Túl sok mindent nem lehet még tudni a Trónok harca július 17-én induló, következő évadáról, de a Wrap legalább egy dolgot kiszúrt a sorozat Los Angeles-i premierbuliján.
A nézők között a legkevésbé meglepő arcok - producerek, főszereplők - mellett ott ült Joe Dempsie is, aki Robert Baratheon (egyik) fattyú fiát, Gendryt játszotta, de utoljára a harmadik évadban lehetett róla bármit is hallani. Azóta pedig rajongók egy csoportja várja a visszatérését, születtek róla mémek, és a színész maga is minden évad végén megemlékezik saját karakterének eltűnéséről.
Gendry volt az a fiú, aki egy ideig együtt menekült Aryával, miután Ned Stark kivégzése és Robert Baratheon halála után vadásztak a volt király törvénytelen gyerekeire. Az útjaik hamar különváltak, aztán Melisandre akarta feláldozni egy átok érdekében, de Ser Davos elengedte őt: feltette egy csónakra - és ekkor láttuk utoljára.
Dempsie-t már korábban is látták a forgatás környékén, úgyhogy elég valószínű volt, hogy visszatér, ugyanakkor hivatalosan sosem erősítették meg, ahogy egyébként még most sem, bár abból, hogy a Wrap kérdéseire csupa semmitmondó örömködéssel válaszolt - örül a rajongók szeretetének és hasonlók -, azért elég egyértelmű a helyzet.
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2017.07.14. 14:37:08
lilcsi manó 2017.07.14. 14:55:28
Hodor the hodor 2017.07.14. 15:48:27
zizi77 2017.07.14. 17:34:42
vontod75 2017.07.14. 19:15:24
A nép fia 2017.07.15. 10:00:16
Visceroid 2017.07.15. 14:22:01
nota19 2017.07.17. 16:41:11