Közokirat-hamisítás miatt jogerősen elítélte a Fővárosi Törvényszék Liptai Claudiát: az ismert celeb több mint egymillió forintos pénzbüntetést kapott, mert elhunyt édesanyja mozgáskorlátozott-igazolványát használta egy parkolásnál. Februárban a Pesti Központi Kerületi Bíróság is bűnösnek találta Liptait, így jött ki a napi 7 ezer forintos pénzbüntetés, amit most csak helyben hagyott a Fővárosi Törvényszék.
Ahogy azt a hazai bulvármagazinok, köztük testvérlapunk, a Velvet is megírta, Claudia 2011. április 13-án, a Centrál Színház művészbejárótól nem messze, a VI. kerület Révay utcában parkolt le, mert aznap este ő játszotta a főszerepet a Pletykafészekben. Liptait a Blikk fotósa buktatta le (járt neki vajon a szokásos 10 ezer forint?), aki egy fényképes riport reményében várakozott a színház előtt a művésznőre. Cikk ugyan nem lett, de sikerült lefényképezniük a Liptai kocsiját, benne a jól látható mozgáskorlátozott-igazolvánnyal. Utóbb kiderült, hogy a köznyelvben csak „rokikártyának” nevezett igazolványt valójában 2010 tavaszán állították ki Liptai Claudia édesanyja részére, aki 2010 augusztusában elhunyt.
Liptai akkor elnézést kér a történtekért, és azt ígérte, vállalja a következményeket. A nyomozás során viszont már tagadta bűnösségét. Részben azzal védekezett, hogy a rokkantkártyát kegyeleti okokból, édesanyja emléke miatt hordta magánál, részben pedig azzal, hogy többnyire igazolhatóan mobiltelefonon egyenlítette ki a parkolási költséget, a vádbeli estén pedig parkolójegyet vett, és az igazolvány a napellenzőből eshetett véletlenül a szélvédő mögé, mikor becsapta a kocsi ajtaját. A büntetőperben Liptai már nem tett vallomást, a másodfokú tárgyaláson meg sem jelent.
Liptai védője szerint nem szól bizonyíték a művésznő ellen. Történt viszont egy rakás eljárási hiba, például nem rögzítette az elsőfokon eljárt bíróság, hogy kiknek a vallomásait fogadta el. A törvényszék azonban úgy vélte: az elsőfokú bíróság az eljárási szabályokat betartotta és minden bizonyítékot értékelt, valamint részletesen beszámolt arról, hogy a döntését mire alapozta. A bíró indoklása során azt mondta, "a történet egyszerű", a vádlott nem volt jogosult használni a parkolási igazolványt, és amikor a jogosultság időpontja megszűnt, le kellett volna azt adnia. Azzal kapcsolatban, hogy Liptai korábban azt állította, hogy volt neki jegye, a bíró azt mondta: ilyet nem mutatott be az eljárás során. A törvényszék szerint kétséget kizáróan megállapítható, hogy a vádlott szándékosan elkövette a közokirat-hamisítást, hiszen nem volt jogosult az igazolvány felhasználására.
Liptai ügyvédje a pénzbüntetés nagyságát is kifogásolta, és jelezte: további felülvizsgálati kérelemmel fog élni a jogerős döntéssel szemben.