Nem csitulnak a Top Gear című brit autós tévéműsor egyik házigazdájának kirúgása miatt keltett hullámok. Mint ismeretes, Jeremy Clarkson szájon vágta a műsor egyik producerét, mert az egyik forgatási napon elfelejtett a stábnak meleg kaját intézni, és ezen kicsit felbosszantotta magát. A BBC először felfüggesztette, majd kirúgta, aminek országos felhorgadás lett az eredménye, kampánnyal, aláírásgyűjtéssel meg hasonlókkal, mára meg eljutottunk a halálos fenyegetésekig is.
A szenvedő alany egy Sue Perkins nevű műsorvezető, a The Great British Bake Off című főzőműsor házigazdája, akit Clarkson lehetséges uódaként emlegetnek. Amint kiszivárgott, hogy a BBC tárgyalásokat folytat vele a Top Gear következő évadának műsorvezetéséről, a nő a Twitterén nem egy halálos fenyegetést kapott, köztük olyat is, amiben azt kívánják neki, hogy "elevenen égessék meg". Válaszul Perkins egy időre felfüggesztette a Twitterfiókját.
Clarksont március 25-én rúgta ki a BBC, és hiába telt el azóta 20 nap, a rajongók továbbra sem törődnek bele abba, hogy Clarkson már a büdös életbe' nem fogja vezetni a Top Geart, legalábbis nem a BBC-n. Perkins egyébként azt nyilatkozta, hogy tök feleslegesen kívánják a halálát, hiszen semmiféle tárgyalásokat nem folytat a BBC-vel. A hírt közlő brit lapok szerint tárgyalások igenis voltak, csak igen hamar megrekedtek - a BBC azóta Dermot O’Leary tévéssel és Philip Glenister színésszel számol inkább.
Nem Perkins az egyetlen, akit halálosan megfenyegettek a Top Gear-balhé miatt: a BBC igazgatóját, Tony Hallt Clarkson kirúgása után rögvest megtalálták a felbőszült rajongók. A neki címzett fenyegetéseket a rendőrség meglehetősen komolyan vette, és már vizsgálják az ügyet. A BBC érthetően ragaszkodik a Top Gearhez hiszen a műsornak 170 országban 350 millió nézője van, amivel a BBC egyik legértékesebb exportcikke.





