Mindkét nagy kereskedelmi tévé odafigyel az év elejére is, ami abból a szempontból elég szokatlan, hogy ez az az időszak, amikor a reklámozóknak nem nagyon van pénze, hiszen decemberben mindent elköltöttek, ami volt, ráadásul január évtizedek óta a kiskereskedelem fekete hónapja, ilyenkor senki nem vesz semmit, csak imádkozik, hogy kihúzza a hó végéig.
Az RTL egy napi sorozattal, a Drága örökösökkel jelentkezik, aminek első részét már meg is mutatták a sajtónak (erről külön posztban írunk majd), a TV2 pedig egy Survivorba oltott Ninja Warriorral és a Legyen Ön is Milliomos! feltámasztásával próbálkozik nézőket leültetni a tévék elé. Utóbbit Gundel Takács Gábor vezeti majd, és nagy kérdése, hogy az a műsor, amit a Vágó István-féle verzió után az RTL kétszer is feltámasztott, először Friderikusz Sándorral majd Fábry Sándorral, és kétszer kaszált el, mert semmi értelme nem volt, mennyire él meg 2018-ban főműsorban egy kereskedelmi tévén.
A másik, az Exatlon Hungary érdekes műsornak tűnik papíron, már amennyire egy egzotikus környezetbe helyezett parkour-viadal az lehet. A ötletgazda török, a helyszín Dominika, és nem mi vagyunk az elsők, akik próbálkoznak vele: Brazíliában, Mexikóban, Kolumbiába és Romániában is ment már le belőle évad, utóbbi piacon tavaly egyenesen kettő is, a nézettsége meg állítólag elképesztően jó volt. A TV2 amerikai verziót is emleget, ami csak részben igaz, hiszen a Telemundo nevű tévén ment Exatlón Estados Unidos címmel, az USA-ban élő, spanyol ajkú lakosságnak, az meg ugye nem ugyanaz, mint CBS este kilenckor, de mindegy (ez olyan, mintha az Ecranul Nostruról elhallgatnánk, hogy nemzetiségi műsor).
Az Exatlon egy napi verseny-reality lesz, amiben két nyolcfős csapat küzd majd egymással, a Bajnokok sportolókból, a Kihívók meg sportos civilekből áll, a porondmesteri szerepre meg Palik Lászlót kérték fel, aki sportkommentátori tapasztalatait teheti majd hozzá a műsorhoz, ez a formátum szerint egyébként lényeges. A naponta jelentkező műsor epizódjai elég egysíkúnak tűnnek első blikkre, mindegyikben van valami fizikai kihívás, amiket eleinte csapatban, aztán amikor már csak 8 játékos marad, egyénileg kell abszolválni. A végén meg lesz egy nyertes, aki 20 millió forintot vihet haza.
A napi reality formátumot én személy szerint nem kedvelem de a nézők igen, így érthető, miért döntöttek emellett a TV2-nél. Az már kevésbé, hogy miért egy olyan formátumot választottak, amibe a legkevesebb beleszólásuk van - ha minden igaz, a gyártást a török hub végzi, a magyar stáb minimális, még vágók sem utaznak ki, ami a műsor napi reality részét elég érdekessé teszi majd (ott ugye a duma a fontos, nem az, ki megy végig leggyorsabban a pályán).
Ami a játékosokat illeti, a Kihívók közt van artista, személyi edző, gladiátor harcos (értsd: a Ninja Warriorban szerepelt), fitness modell, crossfit-megszállott, calisthenics edző és hat gyermekes családapa is, a Bajnokok között meg olimpikonok és világbajnokok (Miló Viktória, Rákóczi Renáta, Vass Dóra, Gelencsér Tímea, Fodor Rajmund, Dombi Rudolf, Ungvári Miklós és Bereczki Krisztián) indulnak.
Első adás január 2., 18:55, TV2
2018.12.27. 10:58:40
Vendégszerző Analógia 2018.12.27. 11:03:17
zuhanorepulesss 2018.12.27. 13:49:31
medve97 2018.12.27. 14:01:25
Sir Gombóc 2018.12.27. 15:16:39
2018.12.27. 15:39:27
malocz 2018.12.27. 16:06:58
lilcsi manó 2018.12.27. 17:56:37
Ha megis egeszseges igen rondan oregszik
F1őr 2018.12.27. 18:49:39
bloggerman77 2018.12.27. 19:30:48
Intruder71 2018.12.27. 19:30:55
Mentálisan mindig is beteg volt a taxisofőr "úr".
harCIBAnyulka 2018.12.27. 19:56:52
Indriq 2018.12.27. 21:27:59
Warlimont 2018.12.28. 02:31:11
Kosztin Anna Tivadarné 2019.01.02. 20:19:49
Lehet hogy ez volt az első adás?