A Frakk az egyik legemlékezetesebb rajzfilmsorozat a magyar mesék közül, és ezt nem csak az eltalált és jól megrajzolt karaktereknek, a nyugdíjas házaspárnak, vagyis Károly bácsinak és Irma néninek, és a két lusta, "pákosztos macskával" állandóan harcban álló vizslának köszönheti, nemcsak a lendületes főcímzenének, ami minden gyerek fülében bennemaradt, hanem annak is, hogy magyar viszonyok között egész soknak számító négy széria készült belőle, ráadásul az első és az utolsó sorozat megjelenése között tizenöt év telt el. A Frakk, a macskák réméről Cseh András rendező, és Pethő Zsolt zeneszerző mesél a Comment:com olvasóinak.

A meseklasszikus története tulajdonképpen az Orvosi Egyetemen kezdődött. Bálint Ágnes veje, dr. Sárvári András (aki egyébként egy ideig vezette is a Bálint Ágnes által szerkesztett Kuckó című műsort Kisbán Andreával együtt – mindketten orvostanhallgatók voltak), egyszer megpillantott egy gyönyörű magyar vizslát azok között a kutyák közt, amelyeket a sintér hozott be az egyetemre kísérleti állatnak. Sárvári Andrásnak annyira megtetszett az állat, hogy megvette 200 forintért. Miután a vő Bálint Ágnesékhez költözött, hozta magával a kutyát is, amit az írónő rendkívül megszeretett. Persze a vizsla a család macskáit ki nem állhatta, jó párszor fölüldözte őket a padlásra, egy hétig le se mertek jönni - akárcsak a rajzfilmben Lukrécia és Szerénke.

Úgy tűnik, a vizsla megihlette az írónőt, mert nem sokkal az első televízióra készült magyar rajzfilmsorozat, a Kukori és Kotkoda forgatókönyvének megírása után, egy újabb mese terve kezdte foglalkoztatni. A rajzfilm ötletét, amely egy vizsláról szólna, elfogadta a Gyermek- és Ifjúsági Osztály vezetése. Így született a Frakk, a macskák réme, aki nevét is egy létező kutyáról kapta: Bálint Ágnes édesanyja sokat mesélt egy vizsláról, aki a szomszédjuké volt, Frakknak hívták, és gyakran átszökött, megette a pincében a tejfölt, és hasonló csínyek terhelték a számláját. (Mindezekről 1996-ban beszélt Bálint Ágnes a Magyar Színész című újságban Szenkovits Péternek).

Az 'eredeti Frakk' fotója 1973-ból (Forrás: balintagnes.hu)

Bálint Ágnes tehát megírta a forgatókönyvet, majd megrendelte a Pannóniától a rajzfilmet. Várnai György tervezte meg jellegzetes stílusában a figurákat, és a képes forgatókönyvet is ő rajzolta, de a rendezést már kollégái végezték. A magyar rajzfilmgyártás másik nagy öregje, Macskássy Gyula is belefolyt munkába az elején, például ő határozta meg, hogy mi milyen színű legyen, és számos más dologba is beleszólt, de később teljesen munkatársaira bízta az alkotást. Igaz ugyan, hogy az első két epizód stáblistáján rendezőként jelenik meg a neve, de Cseh András szerint rendezni nem rendezett.

A Frakkot Cseh András rendezte közösen Nagy Pállal és más kollégákkal (Imre István, Meszlényi Attila, Harsági István). Amikor Cseh András például a Stop! Közlekedj okosan forgatásán dolgozott, akkor munkatársai vették át a sorozat rendezését. Tehát a Televízió leadta a rendelést a Pannóniának, de azt már nem kötötte ki, hogy milyen technikával készüljön a Frakk.

