Csütörtök este visszatért az Elementary, méghozzá egy picit rendhagyó résszel: az Amerikába emigrált tékozló fiú Sherlock fogja magát, és visszatér az anyaországba egy rész erejéig. A részről dióhéjban: Watsonék hozzák csutkára ugyanazt, amiért szeretni lehet a sorozatot: könnyed stílusú nyomozgatás, némi humorral, Sherlock és Watson pedig mindenkinél okosabb, meg mindenkinél jobban tudja. Ők ketten nyomozós sorozatok macaronja.
Az évadzárót anno eléggé úgy tették le elénk, hogy a főszál szépen befejezve, piros masni az egészre, mehet ki merre lát. Az egyszeri néző meg vakarhatta a fejét, hogy jó-jó, de hogyan tovább? Egyelőre sehogy, legalábbis átívelő sztori egyelőre nincs. A két hőst kidobták Londonban, legalább láttunk mindenféle jó bevágást a London Eye-ról, szőrősfejű katonákról meg ilyenek. Ettől eltekintve sokkal nagyobb jelentősége nem volt a dolognak, kivéve, hogy felbukkan pár a könyvekből ismert szereplő és helyszín.
A nyomozás helyett inkább Holmes emberi kapcsolataira gyúrtak rá kicsit, méghozzá a Scotland Yardos korszakából. A megoldásra váró ügy konkrétan annyira lapos, annyira lótusz, hogy akár teljesen ki is hagyhatták volna. Ez valószínű azért nem történt meg, mert CBS-nél fosnak nem nyomozós sorozatot csinálni, elvégre csak ahhoz értenek.
Ezt az egész londoni kiruccanást sokkal pozitívabban értékeltem volna, ha a Sherlock mitológia egyik fő szereplőjét, Lestrade felügyelőt nem használja a sorozat eldobható papírzsebkendőként. Nem igazán látok olyan változatot magam előtt, ahol esetleg a derék felügyelő visszatérhet aktív szereplőként. Sőt, ez bizony egészében véve elmondható az Elementary részekről, úgy dobálják bele a turmixgépbe a könyvek ikonikus szereplőit, hogy fröcsög a tinta minden irányba: ott van kezdésnek mindjárt az első évadzáróból Irene Adler és Moriarty, de a transzvesztita Mrs. Hudsonnál is csóváltam a fejem, ebben a részben Lestrade lett lestrapálva, a Baker Street 221/b pedig egy sima vendégszállássá alacsonyodott.
Mycroft még megúszta a darát, de ő is egy kontinenssel arrább lesz, szóval egy darabig maximum vendégszereplésre számíthat a dolgok jelenlegi állása szerint, pedig anno nem ezt olvastam a castingról. Az Elementaryban bizony Sherlock Holmes és Joan Watson a nagyágyúk, mindenki más csak statiszta, ami nagy kár, és döbbenetes kontrasztnak kapásból ott a BBC féle Sherlock, ott az összes karakter is alaposan ki van dolgozva az utolsó másodpercig, amit csak a képernyőn tölt, ráadásul tökéletesen használják fel a könyvek karaktereit, helyszíneit. Azok a bunkó britek, ugye?
Aprópó Myrcoft. Emlékezzünk meg egy elismerő biccentéssel Rhys Ifans játéka előtt, remekül hozta a karaktert, és végre ténylegesen megismerhettük Sherlock egy családtagját, ráfért már a sorozatra, hogy a főhős ne legyen ilyen steril figura. Ha pontozni kéne, adnék rá úgy 7/10-et, és ráaggatnám a "tisztességes iparosmunka" jelzőt. Az alapötlet jó, még úgy is, hogy nem hozták ki belőle a maximumot, és nem dobtak be semmilyen új főszálat. De lehetett volna jobb.