Amerika elhallgatott történelme címmel mutatja be itthon a Spektrum Oliver Stone tavalyi dokumentumfilmjét, amiben a háromszoros Oscar-díjas rendező egy lázadó punkzenész magabiztosságával megy neki a demokrata párti Truman és Clinton mellett a neokonzervatív Bush-családnak. De megkapja a magáét mindenki, aki elhiszi az USA agymosó történelemszemléletét, nem ismeri el a Szovjetunió második világháborús erőfeszítéseit és belenyugszik abba, hogy az elnököket dróton rángassák a tábornokok, a CIA-igazgatók és a Wall Street-i nagykutyák.
Igen, az Amerika elhallgatott történelme pont annyira hiteles és túlzásoktól mentes dokumentumsorozat, mint Michael Moore Fahrenheit 9/11-e (tehát semennyire). Oliver Stone Szovjetunió-pártisága sokszor csak ultrabalos szerecsenmosdatás. szériát körbelengő titkos politikai paktumok, az országokon és pártcsaládokon átívelő háttérhatalmi machinációk bizony pont azok a slágertémák, amik hallatán az összeesküvéselmélet-hívők a gatyájukba rondítanak örömükben. Mégis üt a sorozat, és minél több epizódot néz meg egymásután az ember, annál inkább azt érzi, hogy valami tényleg nincs rendben a világgal. És ha így mennek tovább a dolgok, újabb háború fog kitörni, amiben a nyugati civilizáció ugyanúgy elbukik, ahogy a Római Birodalom is elesett a barbár hordák csapásai alatt.
5 részt pörgettem át az Amerika elhallgatott történelméből. Stone tényleg érdekes dolgokról beszél (még ha kicsit elmaszatolva is), és több olyan témát is érint, ami valóban sokszor kimarad az angolszász média hírműsoraiból és hurráoptimista hangulatú háborús dokumentumfilmjeiből:
-
A szériában több epizódban is visszatér Oliver Stone Mi lett volna, ha?-verziója. Például ha az amerikai köztudatból mára kikopott, botrányos 1944-es demokrata elnökjelölő gyűlésen Henry A. Wallace-t választják meg alelnöknek, Rooesevelt halála után pedig a ő lesz az elnök, másfelé halad a történelem szekere. Szerinte Wallace jobb elnök lett volna, Harry S. Trumannál: nem dobja le az atombombát, nem hajszolja bele a Szovjetuniót a hidegháborúba és a fegyverkezési verseny elvesztéséből következő összeomlásba, sokkal hamarabb felszámolja a brit és francia gyarmati uralmat és elhozza mindenkinek a világbékét.
-
Roosevelt ugyanis sokszor jobban ekézte a gyarmattartó brit birodalmat, mint a kommunista Szovjetuniót Afrikai körútján például úgy vélte, „minden befektetett 1 fontért cserébe 10-et vittek ki” a kontinensről. Sztálint talpig úriembernek és jó katonának tartotta, ellentétben a partraszállásig semmiben sem jeleskedő britekkel, akikkel még a béke utáni ENSZ-alapítás sem lesz gördülékeny a gyarmatok miatt. Eközben persze Churcill és Sztálin titokban felosztották Európát az elhíresült papírfecnin.
-
Oliver Stone azért a képmutató WASP (fehér, angolszász, protestáns) elitnek is beszól, mert miközben Amerika a szabadság és az egyenlőség bajnokaként a fajgyűlölő nácik és japánok ellen harcolt, odahaza 1943-ban Detroitban egy munkástüntetésen 32 embert, köztük 25 feketét öltek meg az éles lőszerrel tömegbe lövő rendőrök.
-
Stone szerint az amerikai átlagemberek a hidegháborús propaganda miatt hajlamosak elfelejteni a szovjetek II. világháborús erőfeszítéseit. Hiába nyerték meg a szovjetek a sztálingrádi csatát és szabadították fel Berlint, a világháború megnyerését Amerika kisajátította magának.
- A rendező a japánellenes amerikai szalonrasszizmusát sem titkolja el: archív videókon mutatja be az amerikai japánok Pearl Harbor utáni deportálását és a folyóvíz nélküli munkatáborokba hurcolását.
- És persze Drezda katonai szempontból teljesen értelmetlen szövetséges lebombázása is szóba kerül. Stone itt már azt kezdi el pedzegetni, hogy a foszforbombákért rajongó Curtis LeMay-t, aki a szőnyegbombázás kifejezést büszkén cserélte le terrorbombázásra, akár háborús bűnös is lehetne, amiért félmillió ártatlan civil halála fűződik a nevéhez, mégsem emelt emiatt szót eddig senki.
