David Morrissey Liverpoolból indult, a színházban lett színész, a tévében szerzett rutint, Hollywoodban törték meg, és a The Walking Deadben lett kultikon azzal, hogy eljátszotta a sorozat második legszemetebb karakterét. Az interjú apropóját a Bécsben rendezett Comic-Con, a VIECC 2018-as kiadása adta (közönségtalálkozó, képregényfanatikusok kismekkája), Morrissey ugyanis a 2013 óta pont úgy járja a közönségtalálkozókat, mintha még mindig a tévében ülne a láncra vert zombilánya mellett, nagyon-nagyon depisen.

Ha valaha film készülne a Liverpool FC történetéről kit játszana el benne legszívesebben?

Shanklyt vagy Paisley-t. Shanklyt nem kell magyarázni, ő tette le az alapjait annak a Liverpoolnak, ami Európa egyik legjobb csapata lett, ráadásul rettentő érdekes fickó volt. Paisley akkor volt a klub menedzsere, amikor én felnőttem, nekem ő volt az első meghatározó legendás liverpooli hősöm. Remek csapatot rakott össze, nála játszott Emlyn Hughes, Kevin Keegan és Kenny Dalglish is, aki a játékosok közül nekem az örök kedvencem. Szóval asszem Paisley, ha választhatok. Ha filmre vinnék a klub történetét, én az edzőkre koncentrálnék, a Shankly-Paisley-Fagan-Dalglish vonalra.

Szokott még meccsre járni?

Igen, de közel sem olyan rendszerességgel, mint szeretnék. Londonban élek a családommal elég régóta, leginkább a munka miatt.

Kérdezni is akartam, hogy a jellegzetes liverpooli akcentus hová lett.

Nekem eleve nem volt olyan hangsúlyos, mint mondjuk Jamie Carraghernek, a Liverpool egykori játékosának, de az évek során kikopott a mindennapi beszédemből. Nem felvett akcentus az, amit most beszélek, a 15 londoni év ezt hozta magával.

A Walking Dead Kormányzó nevű karakteréről tudott bármit is előzetesen a szerep elvállalása előtt?

Annyit, hogy a képregényben is szerepel, és hogy fontos szereplő lesz. A képregény egyszerre áldás és átok is ebben az esetben (is), hiszen a rajongóknak, de óhatatlanul az íróknak és a producereknek is van kialakult képük a fickóról, én meg nagyon nem olyan voltam. Nem kaptam különösebb infót előre, mert szerintem nem akartak befolyásolni. A sorozatot ismertem és követtem is, két nagyon jó barátom is szerepelt benne elég sokáig, Andrew Lincoln (Rick) és Lennie James (Morgan), ők nagyon jó dolgokat mondtak róla, de amikor a szerződést aláírtam, akkor az amerikai szokásoknak megfelelően vakon mondtam azt, hogy jó, persze.

Elégedett volt a szereppel?

Nagyon is. Amikor a Kormányzó feltűnik a képregényben, már tudjuk róla, hogy egy sérült, gonosz ember, aki rémes dolgokat művelt, de ennél többet nem nagyon. A sorozatban ezzel szemben kapott egy rendes háttértörténetet, belepillanthattunk abba, hogy milyen lehetett az előző életében, és ha máshogy alakulnak a dolgok, mivé válhatott volna. Összetettebb volt, mint egy sima gonosz karakter. És ha úgy nézzük, a Kormányzó és Woodbury városa biztonságot adott, védelmet, normalitást, persze mindezt bizonyos szinten, mértékig és hát a megfelelő árért, mert ugye mindennek megvan az ára.

Hogyan készült a szerepre?

Elolvastam azt a két regényt, amit Jay Bonansinga írt róla, a Rise of the Governor és a The Road to Woodbury címűt, hogy jobban megismerjem. Sokat olvastam a hatalomról és a vezetésről, arról, hogyan torkollhat valami teljesen másba az, amit eltervezünk akár csak pár rossz döntés nyomán. Pár, diktátorokról szóló könyvön is átrágtam magam, de a leghasznosabb a pestisjárvány volt, illetve az arról írt könyvek, mert szépen kirajzolódott bennük, ahogy a városok bezártak, és védték magukat minden kívülről érkezőtől, pont mint Woodbury városa a sorozatban. A választott vezetők halála után meg egyfajta természetes kiválasztódással jelentek meg az új vezetők, akik normális körülmények között soha nem válnának azzá.

Azon meglepődött, hogy Andrew Lincoln otthagyta a sorozatot?

