Elkezdődött a tábor, az X-Faktor kétnapos parasztvakítása, ami elméletileg azt a 24 énekest és zenekart hivatott kiszűrni, akikkel majd jövő héten, a mentorházban találkozunk, hogy ott lefeleződjenek, és kialakuljon az élő adások mezőnye. Nincsenek illúzióink, ez egy tévéműsor, ami nem olyan szempontok mentén működik, mint egy igazi tehetségkutató, nem az a lényeg, ki milyen jól énekel, hanem az, kiből mit lehet majd kihozni tévés szempontból. Jó, ha úgy nyitna a műsor, hogy itt van a 12 arc, akivel majd két hónap múlva találkozunk, mert őket választottuk ki jóelőre, akkor senkit nem érdekelne a bikicsunájozás, és nem lenne 50 százalékos közönségaránya a műsornak, a néző így belemegy a játékba, és úgy tesz, mintha nem tudná pontosan, hogy amit lát, az nem több egy színjátéknál.
Az első tábor-adásban aztán menten azzal kezdtünk, hogy miközben a 150 továbbjutó önfeledten bulizott valami szállodában, a zsűri látványosan nagyokat sóhajtva megnézte az összes produkciót és szelektált, kihajítva vagy ötven jelentkezőt, akiket ki tudja, miért juttattak tovább, illetve, de tudjuk, mert állandóan mondják: mert tehetségesek, és mert fasza a hangjuk. Na persze, mint Sárközi Józsefnek, Bikicsunáj 2.0-nak, akit Alföldi bosszúból engedett be a szerencsés száz közé, ugye. A saját szabályok és állandóan hangoztatott válogatási elvek szemen köpése nem újdonság az X-faktorban, volt már, lesz is még, csak éppen nagyon szarul jön le a dolog úgy, hogy egy színpadra és éneklésre tökéletesen alkalmatlan férfit csak azért tesznek be a műsorba, mert ki lehet röhögni, miközben a kiesők között tuti volt olyan, aki kettőnél több hangot eltalál.