal, vagy rovarokkal, ízeltlábúakkal, kígyókkal? (ez utóbbi kérdés csak azért, mert konkrétan egy db-t sem látni a sorozatban, vagyis eléggé sterilnek tűnik ez a dzsungel)
Szándékosan nem a történetből kérdeznék tőle, mert arra elvileg úgyis válaszokat kapunk előbb utóbb.
Hm..de most komolyan, ez tuti kérdés lesz: Kate v. Juliet? (kár hogy mi nem ismerjük a valódi énjüket, csak a szerep szerintit)
Kivel van legjobb barátságban? (ehh Sawyer?..még jobb Ben? :))
És még egy kérdés: Fogjuk még látni filmekben (mint a Vantage Point), vagy most már örökre ezt a karaktert csatoljuk majd Matt Fox-hoz?
Madmoazell 2009.06.12. 10:17:48
SzilviBarack 2009.06.12. 12:28:01
Gn · http://www.google.co.hu 2009.06.12. 15:21:03
ennyire nem volt munkája? :)
amúgy hol lesz az interjú, axn-eseknél? el lehet valahol csipni a szinészt egy fotó erejéig?
EasyFriend 2009.06.12. 17:21:46
Valamint érdekelne, amit az egyik hogyvót kommentemben is boncolgattam, hogy vajon ők színészek mennyire látják át a sztorit? Szoktak-e kiváncsiskodni az íróknál a sztori jövőbeni alakulását illetően? Nekik is megvannak-e a maguk WTF-pillanatai, amikor először olvasnak bizonyos csavaros részeket, mint nekünk, nézőknek?
EasyFriend 2009.06.12. 17:22:55
Yeto 2009.06.12. 17:33:30
DobayAdam · http://www.dobayadam.hu 2009.06.12. 19:06:46
1. Bármelyik adott pillanatban mennyivel többet tud a karakteréről az addig megkapott forgatókönyveken kívül? Mennyit meséltek neki a karakter előtörténetről, múltjáról egyáltalán? (Egyes interjúkból úgy tűnik, mintha a színészek is mindig csak az adott rész forgatókönyvét kapnák meg, és semmi többet.)
2. Follow-up question (az előzőre adott válasz függvényében): Mennyivel nehezebb így eljátszani egy karaktert, hogy nem tudja-tudhatja az előtörténet?
Nagyon köszi ha megkérdezitek, ez engem a Lost eleje óta foglalkoztat.
nemecsek ernő áruló 2009.06.12. 22:23:28