Coming outtal kezdjük: soha nem néztem a Polipot, és a Rocca parancsnokot sem, utóbbit még úgy ahogy érthetően is, de hogy az előbbit hogy a picsába hagytam ki, miközben a maffiás mozifilmeket meg a mai napig imádom, nem tudom. Ahogy azt sem, miért nem nézem sem a Gomorrah, sem a Suburra című sorozatokat, pedig Winkler már vagy három éve nyomaszt az előbbivel. Valahogy mindig volt valami más, ami eléjük került. A Piolipba belenéztem annak idején, de csak most, a Maltese, a maffianyomozó pilotja láttán jöttem rá, miért nem néztem rendszeresen.
Hiteles olasz retrót csak modern eszközökkel lehet forgatni.
Fura ellentmondás ez persze, hiszen amikor a Polipot elkezdték forgatni, azaz 1984-ben, a sorozat nem retró volt, hanem a kornak megfelelően modern, de az akkori eszközökkel, tempóval, képi világával forgatott történet valahogy nem fogott meg. A Maltese viszont, ami ma forgott, de a hetvenes évek szicíliai maffiájáról szól, pont úgy néz ki, amilyennek ezt a korszakot elképzelem, és a pilot elől egy percre nem tudtam felállni. Az Epic Drama csatornára ma érkező sorozat ráadásul igaz történeteket dolgoz fel, és ha minden igaz, azt mutatja be, hogy működött a maffia a korrupt igazságszolgáltatás és a megfélemlített/kollaboráns lakosságnak köszönhetően kvázi szabadon.
A hangulat valami elképesztően jó, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy Olaszországban kábé öt perc találni a olyan helyszíneket, melyek ma is úgy néznek ki,mint 50 évvel ezelőtt. A jelmezre, a kellékekre kurvára odafigyeltek, sírsz a zakók és széles galléros dzsörzé ingek láttán, a nadrágok alja harangszabású, a nők frizuráját utoljára Sopia Loren fején láttad a Késői találkozásban, minden klappol külsőleg, ráadásul ugye HD-ben, gyönyörűen retróra fényelve, néhol egészen elképesztő képekkel, de cseppet sem anakronisztikusan. Ennyi idegesen bajuszt rágó és láncdohányos rendőrt nem is tudom, láttam-e a tévében valaha.
A történet központi alakja a skót-olasz-német-holland felmenőkkel bíró Kim Rossi Stuart alakította Dario Maltese nyomozó, aki Rómából hazalátogat Szicíliába egy esküvőre, de hamar egy temetésen találja magát helyette. A kissé nyers módszerei miatt a főnökeivel rendszeresen összekapó nyomozó meg úgy dönt, hogy mindenki kapja be, ő marad otthon, és rendet tesz. A pilotnak spoilermentesen itt van vége, a főszereplőket (rendőrök, ügyészek, újságírók, csaj) felrakja a táblára, és, gondolom, innen indul az igazi muri - az első részből a gyermekkori flashbackek mellett is lett volna még vagy tíz perc, amit ki lehetett volna hajítani, nem mintha bajom lenne a lassú tempóval (a Dróton és a Deadwoodon tanultam meg, hogy kell azt jól használni), csak egyelőre feleslegesnek tűnő piszlicsáré dolgokra aránytalanul sok idő ment el.
Az évad, ígéri a Viasat World égisze alatt működő Epic Drama sajtóközleménye, arról szól majd, hogy
Maltese saját életét kockáztatva tárja fel a törvényellenesség és a korrupció összetett rendszerét, ideértve nagy hatalmú, de gyakorlatilag érinthetetlen polgárokat, kormányszereplőket, bűnözőket és bérgyilkosokat – utóbbiból olyanokat is, akiknek megbízása éppen a nyomozó kiiktatására szól.
Úgy legyen. Hogy aztán ezt a tévét hol lehet még fogni, azt nem tudom, én elég sokat nyomogattam a telekomos set-top boxomat, de meglett, valami HD-csomagom van, abban ezek szerint szériafelszerelés. És ha már itt tartunk, megnéztem, mi megy még ezen a tévén, és baszki, jó sorozatokat adnak, tán reklámmentesen is, ha minden igaz, Jamestown, Harlots, Mr. Selfridge, Mrs. Wilson, Borgia, Elizabeth, Poldark, Copper, stb.
Hol látható: Maltese, a maffianyomozó, március 2-tól szombatonként este 9-kor, Epic Drama.
lalolib 2019.03.02. 11:32:00
bl4ze 2019.03.02. 16:48:02
RTB 2019.03.02. 17:08:34
tatárfejű kutya 2019.03.02. 19:04:29
A Gomorrát feltétlenül kezd el nézni, mert brutális!
pacagánycsök 2019.03.02. 19:56:31
Mert abból csak tökéletes látványorgia lesz, meg hiteltelenül tökéletesre írt szövegkönyv, ahol minden szereplő mindig eggyel frappánsabban mormog az előzőnél, és minden kínosan tökéletesen pont olyan, ahogy az soha nem volt akkoriban, mert mindenből a legjellegzetesebben korhű jelenik meg minden utcasarkon, és telebasszák olyan utalásokkal aminek csak akkor van értelme, ha tudjuk, hogy 2019ben írták.
Végtelenül igényesre polírozott giccsparádé.
A Polipot sürgősen nézd meg, főleg az első 4 évadot. Najó, az 5-6 is élvezhető, de a 7-10 szar.
megadeth1 2019.03.02. 23:01:35
maim 2019.03.03. 07:37:01
masada 2019.03.03. 11:01:47
krycek07 2019.03.03. 20:16:51
Én is polipon nőttem fel és a legjobban az Ennio Morricone féle zene hiányzik. A polip első évadának első részének elején már körvonalazódott a maffia, ami itt még hiányzott, csak utalás volt rá. Persze ez a sorozat elvileg igaz történet alapján készült.
szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.03.04. 19:55:30
Suburra se rossz, de a Gomorra ütősebb.
reKorrekt 2019.03.05. 09:44:12
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2019.03.05. 10:13:23
evilwolf 2019.03.09. 19:09:02
Berlusconi üzent Orbán Viktornak
Orbán Viktor kedves barátom, és Magyarország jelenlegi helyzetében nagyon jól végzi a dolgát - jelentette ki Silvio Berlusconi az olasz jobbközép választási programjáról beszélve a RAI olasz közszolgálati televízióban csütörtökön.
---------
Azt hiszem, mindent elmondott.
,, 2019.03.14. 13:55:07