De, tegyük hozz gyorsan, aláírt három filmre. Nem lepődtem meg, mert minden véget ér egyszer, a filmek ötlete viszont állati jó, mert a TWD-univerzumban rengeteg mindent meg lehet még nézni, filmesíteni. Az meg hogy film és nem egy minisorozat lesz belőle, mindegy, ezt a sorozatot eleve úgy forgatják, mint egy filmet. Rendkívüli a stábjuk, az elkötelezettségük a sorozat mellett - mindenki, az irodai asszisztenstől a vezető producerig tökéletes munkát végez, amihez hasonlót nem nagyon láttam azóta sem. A történetmesélés persze más elveket követ majd, és a tempó sem ugyanolyan.

A kormányzó karakterében benne lenne még egy film?

Erősen kétlem. Ami erős, érdekes történetszála volt, az bekerült a sorozatba, szerintem ebből már nemigen lehet fimet forgatni. Ha szóba jönne, nem zárkóznék el előle, de nagyon erős sztori kéne hozzá, hogy rábólintsak.

Az, hogy átestünk a ló túloldalára, és évi 500 sorozat készül, nem árthat valahol az iparnak?

Azt mondom, kettős hatása van, egyrészt többen mutathatják meg, mit tudnak, és olyan ötletek is képernyőre kerülnek, amiket 10 éve senki nem mert volna tévére vinni, de a túlkínálat hátráltathatja a terjesztést, úgy értve, hogy az, amit 2002-ben mindenki megnézett, mert nagyjából 10 adón volt minőségi tartalom, most hatalmasat bukhat, csak azért, mert a nagy zajban senki nem figyel fel rá, bár, és tessék, kettősség megint: olyan sorozatok is túlélhetnek ma a sokkal több outletnek köszönhetően, melyek korábban nem.

Mint a Meadowlands című sorozata.

Pontosan. Egy évadot élt meg, de imádtam rajta dolgozni, és úgy tudom, még 3-4 évadnyi történet már megvolt, főleg az én és Tom Hardy karakterére fókuszálva. A Showtime akart is még belőle, de a brit koprodukciós partner, a Channel4 kiszállt, mert túl sokba került. Pedig amit hallottam a sztoriról annak alapján egy őrült, Truman Show-ba oltott Westworld lett volna belőle. Imádtam volna.

Olvasta valaha a Wikipedia-oldalát?

Nem. Kellene?

Tanulságos, mert a többi színészoldalhoz képest túl tárgyilagos is: az Elemi ösztön 2-ről azt írja, hogy olyan szörnyű kritikákat kapott a játéka, hogy abba akarta hagyni a filmezést. Igaz ez?

Részben. Nagyon a szívemre vettem - ez a része igaz. De nem a kritikákat, ha azok alapján dolgoznék, most nem ülnénk itt, hanem az egész élményt. A legfőbb baj az volt, hogy én tapasztalt színészkét bólintottam rá, éveken át szerepeltem színházban, tévében, kis- és közepes költségvetésű filmekben, de 70 milliós hollywoodi blockbusterben nem. Nem voltam arra felkészülve, hogy az idő egy ilyen filmen lelassul, és a pénzt olyan tempóban szórják, mai ellentmondott mindennek, amit vallok és tudok a filmművészetről. Építettek egy díszletet, mert papíron jól nézett ki, heteken át dolgoztak rajta, erre valamelyik producernek nem tetszett, és lebontották. Több százezer dollárt hajítottak ki az ablakon. Én ilyen körülmények között nem tudok dolgozni, befeszültem. Nem éreztem jól magam, és ez látszott is.

Van kedvenc sorozat- vagy filmélménye ennyi idő után?

Van, persze, hogy van, a Red Riding, amit 2009-ben forgattunk olyan kollégákkal, mint Sean Bean, Sean Harris, Michelle Dockerey, James Fox, Eddie Marsan, Rebecca Hall vagy Andrew Garfield. Egy krimisorozat volt, azaz inkább három, másfél órás film David Peace Red Riding Quartet című regényfolyamából. Sorozatgyilkosok, korrupt rendőrök, rémes bűncselekmények - volt ebben minden. A három film három korban játszódott, 1974-ben, 1980-ban és 1983-ban, és egyszerre forgattuk, három külön stábbal, úgy, hogy reggel még az 1974-es Maurice Jobson voltam, este meg az 1983-as. Elképesztő tempó volt, és nagyon kemény meló, de megérte.