Iszonyú nehéz elkezdeni egy cikket a BoJack Horseman című sorozatról. Aki ismeri, annak egy olyan sorozatról van szó, ami ötödik éve kritizálja nagyon keményen a hollywoodi filmipart, a sztárokat, politikát, kulturális trendeket, miközben pofátlanul vicces, de egyre többször gyomorszorítóan durva.
Aki pedig nem ismeri, az annyit lát belőle, hogy van egy semmilyen nagy díjat nem nyert, ráadásul csak Netflixen elérhető rajzfilmsorozat, ahol egy emberként viselkedő ló a főszereplő, csomó popkulturális utalás van benne, néha mindenki infantilis, közben meg csomót isznak, drogoznak és sírnak.
A következő két bekezdés nekik szól, a többiek ugorjanak egy picit.
A Bojack Horseman-sorozat 2014-ben kezdődött, és egy olyan világban, de főként Hollywoodban játszódik, ahol emberek és emberként viselkedő állatok együtt élnek - ami elég furán hangzik, de valójában már a legelső részben hozzá lehet szokni. A főszereplő, BoJack egy középkorú ló, aki anno egy átlagos, kilencvenes évekbeli sitcom főszereplője volt, de azóta csak lefelé csúszik a lejtőn. Egy csomóan próbálnak segíteni neki (egy kanapén élő barát, egy control freak menedzsermacska, egy szorongó szellemíró és egy túl lelkes színészlabrador), akiknek a saját, abszolút emberi problémáikkal is meg kell küzdeniük, ami sokszor vicces, sokszor meg egészen húsba vágó.
A sorozat a Netflixen jelent meg, egy évad 12 rész, amik huszonpárperces részekből állnak. Eleinte még inkább furcsa és vicces az egész, de már a kezdetekben is kíméletlen a humora, aztán évadról évadra egyre keményebb lesz a sztori, egyre súlyosabb témákkal. És az, hogy arra várunk, hogy durván gyomorba vágjon egy rajzfilmsorozat, meglepően erős függőséget tud okozni.
De csak idáig kellett ugrani, mert innentől az ötödik évadról lesz szó.
Tavaly úgy zárult a sztori, hogy minden szereplő számára felcsillant a remény: a főszereplő BoJack kapott egy családtagot és egy új sorozatot, a menedzser Princess Carolyn eltökélte magát, hogy egyedül is vállal gyereket, a volt legjobb barát Todd megtanulta, hogy képes a saját lábára állni, az új legjobb barát/munkatárs/crush/szellemíró Diane pedig egy sokszor erőltetetten működő házasság után végre a saját boldogságát keresi.
Az évadban egy ideig nem történik semmi: van egy kis vita a filmbeli meztelenkedés szerepéről, önismereti utazás Diane-nel a "10 dolog, amit tegyél meg"-cikkek mintájára, de alapvetően rendben mennek a dolgok és nem annyira értjük, hogy mire is volt jó ez az új évad. Aztán beindul a dolog, és többször is előkerülnek témák a #metoo farvizén: egy egészen vicces pillanatban BoJack azzal válik feminista ikonná, hogy kimondja egy tévéshow-ban:
Nem helyes fojtogatni a feleséged,
amire a főként tyúkokból álló közönség, majd az egész közvélemény örömmámorban tör ki, hogy micsoda bátor kiállás is volt ez. Egy másodperccel ezután pedig rögtön el is szomorodunk, amikor rájövünk, hogy ez az egész valójában ugyanígy történt a valóságban is, amikor férfiak azzal már a #metoo arcaivá, hogy ilyen közhelyeket mondtak ki, és nem viselkedtek egy, az erőszakot éltető hülyeként.
Aztán elkezd durvulni a dolog.
Minden évadnak volt egy szomorú vagy kegyetlen csúcspontja, nekem eddig ezek voltak:
- az 1. évadban a Zoes and Zeldas, amikor először kapunk ízelítőt Bojack rémisztő önzéséről;
- a 2. évadban az Escape from L.A., BoJack szökésével és látogatásával egy régi szerelméhez - és annak új családjához;
- a 3. évad végén a That's too much, Man!, egy nagyon erős elhajlás története egy egykori gyereksztárral;
- a 4. évadban pedig Ruthie, amit Princess Carolyn egyik jövőbeli rokona mesél el, és amin majdnem elsírtam magam.
Most pedig az évad közepén jön el a Free Churros, ami úgy indul, hogy BoJack visszaemlékezik egy, az apjával folytatott beszélgetésre, aztán a főcím után egy temetésen mond beszédet, és ezt csak egy nézőpontból látjuk. Aztán így folytatódik az egész. És lassan rájövünk, hogy az egész rész ilyen lesz: egy monodráma, ahol egy rajzfilmló monologizál a halálról, egyedüllétről, és arról, hogy miért kapott egy ingyen édességet a gyorsétteremben. Ez pedig hihetetlenül szuggesztív.
