
Billy Bob Thornton 71 filmmel és pár tévészereppel a háta mögött vállalta el a Fargo sorozatverziójának főszerepét, amin csak az csodálkozik, aki nem ismeri karrierjét, hiszen Malvo figuráját mintha külön neki írták volna. Vadember hírében áll, nehéz embernek tartják, aki ragaszkodik az elveihez, és hagyott már ott forgatást, mert a rendező elképzelései ne egyeztek az övével. Oscar-díjat is nyert már, de nem színészi teljesítményével, hanem a Pengeélen forgatókönyvéért (igaz, egyszer már jelölték a legjobb férfi főszereplő, egyszer pedig a legjobb mellékszereplő kategóriájában is). Az interjút az AMC segítségével készítettük vele, és kérésükre direkt csak a Fargóról kérdeztük.
Mi hozta vissza a tévébe?
Nagyon régen dolgoztam utoljára a tévében, még kezdő koromban. Akkor még teljesen másképp néztek a tévére a szakmába, de a nézők is. Mostanra megváltozott a helyzet, minden haverom tévésorozatot forgat, és előbb olvassák a tévés projektek forgatókönyveit, mint a felkínált filmekét. Az olyan színészeknek, mint én, nagyon jól jött az, hogy a tévé átvette az olyan projektet szerepét, amik egy ideig megvoltak Hollywoodban, pontosabban a filmiparban, de ma már sehol nem találhatók.
Mire gondol pontosan?
A közepes költségvetésű, 25-30 millióból kihozható stúdiófilmekre, azokra a drámákra, amiket egyszerűen már nem forgatnak le, mert minek, nem lehet őket eladni a moziban. Ha valaki ilyen filmeket keres, ilyenekben akar játszani, akkor a tévébe kell mennie. Ezek a limitált vagy minisorozatok alapvetően nyolc vagy tízórás független filmek. Szerintem bizonyos szempontból ez a televíziózás és egyben a filmipar jövője is. Mindenki a tévébe vágyik, és ennek csak örülni lehet, mert a színvonal elképesztően magas.