Kár, hogy 2017-et írunk. Ha 1999 lenne, a Honfoglaló tévés verziója akár az év meglepetése is lehetne, de így sajnos csak egy olyan vetélkedő, ami felett elhaladt a kor, amit nem a 25 év alatti generációnak csináltak, hanem az ötven felettieknek, akik viszont kurvára nem foglalkoznak vele, mert nekik ez az internetes játék nem nagyon mond semmit. Akiknek szólna, ahhoz szoktak hozzá, hogy villámgyorsan lenyomnak egy menetet lefekvés előtt vagy éppen a BKV-n ülve, így nekik ez az egy óra kínszenvedés lehet, hiszen lassú, ritmustalan, és nem is különösebben érdekes.

Amikor a Show and Game jelezte, hogy fejlesztik a játékot, én őszintén szólva nem értettem, hogy minek. 15 éve dolgoznak rajta, derült ki, és így már igen: ez egy szerelemgyerek, egy pompás, alulról jövő, hazai kezdeményezés, amit már csak ezért is illik támogatni, hiszen végre egy saját ötlet, magyar alapokon nyugszik, ráadásul eladható külföldre, irány az NBC, reszkess Fal, jövünk. A probléma csak az, hogy miközben a fejlesztés kezdete óta eltelt 15 év, a játék megjelenítésében, menetében és az egész külcsínben megállt az idő. A főcím alatt megjelenő, a nyakukban piros, kék és zöld köpenyt viselő játékosok láttán csak röhögtem, ahogy az éles műsorban szereplő, fehér pólóba öltöztetett, unott bértapsolókon is, az egésznek olyan kellemes retrófílingje volt. Kifejezetten drukkoltam, hogy Szente Vajk műsorvezető talpig páncélban vezesse a műsort, de hát gyereknap csak egyszer van egy évben.

A Honfoglaló egy avíttas műsor. Történés nagyon kevés van benne, tulajdonképpen semmi, hiszen állnak négyen a képernyőn és néznek maguk elé, néha kisfilmben vicceskednek (ez legalább természetes, a sportolós adás bakijaiból kiindulva), a műsorvezető meg felolvas kérdéseket, amiket igyekszik kis színes infókkal feldobni, csak éppen Szente Vajk pont annyira alkalmas erre a feladatra, mintha egy végbéltükrözéssel akarnánk feldobni a napot. Mire valami effektíve történik is, elmegy nyolc perc a műsorból, addig csak a papírmasé várfalakat és a kék/zöld/piros lámpák alatt izzadó és rettentő unott közönségen lehet szórakozni. Nem tudom, civiliekkel hogy fog ez menni, Gundel Takácsot lehet szeretni, nem szeretni, de ő mindenkiből ki tudott hozni egy olyan morzsát a műsoraiban, amibe bele lehetett kapaszkodni - Szente Vajk erre sem alkalmas sajnos, bár csak egy adást láttam, lehet szar napja volt.

Mire elkezdődik a netről ismert játékmenet, az ember már szűköl az idegtől, hogy történjen már valami, de sajnos annyira repetitív, vizuálisan kőegyszerű műsorról van szól, hogy a bevezető animációban látott, ránézésre 2006-os technikával összerakott lovagok képsoraira is nosztalgiával emlékezünk. Pont az nincs meg ebben a műsorban, amitől a neten ez működött, legalábbis ha jól emlékszem: a tempó. Tíz perc alatt le lehetett zavarni egy menetet (cikkírás közben lecsekkoltam, regisztrációval, újkori grafikával együtt lement 12 alatt), miközben a tévében kicsit megerőszakolt játékmenet, amiben nem lehet csak úgy várat támadni és amiben mindenféle segítségek is vannak, csak lassítják a pörgést. Ezzel akkor nem lenne baj, ha úgy érezné a néző, hogy van tét. Mert akkor van feszkó. De nincs. Ez olyan így mint amikor az ember a családjával ült le Gazdálkodj okosant játszani 1982 karácsonyán és mindenki hagyni akarta a másikat nyerni. Mert karácsony van, meg szeretet, tessék, itt a rajzolt mosógép.

A Legyen Ön is milliomos! egy sokkal régebbi formátum. Abban sincs semmi történés, ül egy pali egy székben, vele szemben egy másik és kérdésekre felel. És mégis, nézed, és azon veszed magad észre, hogy izgulsz. Drukkolsz a játékosnak, hogy nyerjen. Sokat. Fizessen a tévé, futja a reklámból. Ehhez kell egy rendes műsorvezető, egy rakás érdekes kérdés, és minimális parasztvakítás. Nem kell robbanás-animáció, becsapódó fémzsalu-animáció vagy miafasz, idegesítően kurjongató statisztéria, és heherésző műsorvezető. Amiben a Honfoglaló viszont továbbra is jó, azok a kérdések, amikről elsőre eldöntheted, hogy tudod-e vagy sem, és ha nem, akkor pont úgy tippelsz magadban és pont úgy vagy büszke, mint amikor a gép előtt 1,2 mp alatt beütöd, hog hány lakosa volt Ohatpusztakócsnak 1978 december 23-án este hat előtt.

Sajnos ezt a műsort alapjaiban át kellene alakítani ahhoz, hogy a 18-49-es korosztályért mindenre hajlandó nagy tévék érdemben foglalkozzanak vele. A játékköröket össze kellene vonni, pörgetni kellene az eseményeket, ha kell, bevenni olyan elemeket, mint mit tudom én, két játékos szövetsége a harmadik ellen, ami persze genyóság, de 2017-et írunk, belefér. Vizuálisan is kéne vele valamit csinálni, hogy a néző, akinek fogalma sincs arról, hogy mi ez, ne akarjon elkapcsolni róla. Azt sem értem, miért nem élő a műsor, és miért nem interaktív. Miért ne játszhatna egy kisorsolt néző otthonról, mondjuk, az is dobna rajta, igaz, neki nem tudna bizalmaskodó ökörségeket mondani a műsorvezető.

A legnagyobb baj viszont az, hogy a mai köztévében ez a műsor mint vizualitásában, mint játékmenetében friss, modern tartalomnak számít, és amíg ez így van, addig nem lesz semmilyen innováció vagy előrehaladás. Mert minek.