A National Geographic első nagyszabású sorozatpróbálkozása, a Mars olyan jól sikerült és annyira bejött mind a készítőknek, mind a terjesztőknek, hogy a NatGeónál úgy voltak vele, hogy oké, akkor legyen még egy olyan sorozat, amiben a fikciós részeket megtámogatjuk dokuszegmensekkel, melyekben majd olyan komoly arcok szólalnak meg, akik rendesen alátámasztják a sztorit. Sőt, csavartak még egyet az egészen, és az új sorozat, a Valley of the Boom, azaz A Szilícium-völgy urai ugyanis eleve nem kitalált történet, hanem annak az internetnek a hajnaláról szól, amit most is használunk.
Az ilyen típusú történetmeséléshez kell annyi alapanyag, hogy abból hat epizód kijöjjön, (ha már ilyen limitált avagy minisorozatban gondolkodunk) de emiatt nem kell aggódni, a Szilícum-völgy történetének megírásához kéne vagy 600 000 oldal szerintem simán, a gondot itt inkább a mihez nyúljunk kérdés okozta. A NatGeo a House of Lies című, remek sorozat alkotóját, Matthew Carnahant bízta meg azzal, hogy találjon pár olyan sztorit a hőskorból, ami elég izgalmas a feldolgozásra, és jellemző a hőskorra. Hármat is lelt, az első böngésző, az első közösségi platform és az első streamingszolgáltató történetét.
A végeredmény elég fura lett. Carnahan nem tudott kilépni a bőréből, így ebben a sorozatban is pont olyan fontos a humor, mint a HOL-ban volt, viszont a téma, amit népszavakalapáccsal vernek az agyunkba menten az első részben vagy hatvaszor, azaz a KAPZSISÁG, elég komoly ahhoz, hogy komoly alapokra helyezzék a sztorikat. A végeredmény szórakoztató, de néhol fárasztó, mégpedig azért mert mindkét vonal érdekes, de így, hogy hol Bradley Whitfordot nézem, ahogy eljátssza, mit csinált James Barksdale, a Netscape igazgatója akkor, amikor a pénzügyesük újabb részvénykibocsátást javasolta, hol meg a valódi James Barksdale-t, ahogy ezt kiegészíti valami plusz infóval. És remek lenne mindkettőt nézni, egymás után, egy fikciós meg egy dokusorozatban.
A sztorik azoknál akik ezt átélték, nosztalgikus távolba meredést idézhetnek elő, akik meg nem, azok vagy elkapcsolnak a hatodik percben, vagy maradnak végig. Mert érdekes, ahogy olyan, ma már készpénznek vett dolgok megszületését mutatják meg, mint a böngésző, vagy a streaming, de _annyira_ mégsem az, hogy ha a technológia nem érdekli az embert, akkor is rászánjon hat órát. A Netscape tündöklése és bukása mellett a Pixelon nevű streamingszolgáltató felemelkedése és a theglobe.com nevű proto-Facebook villámgyors földbe állása adja gerincet, és mondom, nekem ez rohadt érdekes, és még Carnahan kissé öncélú hülyeségeit is tolerálom (a beszólásokkal, a közönséghez való kibeszéléssel nincs bajom, de a Bill Gates-bábu szerintem nem vicces, ahogy a rapbetétek sem), viszont azt is simán megértem, ha valaki azt mondja, hogy ez neki nem kell.
A színészek, azaz Whitford, Steve Zahn, Lamorne Morris, John Karna, John Murphy, Oliver Cooper, Dakota Shapiro vagy Hilary Jardine jók, Zahn különösen lubickol a szerepében, de Whitford is remek - mondjuk ő nem is tud rossz lenni. A megvalósítás, a korhű jelmezek, díszletek, kellékek stimmelnek, a dotcom lufi eszement gyors felfúvódása és kipukkanása meg egy olyan tanmese, amit mindenki nézzen meg, aki a techszektorba akarna befektetni.
Hol látható: A Szilícium-völgy urai, National Geographic, vasárnap esténként 21:00-től, duplarészekkel.
tlantos 2019.01.14. 05:45:48
airsheep 2019.01.14. 08:33:38
Ebbe is bele fogok nézni mert érdekel a téma de nem hiszem hogy azt überelni fogja.
scz_hun 2019.01.16. 14:49:24
Aréna 2019.01.23. 01:18:39