(Hosszú zárójel: ha megvan a Breaking Badben a The Fly című rész, amiben egy kíméletlen fordulatokkal teli sorozat közepén a készítők meg merték tenni, hogy kiragadjanak egy részt, és a két főszereplő egy órán át egy térbe zárva üldözzön egy legyet, és ezzel a készítők bebizonyították, hogy mennyire nagyszerűek - na ez a rész nagyjából ahhoz mérhető. Talán ez egy kicsit jobb.)
Miután pedig végighallgattuk BoJack pokoljárását, onnan már lehet tudni, hogy semmi sem lesz itt rendben. BoJack új szerepe sem a tervek szerint alakul, Diane egyedülléte sem, és mindenkinek foggal-körömmel kell küzdenie azért, hogy picit is boldognak érezhesse magát. És ha már azt hittük, hogy a sorozat egy-két keserédes viccel elütötte a #metoo-t, akkor az évad végén az egyik feltörekvő színésznő közli, hogy ne derüljön ki azt, hogy őt bántalmazták, mert azt szeretné, hogy színésznőként emlékezzenek rá, ne pedig „csak egy színésznőcskeként, akit bántalmaztak”.
Az egyik részben el is hangzik egy idézet, amiben rájövünk, hogy miről szól ez az évad: arról, hogy egy sitcomban valójában sosincs happy end - mert ha lenne, akkor véget érne a sorozat. (Jó, de Monica és Chandler sokkal korábban összeházasodott, és mégsem ért véget a sorozat! Ja tényleg, utána Chandlernek el kellett költöznie, aztán munkanélküli lett, utána pedig kiderült, hogy nem lehet gyerekük. Oké, tényleg.)
Ez az egész évad tanulsága: semmi sem lesz jobb. Nem változnak meg varázsütésre az emberek, nincsenek tündérmesék, csak baromi kemény küzdés, ahol elég egy hiba, és visszacsúszunk oda, ahol voltunk. Vagy még lejjebb. És nagyon fura érzés emiatt szeretni egy rajzfilmsorozatot.
Ellenzéki Tüntető 2018.10.03. 18:49:42
Ez egy olyan rajzfilmsorozat, ahol konkrétan egyik szereplő se szimpatikus, max. a mellékszereplők. Jó esetleg még Princess Caroline, meg a kutya lehet hogy hülye de legalább nem egy idegesítő barom mint a többi.
Egyszerűen nem tudom hova tenni a sorozatot, mert ha szar kedvemben nézem, csak ideges leszek tőle, annyira taszít ez a hollywoodi művilág, ahol az összes szereplőnek mindene megvan, mégis folyton picsognak valamin. Paródiaként is dühít, mert amit parodizál, illetve néha csak ábrázol, az létezik, és ez dühít :D
Ennek ellenére persze nyilván megnéztem az összeset, és nyilván most is meg fogom :D
közösperonos átszállás 2018.10.03. 18:58:00
Ha szabad rámutatnom itten egy generációs szakadékra, ez a "meg merték tenni" nem annyira nagy show azért Joss Whedon után tíz évvel.
Nincs közöttünk csicska 2018.10.03. 19:45:45
fillérbaszó vadász 2018.10.03. 20:12:19
Twin Peaks után 30 évvel, meg pláne.
közösperonos átszállás 2018.10.03. 20:53:45
És hát speciel nem, a Twin Peaksben szerintem nincs ilyen rész (mondom, a sorozat flow-jából is lógjon ki stílusban).
Alick 2018.10.03. 22:06:07
Sir Gombóc 2018.10.03. 22:22:26
gio · http://www.napiauto.blog.hu 2018.10.03. 22:42:29
szerintem erős évad volt. a sorozat pedig egészen szomorú és - ahogy írod - húsba vágó. az egyik kedvencem. így nyúlni nehéz témákhoz, ilyen vidáman ábrázolni a szomorúságot nagyon nehéz lehet, de a Bojacknek mégis sikerül.
az a monológ pedig... az epizód végi "csavar" nem hiányzott volna a végéről. de odáig egészen magával ragadó volt...
Pardes 2018.10.03. 23:56:06
Éppen ezért voltak jók a régi "mesék". Mostanában minden sorozat (élőszereplős és rajzfilm egyaránt) egyre sötétebb. Pedig a fikció pont arra szolgálna, hogy egy kicsit megkönnyebbüljünk, nem pedig arra, hogy még jobban lenyomjon.
megamedve 2018.10.04. 05:25:47
Szinte kötelező egy mai modern embernek.
közösperonos átszállás 2018.10.04. 07:55:52
Értem, és köszönöm a kiegészítést, azt nem követtem.
Viszont mivel tavalyi, per def nem lehetett 30 éve, így nem is lehetett szó erről. :-)
tamask 2018.10.04. 08:56:31
protézisesh 2018.10.04. 15:14:50