Újabb nagy halat fogott ki az Apple. A Variety arról ír, hogy Damien Chazelle, Oscar-díjas rendező egy egyelőre még szupertitkos sorozatot forgat az Apple-nek, aminek ráadásul minden egyes részét ő írja és rendezi is. A projektről ezenkívül csak annyit tudni, hogy Jordan Horowtitz-cal dolgoznak együtt, aki már a La La Landnek is producere volt.
Rövid időn belül ez már a második sorozat, amihez Chazelle a nevét adja, így miután befejezi a Ryan Goslinggal és Claire Foy-jal készülő First Man című filmjét, egy idei tévézni fog. Azt a sorozatot a Netflixre készíti, egy zenei dráma lesz The Eddy címmel, ami egy zenei klubról szól, annak az állandó zenekaráról, illetve az őrült városról. Ezt Franciaországban forgatják majd és lesz benne francia, arab és angol párbeszéd is. Ennek Chazelle az egyik executive producere lesz és több epizódot is rendez majd.
Az Apple az utóbbi időben komolyabban belevágott a saját fikciós tartalom készítésébe, amihez nagy neveket sikerült igazolniuk. Korábban írtunk már róla, hogy Kristen Wiig legújabb komédia sorozata is az Apple platformjára érkezik, készül egy másik sorozat Jennifer Aniston főszereplésével, egy másiknak pedig Octavia Spencer lesz a főszereplője. Ezenkívül ott van még Bryan Fuller legújabb sorozata, ami az Amazing Stories rebootja lesz, erről itt írtunk bővebben. Készít még egy sorozatot az Apple-nek Ron Moore, a Battlestar Galacitca alkotója is.