Wolfgang Petersen 1981-es Das Boot (magyarul A tengeralattjáró, de hát mennyivel menőbb azt mondani, hogy dhász bót) tökéletesen megmutatta, hogy milyen volt átélni a második világháborút a világ legzsúfoltabb konzervdobozában, ráadásul a vesztésre álló oldalon. A "vén" kapitány (Jürgen Prochnow) és legénysége nem igazán volt náci, csak kötelességtudó, utolsó energiáig kitaposható, és teljesen feláldozható, a majdnem négy órás rendezői változatot nézve tényleg az az érzése az embernek, hogy itt egy csomó katona, aki a lehető legjobban nézi a dolgát, aztán egyszer a fejükre pottyan majd egy akna, és zsupsz, mind megy a nagy Északi-tengeri levesbe.

Petersen filmje még abban az irdatlanul hosszúnak tűnő változatban is végig feszült és izgalmas volt, nagyrészt azért, mert három jelenetet kivéve (a bemutatkozás La Rochelle-ben, egy eligazítás Spanyolországban, és a nem igazán dicső hazaérkezés) az egész a fedélzeten játszódott. A fedélzet bemutatása pedig olyan volt, mintha komikusan egymásba töpörítettek volna egy hadihajót egy erre alkalmatlan formába, ahol emberek aztán zuhany és borotva nélkül, egymás hegyén-hátán, és az idő nagy részében egymás pofájába ordítozva próbálnak túlélni. Nem egyszerű film, cserébe viszont elég jó, és nem, elképzelésem sincs, hogy mi értelme volt ezt sorozatban megcsinálni.

A Das Bootból egyébként készült sorozatváltozat már korábban - flashbackeket forgattak az eredeti filmhez -, ami mégsem lett a kánon része, és meg is értem. Sorozattá duzzasztani egy ilyen koncentrált és egyéni történetet kíván áldozatokat és rizikókat is, hiszen van azért egy határ, amit az ember el tud viselni egy német tengeralattjáró fedélzetén a második világháborúban. A többek között Tony Saint (Strike Back) forgatókönyvíró-producer atyáskodása mellett készített, 2018-as Das Boot-változat pedig úgy próbálja felduzzasztani magát érdekessé, hogy a tengeralattjáró maga csak egy történetszál a sokból, vagyis nem is egy szál, hanem a szálak gócpontja, ahova minden másik sztori be van kötve a tengerpartról.

Ennek a sorozatnak nem a kapitány a főszereplője, hanem az újonnan kinevezett rádiós nővére, akit a Fantomszálból megismert, egyébként remek színész Vicky Krieps játszik. Ő a francia-német határról érkezik a frontra, ahol tolmácsként dolgozik a németek erőknek. Első estéjén tudja meg, hogy a testvére valami sunyiságban settenkedik, és a francia ellenállás érdekeit is segíti valami rejtélyese csomaggal, amit sajnos nem tud átadni a la resistance-nak, mert éppen besorozzák a címbeli hajóra. Ahol éppen első kapitányi feladatát kapta a fiatal, tejfelesképű Hoffmann (Rick Okon), akinek az apja ugyan odaveszett a háborúban, de a híre, mint legendás kapitány, nem került el senkit. Hoffmann-nak vannak elvei, de akárcsak Jürgen Prochnow figurája az eredeti filmben, őt sem a náci eszmék és a világuralom érdekli, hanem az, hogy a feladatát a lehető legjobban elvégezze.

Ez a néhány feszültség már önmagában is elég lenne, de a nyolcrészes sorozat még rápakol egy csomó mindent, ami egyre jobban eltávolodik a címszereplő hajótól: komoly időt kap egy francia rendőr (Thierry Frémont), és az első részben csak pár percre, de egy érthetetlen okokból franciául értő, de amerikai angolt beszélő ellenálló is, akit Lizzy Caplan (Master Of Sex) játszik. A hajón gerjedő konfliktusok pedig az első két rész alapján kicsit a semmiből jönnek: egyik matróz minden találkozásuknál egy másikat folyamatosan leárulóz, ami inkább csak időhúzásnak tűnik, mint feszültség teremtésének.

Apropó feszültség, az eredeti Das Boot egyik hatalmas erőssége az operatőri munka volt, ahogy Jost Vacano operatőr végigzúzott a tengeralattjáró apró ajtajain a hajó egyik végéből a másikban, miközben érzékeltette a hatalmas káoszt, ami egy támadás alatt volt. A folyamatos kameramozgástól egyrészt rögtön megértettük a viszonyokat, a távolságokat, a méreteket, és a tétet. Ez a technika a sorozatban egyáltalán nincsen, hogy Andreas Prochaska rendező, vagy a feltételezem kisebb költségvetés miatt, arról csak találgatni lehet. A hajón kívül játszódó jelenetektől sem fog fejenpörögni az, aki egy szuperlátványos második világháborús melodrámát vár, de ott még meg is van az a fura érzés, hogy miért nem azt a rohadt bootot nézzük? Miért kell néznünk azt, ahogy a tök jó Vicky Krieps mindenféle pácba keveredik a felszínen, amikor ott van a víz alatt harminc, őrlődő idegű, nevetségesen fiatal katona egy konzervdobozban? Hát nem arról szólt az eredeti?

Tudom, hogy nem mindig fair felhozni valami eredetit, amikor egy remake-et nézünk, de a 2018-as Das Boot annyira ragaszkodik egy csomó mindenhez a filmből, hogy már nem lehet "új adaptációnak" (hiszen ez is Lothar G. Buchheim könyvét veszi alapul) vagy "újragondolásnak" vagy valami hasonló eufemizmusnak nevezni: a legendás filmzene itt is felcsendül, a hajó motorjáért megint egy krézi arc felel, és ugyanúgy mindenféle barométereket nézünk, amikor a hajó süllyedni kezd. Valahogy minden ismerős, de minden olyan, mintha egy 2010-es évekre igazított másolat lenne, ami viszont elvesztette volna az eredeti minden élét, karcát, és erejét.

Az Epic Drama és a Viasat kireptetett engem Tallinnba, ahol a hajózási múzeumban, az észt haditengerészet egyik tengeralattjárója mellett nézhettük meg az első két részt, és hallgathattunk meg egy beszélgetést élőben Rick Okonnal és Tony Sainttel. Saint kifejtette, hogy amikor megkeresték a sorozat alkotójának, akkor ő is tisztában volt az alaphelyzet problémáival: egyrészt 8 órát eltölteni a fedélzeten ezekkel az emberekkel túlontúl fárasztó lett volna, másrészt pedig 2018-ban már nincs olyan presztízssorozat, amiben ne lenne legalább egy erős női karakter.

Ezt egy tengeralattjárókról szóló háborús sztoriba kicsit nehéz volt beilleszteni, hiszen kifejezetten balszerencsének számított, ha egy nő egy ilyen hajó fedélzetére lépett (ezt egyébként a sorozatban is kifejtik). És miután megteremtették ezeket a helyzeteket, rájöttek, hogy ha egyszer a legénység kihajózott, akkor nincsen semmi kapcsolatuk a külvilággal a hivatalos hadikommunikációtól eltekintve, úgyhogy ezt is megpróbálták beleépíteni a sztoriba. A kapitányt alakító Okon elmondta, hogy az első gondolata az volt, amikor megkeresték a szerepre, hogy "csak nehogy egy remake legyen". Végül is nem lett szigorúan véve az, de kíváncsi lennék az őszinte gondolatára.

A Das Boot új változata november 26-án indul az Epic Dramán este 9-tól, rögtön az első két résszel.