
Legalábbis ezt állítja Laurie Holden, azaz Andrea, aki a zombis túlélődráma első évadának második epizódjától kezdve a a harmadik évad utolsó részéig állandó szereplője volt az AMC sorozatának (itthon a FOX adja, csak a konfúzió elkerülése végett). Nem sokan kedvelték, ha volt a sorozatban nála kevésbé elfogadott szereplő, akkor az Rick neje volt, akit a lárvaarcú Sarah Wayne Callies alakított nem túl nagy meggyőződéssel. Holdennek viszont nyolc évadra szóló szerződése volt, állítólag mármint, mert általában nem olyat szokás kötni, hanem 3+2 éveset még 2 évad opcióval, de tényleg nem akarunk vitatkozni vele.
Úgy volt, hogy a képregényhez hasonlóan maradok a sorozatban és én leszek Rick új társa - pont mint a képregényben. Arról is szó volt, hogy egy fehér ló hátán én mentem meg Woodburyt, és én erre is készültem a finálé forgatása előtti nap, amikor este tízkor felhívott az akkori showrunner Glenn Mazzara, és közölte, hogy az írók nem tudták befejezni az epizódot időre, és sajnálja, de forgatni kell, és az a legegyszerűbb, ha kinyírja a karakterem. Sokkot kaptam menten, de nem csak én, a teljes stáb is, nagyon szomorú volt az a forgatás. Senki nem is sejtette, hogy ez lesz.
Lehet, hogy Mazzarának ezért kellett mennie? Mármint a határidőkkel megcsúszó forgatókönyvek miatt?