Coming out: imádtam fára mászni. Meg mászókázni. Később kötélre mászni már nem annyira, rúdra meg kevésbé, Fütyi bá viszont nagyon szerette volna, ha a combomról az összes bőr lejön, így kénytelen voltam a tornaórán ilyesmivel is foglalkozni. Mindezt csak azért, mert nem akarom azt sugallni, hogy a testedzést ördögtől való babonaságnak tekinteném, sőt. A Tv2-n tegnap elindított Ninja Warrior amerikai kiadása a kedvenc akadálypályás műsorom, mert látványos, izgalmas, pörgős cucc, egy órára simán leköt, ahogy nálam sokkal fittebb emberek küzdenek egy számomra lehetetlen küldetést jelentő akadálypályán.

A TV2 verziója viszont három órán át tart.

Aminek kívülről semmi értelme nincsen, hiszen sportközvetítésen kívül az emberek nem nagyon néznek 180 percen át tökugyanolyan kontentet. Mert minek. Még akkor sem, ha az éppen jól sikerült, és pörög, már amennyire egy ilyen elnyújtott műsor pöröghetne egyáltalán, de a Ninja Warrior csak cammog. Pedig ez valóban egy olyan műsor, ami kis dózisban működőképes, amikor nem 55 versenyzőt mutatnak meg, csak 13-at, amikor lehet valamiféle kapcsolatot kialakítani a versenyzőkkel, horrible dictu, meg lehet jegyezni az arcukat, és akár drukkolni is nekik. Így viszont nehéz, villanásokat kapunk a pályán kínlódó, főleg férfiakból álló gárdából, akik közül én speciel csak a Rising Starban zsűritagként, a civil életben az Operettszínház művészeti igazgatójaként ismert Kerényi Miklós fiára emlékszem, (de rá is csak az apja miatt) és arra a debreceni geekre, akiről a bejátszó első kockája után tudtam, hogy ez első lesz, aki teljesíti a pályát.

A műsor szerkezete kiszámítható, az első körben a nép nagy része elvérzik, hiába feszít combvastagságú bicepszeket előzetesen, és van nagy szája - a továbbjutók a szívós, nyúlánkabb versenyzők közül kerülnek ki, mert ez a fajta akadálypálya nekik kedvez: húzózkodni kell, nagyokat lépni, lendülni, mindezt 158 centisen hiába próbálja az ember, izom ide vagy oda. Szóval annyira nem kell izgulni, hogy ki fog továbbmenni és ki nem, sőt, a lebonyolítás furcsasága miatt pláne nem, mert a továbbjutó 25 versenyzőbe nemcsak azok kerültek be, akik végigmentek az első pályán, hanem azok is, akik nem, de elég jó időt futottak a kiesésükig. Nyilvánvaló, hogy aki a harmadik akadályon leesik, és nem kínlódja magát végig a pályán, az a második körben pihentebb, ezt nem kell ragozni, ráadásul az ember igazságérzetét is baszkurálja a dolog, olyan ez, mint a Survivorban a sorversenyen másodiknak is jutalmat adni (true story).

Szóval a műsor annyi, hogy jön a pali, azt mondja, hogy ő a hángériennindzsa, majd elindul, a műsorvezetők, az elképesztően borzasztó szövetbőrpulóverdzsekibe vagy mi a pöcsömbe öltöztetett Majka és a szokásosan túlmozgásos Tilla meg vagy szívatja, vagy biztatja őket. A pali kiesik, ők röhögnek vagy sajnálkoznak, egy pillanatra bevágják a pálya mellett drukkoló és agyvérzésközeli állapotban üvöltő rokonságot és barátokat, akik mellett Mádai Vivien egy pink kisgatyában, az Instagramon közkedvelt, "egyik lábamat térdben behajlítom és spiccelek" pózban áll, hogy a vádlija szebbnek tűnjön (nem tűnik) és azt mondja hajrá, vagy hogy de kár, sebaj. Aztán ismétlés, lassított felvételekben, és jöhet a következő. És a következő. És a követező. Az első olyan versenyző, aki végigment a pályán, a 27 percben tűnt fel, azaz egy normál adás felén túl. És az első két órában ugyanazon a pályán indultak zavarbaejtően egyforma alakok, akiknek mintha ugyanaz a kopasz, izompólós csávó és szemüveges néni drukkolt volna a nézőtérről.

Az amerikai verziót vérkomolyan veszik, sporteseményként, amihez hangulat is párosul, valódi drukkolást látunk (vagy annak profin eladott műlelkesedést) és a műsorvezetők is ennek megfelelően kezelik a versenyzőket. A brit kiadásban a viccesebb vonalat követik, de ott az indulók között volt full Batman-kosztümös is - a TV2 a kettő hibridje mellett döntött, azaz a versenyzők komolyan veszik a dolgot, a műsorvezetők meg nem, és leginkább úgy kommentálják végig, mintha ez nálunk a Viasaton korábban (?) látható Wipeout című műsor lenne, ami a Ninja Warrior vicces verziója, és amiben az a lényeg, hogy nagyokat essen a delikvens és röhögjünk rajta. Majkáék ezt egyébként Az ezek megőrültek című vetélkedőben kiválóan hozták is, csak éppen ide szerintem több kéne, legalábbis ha azt akarják, hogy komolyan legyen véve ez az egész móka.

Az a dühítő, hogy ebben a műsorban sokkal több van, egy, vagy másfél órában kifejezetten fasza lenne, bár én több női indulót is el tudnék képzelni, mert az első adásban csak érdekességképpen vettek elő párat. A pályák elég nehéznek tűnnek, és látványosak, a kamerák megmutatnak mindent, szóval technikailag nincs vele baj, sőt, a zenei aláfestés meg kifejezetten eltalált - már csak olyan fazonok kellenek, akiket nem felejtek el az adás után öt perccel.