"A Televízió rendelte meg, de azt mi találtuk ki, hogy papírkivágásos technikával készüljön – emlékezik Cseh András -, ennek nagyon sok előnye van egy ilyen sorozatnál. Az embernek megvan egy adott figurából egy készlete – testrészek, karok, lábak, fejek más-más arckifejezésekkel - és azt bármikor elő tudja szedni, hozzákapcsol másikat, és máris kész az új mozgás, vagy kicseréli a fejet és akkor más arckifejezése lesz. Tehát nem kell újra és újra megrajzolni az egész figurát, és ez nagyon praktikus dolog egy sorozatnál. Az ember persze készít hozzá új figurákat, vagy testrészeket, de a meglevők ott vannak és bármikor előszedhetők."

Cseh Andrást a papírkivágásos technika hazai mestereként emlegetik. Ez nem is véletlen, hiszen számtalan más munkán kívül részt vett a Topino, vagy a Stop! Közlekedj okosan készítésében is. És ő rendezte a Vackor című mesesorozat 1986-os, papírkivágásos változatát is.

Megismerkedése a papírkivágásos technikával saját kísérletező kedvének köszönhető. "Szerettem kísérletezgetni, és tekintve, hogy celluloid, amin bent dolgoztunk, nem volt itthon, azt sütöttem ki, hogy papírból kivágok figurákat és azokat kis 8 mm-es itthoni, házi filmfelvevővel lefilmezem. Később bevittem és mutattam a főnöknek, ő pedig nem felejtette el később sem, hogy én csináltam ilyesmit. Aztán 1967-ben jöttek a franciák a Topino-sorozat megrendelésével, amely papírkivágásos animáció volt. Akkor rám gondolt a főnök, mert tudta, hogy én már ismerem valamennyire ezt a technikát. Egy pilot-filmet kaptunk a franciáktól mintaként, hogy hogyan is kellene kinéznie a sorozatnak. Én ezt fogtam, egy nagyítógépbe beraktam, és kockánként nézegettem, így rajzoltam át a figurákat. Onnan vettem át a lényeges mozgástípusokat is. Így kezdtem el komolyabban is papírkivágással dolgozni."

Ezután jött a megrendelés a Frakk-sorozat első szériájára, amely a papírkivágásos technikának köszönhetően aránylag gyorsan is készült, ugyanis két hét alatt fel lehetett venni egy epizódot. "Egy normál, celluloidon kifestett, kihúzott figurákkal készülő film készítése rengeteg ideig eltart. Egy csomó ember megrajzolja a fázisokat, egy másik csomó ember kihúzza, kifesti, ez nagyon sok munka és sok idő. A papírkivágásos technikánál viszont megvan a figura, bármikor előszedem, és újra és újra használom. Új háttereket kell ugyan csinálni, de magukat a figurákat nem kell újra és újra megrajzolni. Tehát az előkészítése sokkal gyorsabb. A másik, hogy nincs külön mozgáspróba felvétel, amit akkoriban még kellett csinálni a rajzfilmeseknek. A papírkivágásnál nincs ilyesmi, én megadtam a kulcshelyzeteket, és az asszisztens, aki velem dolgozott, megcsinálta a fázisrajzokat, és mindjárt kopírozta a papírra, kivágta, kifestette. Itt is van azért előkészítés természetesen, de a régieket mindig elő lehet szedni. A felvétel maga persze komplikáltabb, mert ott animál az ember a gép alatt. Ez már lassabb folyamat, de ezzel együtt a film elkészítése gyorsabban megy, mint a hagyományos rajzfilmnél. De érdekes, hogy nem harapott rá senki erre a technikára."

Az első (tizenhárom részes) széria legelső epizódja 1972. december 23-án került adásba. Ahogy általában a frissen debütáló magyar mesesorozatokat, ezt is az előkelő szombat esti időpontban, a Cicavízióban (Bálint Ágnes nevezte el így a szombati Esti mesét) láthatták a gyerekek. A második széria első részét 1973. november 10-én sugározták, ez szintén szombati nap volt, szintén Cicavízió. A harmadik széria 1979. december 29-én (szombaton) kezdett futni. A 87-es év érdekes volt, egész évben szinte csak Frakk ment szombatonként. Ugyanis januártól sorban leadták mind a három szériát, majd ehhez csatlakozott október 3-án, szombaton a frissen elkészült negyedik széria a maga 13 részével.

