Mikor a magyarországi tévék belevágtak a hazai sorozatgyártásba, akkor valószínűleg mindenkinek A mi kis falunkéhoz hasonló siker lebegett a szeme előtt. A már az első évadban is kifejezetten népszerű sorozat a második évadra tovább tudta növelni egyébként is óriási táborát, ami sorozatoknál a legjobb jel szokott lenni, hiszen általában a nézői morzsolódás a jellemző. A második évad részeit szinte kivétel nélkül 1 milliónál többen nézték, arról nem is beszélve, hogy a reklámozóknak fontos, 18 és 49 közötti korosztályban is a legnézettebb tudott lenni.

A legnagyobb érv a kockázatos és nagy drága saját sorozat mellett pont az volt, hogy ha bejön, akkor olyan zászlóshajó lehet belőle, ami más megvilágításba helyezi az egész csatornát, amikor a tehetségkutatók és a vetélkedők már nem olyan fontosak, mint néhány évvel ezelőtt. Itthon az HBO anyagi helyzete engedhette meg először, hogy elkezdjék ezt az utat járni, és amit a Terápiával elkezdtek, azt az Aranyélet vitte egy még magasabb szintre, míg az RTL Klubnál a Válótársakkal kezdődött az építkezés, ami A mi kis falunkkal ért be igazán.

Szombaton véget ért a második évad, ami sok tekintetben cseppet sem változott az előző évadhoz képest. A sikere viszont nem lehet véletlen, Kapitány Iván csapatának sikerült valamire rátapintania. Ugyan 40 perces részekről beszélünk, ami pont a duplája egy amerikai sitcom epizódnak, így talán a sorozatot dramedy-ként kellene kategorizálni, de szerintem jelenleg ez áll legközelebb ahhoz, ami itthon eddig a sitcom műfajból kihoztak. A minőségnél ebben a tekintetben a népszerűség fontosabb, hiszen a hazai szituációs komédiákat korábban nem kedvelte a közönség.

A mi kis falunk tipikusan magyar megvalósítása a műfajnak, amin sokszor inkább sírni kellene, mintsem nevetni. Viszont ha már megvan ez a hasonlóság, akkor a színvonalnak rengeteget segítene, ha az epizódok felépítése során jobban odafigyelnének a sitcomok szabályaira. Ebből a sorozatból, illetve a benne szereplő színészekből, többet lehetne és kellene kihozni. A második évad cliffhangerrel ért véget, nem igazán gondolom kérdésesnek a folytatást, de nézzük meg, hogy mi az, ami jelenleg leginkább meggátolja a sorozatot abban, hogy szórakoztató legyen.

A második évad leggyengébb részei azok voltak, ahol több különböző szálon futott a cselekmény, nem volt egy meghatározó esemény, ami mindenki életére hatással lett volna. A karakterek különálló történeteivel a legnagyobb baj az, hogy a szereplők továbbra is egyoldalúak. Bármikor, bármi történik velük az végül mindig ugyanahhoz a dologhoz kapcsolódik. Erika (Lovas Rozi) féltékeny, a pap (Schmied Zoltán) szenved, mert a faluból többen is rá vannak indulva, a polgármester (Csuja Imre) továbbra is kapzsi és önző és másokat dolgoztat, hogy helyrehozzák, amit ő elrontott, Laci (Bánki Gergely) a lúzer, akivel mindenki azt csinál, amit akar, Szifon (Debreczeny Csaba) pedig továbbra is a sorozat részeg főgonosza.

Nem ismerem a szlovák eredetit, így nem tudom a második évadban mennyire szakadtak el ettől a készítők, mindenesetre a sorozat azért marad meg a legtöbbször igazán kellemetlennek és kínosnak, mert a karakterek mindig ugyanazt csinálják és ugyanúgy reagálnak. Ugyanazt a hangot ütik a zongorán újra és újra, nem csoda ha ezzel már a színészek sem tudnak egy idő után mit kezdeni.

Az amerikai sitcomoknál az egyik legfontosabb összetevő, hogy az írók olyan párosításokat találjanak ki a főszereplők között, amik újszerű helyzetben mutatják meg mindkét karaktert. A papnak nem csak azért kellene érdekesnek lennie, mert vannak, akik szerelmesek belé, Erika a féltékenységen kívül mutathatna valamit, Udvaros Dorottya tanítóját pedig nem kellene elpazarolni egy kvázi statiszta szerepre, amiben csak otthonkában kell teregetnie.

Az első évad egyik nagy csalódása volt, hogy a karikatúraszerűen ábrázolják a vidéket, mintha egy furcsa mesebeli falu lenne, aminek köze nincs ahhoz, ahogy 2018-ban egy magyar zsákfalu kinéz. Ez sem változott, viszont néhány epizód kikacsintásaival sikerült megközelíteni a magyar valóságot. Ehhez az kellett, hogy a tervezett autópálya híre megossza a falut. Így olyan mondatok hangzanak el, mint

- Mi legyen a plakátra írva?
- Állítsuk meg az autópályát!

- ami valamennyire már emlékeztet a mindennapok közhangulatára. Persze túlságosan ebbe az irányba sem tudtak elmenni, pedigl kellenének még ilyen poénból, nem pedig olyanból, hogy Lengyel Tamás gyerekeket terrorizál. Szintén hasonló a helyzet, mikor kiderül, hogy Pajkaszeget össze akarják vonni Pajkaréttel, mert nem laknak már elegen a faluban. Az ilyenkor elhangzó

“Be akarnak minket kebelezni, de nem hagyjuk magunkat. Pajkaszeg megvédi magát. Meg a függetlenségét és az önállóságát.”

- szintén emlékeztet minket Magyarország mindennapjaira. Ilyenkor megvalósítás nem lesz kevésbé kínos, de legalább a remény felcsillan, hogy a sorozat túl tud lépni a suttyóságon, a szegénységen és alkoholizmuson való olcsó poénkodáson.

És olyan jó lenne, ha lenne egy sorozat, amellett, hogy emlékeztetne a magyar valóságra még nevetni is tudna rajta, rajtunk. Az Aranyélet és a Terápia is más országokból származó sorozatokon alapultak, de sikerült őket tényleg magyarosra formálni. A mi kis falunk ebben a tekintetben még le van maradva, de a második évad megmutatta, hogy mekkora igény volna egy magyar sitcomra. Hiszen jelenleg, olyan poénokkal, minthogy

- Én komoly kapcsolatot keresek
- Hogyan érted azt, hogy komoly?
- Lehessen fingani a takaró alatt.

maximálisan sikeres tud lenni. Jó lenne, ha emellé nem csak egydimenziós karakterek lennének, és a forgatókönyv kicsit hálásabb alapanyagot adna a színészeknek a harmadik évadra.