Oliver Stone a későbbi epizódokbankereszteshadjáratot indít az amerikai elnökök ellen: kíméletlenül ekézi Trumant, Bush-t és Obamát is.

Szerinte Harry S. Truman a szalonrasszista, niggerező kishivatalnok mintapéldánya, aki teljességgel alkalmatlan volt elnöknek, mivel dróton rángattak régi világ ókonzervatív katonatisztjei és a vadkapitalista tanácsadói (a bankárok és vállalatigazgatók fiai, a Rockefellerek, a General Motors elnöke és a többiek). „Truman nem mondott igent az atombomba Japánra dobására, inkább nem mondott nemet" - idézi a rendező Eisenhover, McArthur és a többi tábornok véleményét, akik szerint a japánok enélkül is kapituláltak volna, mert féltek a Szovjetunió aránytalan területi követeléseitől. Az amerikaiak 85%-a viszont később úgy emlékezett, hogy az atombomba vetett véget a háborúnak, és később már Truman is mindig ezt nyilatkozta. Stone emellett látványosan kiakad az HBO szerecsenmondató Truman-filmjén is, amiért az nem mutatja be szovjetek álláspontját, és hamisan tünteti fel hősies kisemberként az elnököt.
Bush maga az ördög
Az meg szinte már természetes, hogy a későbbi epizódokban össztűz alá veszi a Bush-éra összes „Amerikai Világbirodalomról” álmodozó neokonzervatív politikusát, Dick Chaney-től kezdve Donald Rumsfelden át Paul Wolfowitzig. Szóba kerül természetesen, hogy Rumsfeld már szeptember 11-én le akarta bombázni Irakot, mint ahogy az is, hogy bár nem volt afgán a gépeltérítők között, az USA mégis háborút hirdetett a tálibok ellen, akiknek 20 évvel korábban még ők adtak fegyvereket a szovjetek elleni harchoz. Szerint 2003-ban a Pentagonban már egy olyan tervet készítettek elő, ahol Amerika 5 éven belül lerohanta volna Szíriát, Libanont, Szomáliát, Szudánt, Líbiát és Iránt.
Szó esik persze emellett Guantanmóról, a nagyvilágban lévő titkos CIA börtönökről, az Abu Grahib börtönből kiszivárgott kínzásos fotóknak, a Szaddam Husszein tömegpusztító fegyvereinek bekamuzásával meghirdetett iraki invázióról, és a már-már orwelli gondolatdiktatúrát építgető, gonosz szabadkőműves páholynak beállított Homeland Security-ről. Stone a rendezőkollégáinak is nekimegy: Ridley Scott Sólyom végveszélybenjét kárhoztatja amiatt, hogy ezek miatt a „harcra hívó tamtamdobok" miatt tudott Bush két választást is megnyerni.
Obama csak egy fokkal jobb a Sátánnál
Stone azonban a demokrata Obamát is árulónak tartja, amiért a kampányfinanszírozásban lepaktált az egyszerű nép szemében gyűlölt Wall Street-i nagykutyákkal, gengsztereknél is rosszabb „bankster”-ekkel: a J.P Morgannel, Citi Grouppal, a General Electriccel és a gyógyszergyárakkal, akik a gazdasági válság után az elsők között kaptak pénzügyi mentőövet a szövetségi kormánytól. A mostani elnököt nem tartja sokkal többre a sátáni Bushnál, mivel ő is egyre többet hivatkozik államtitkokra és lehallgatási botrányba keveredik, ráadásul a tanácsadói közé is csupa '80-as évekbeli, hidegháborús veteránt válogat be. Szerinte Obama a kínzást és az önbíráskodást pártolva győzte le Oszama bin Ladent, de ezzel csak egy Hannibálhoz és Attilához hasonló, sok ember szemében népszerű mártírt kreált a történelemnek.
Nem lenne rossz ez a sorozat, ha Oliver Stone agyát nem borítaná el az őrület. Elgondolkodtató, amiket mond, de azon a ponton viszont már nevetségessé válik, amikor a műholdas navigációt és hadseregeket megbénító, sztratoszférában cirkáló drónflottát vizionál, és a technológiai diktatúrát szájbarágósan a Halálcsillaggal illusztrálja. Szerinte ugyanis, ha nem kapunk időben észbe, Obama pont úgy fogja legyalulni a Közel-Keletet és a harmadik világot a távirányítású drónhadseregével, ahogy Tarkin nagymoff robbantotta szét az Alderaant a Halálcsillag szuperlézerével.
Aki viszont el tudja viselni, hogy a kedvenc hollywoodi rendezője néha idegesítőbb, mint Michael Moore és a kurucinfósok együttvéve, egy príma kis történelmi sorozatot láthat szombatonként este 22:00-tól a Spektrumon.