A szereplők hangját Pártos Erzsi (Irma néni), Szabó Gyula (Frakk), Váradi Hédi (Szerénke), Schubert Éva (Lukrécia) kölcsönözte. Károly bácsi hangját az első két szériában Rajz János adta, majd a szerepet Suka Sándor vette át. Az idők során új főcím is készült a meséhez, ebben Frakk már nem a kutyaházból vakkant kifelé, hanem megkergeti a macskákat, aztán diadalmasan kacag.

Mint annyi más magyar animációs filmnél, a főcímzenét Pethő Zsolt szerezte, ahogyan az epizódok aláfestő zenéjét is. Mivel a Frakk költségvetése nem volt túl magas, ezért ebből olyan zenekarra sem futotta, amely a főcímzenét eljátszhatná. De azért sikerült ezt a problémát is megoldani. "A főcímzenét egy másik zenefelvétel örve alatt rögzítettük. A Stúdió 11 muzsikusai egy másik filmhez készítettek felvételt a Pannónia Filmstúdióban, a 'Nagykeverőben' – meséli Pethő Zsolt -, mi pedig megkértük őket, hogy 'fusiban' játsszák föl nekünk a Frakk főcímzenéjét is. Ők pedig szívességéből, és külön gázsi nélkül, ezt az egy számot odatették nekünk, mert nem olyan hosszú ez a zene.

Ez ugye minden epizód előtt hallható, de az epizódok aláfestőzenéjét már nem zenekar adja, hanem egy békebeli Hammond orgona. A Frakknak egyébként improvizált zenéje van, tehát én az orgonánál ültem, néztem a filmet, és mint a mozizongorista, játszottam végig. Az összes epizódot. Sőt, olyan is volt, hogy katona voltam - mert szerencsétlenségemre továbbképzésre behívtak 'öregkoromban' -, és el kellett kéredzkednem szabadságra, tehát föl kellett jönnöm a filmgyárba, két epizódot lenyomtam aztán futás vissza a seregbe.

Az pedig, hogy egy szál orgona az aláfestőzene, a Szabó Sipos Tamás-féle 1968-as Magyarázom a mechanizmust óta terjedt el. Ott kezdődött el az a gyakorlat, hogy nem zenekar, hanem egy orgona vitte az aláfestőzenét, és mivel a népek nem mentek ki tüntetni az utcára, hogy a rajzfilmben nem volt zenekar, csak egy szál orgona, így aztán ez az olcsó megoldás vált bevetté. A szóban forgó Hammond orgonát a 70-es években vásárolta a stúdió. Sajnos úgynevezett Leslie box-ot nem vettünk hozzá soha, így az a bizonyos hangzás nem tudott létrejönni. Áldás volt, hogy volt - és átok lett, hogy volt. Ez utóbbi azért, mert a mértéktelen használat eléggé uniformizálta a zenék megszólalását. Ki lehetett vele váltani egy vonóskart, azaz spórolni a költségeken, de ennek megvolt az ára a hangzásban."

Az orgonát a Pannónia összeomlása után eladták, ma a budaörsi templomban szolgál, a rajzfilm-rajongók tehát kis szerencsével ott találkozhatnak azzal a hangszerrel, ami a Pannónia 'Nagykeverőjében' állt valaha, és amit annyi mesefilmben hallhatunk.

További olvasnivalók:

 

Cseh Andrással itt olvashatunk egy hosszabb interjút.

 

Bálint Ágnes honlapja.

 

És mindent megtudhatunk a magyar rajzfilm nagy öregjéről, Macskássy Gyuláról, ha ide kattintunk.