Három és fél év után változás lesz a TV2 Tények című műsorában, igaz nem a tartalomban, csak hosszúságban, az eddigi közel másfél órás adásidőből ugyanis csak hetven perc lesz. 2014 januárja óta közel másfél órás a Tények, mely azért lett ilyen hosszú, mert rendszerint ez a TV2 legnézettebb esti tartalma, ez az egyetlen olyan hétköznap esti tartalma, ami tartósan meg tudja közelíteni, időnként meg is szorongatja a konkurens tévéadót.
Július 24-étől azonban rövidebb lesz a Tények, az eddigi 85 helyett, reklámokkal együtt csupán 70 perc hosszú lesz, melynek következtében 19:25-ről 19:10-re kerülnek az első főműsoridős szórakoztató tartalmak, írja a Sorozatwiki. (Ez az infó frissült, lásd a poszt alján.) Ugyanezen a napon érkezik egyébként Kasza Tibor új műsora, a Pénzt, vagy éveket! Egyelőre nem tudni, hogy a rövidebb Tények csak pár hétig marad, vagy őszre is megtartja a tévéadó. Az RTL Klub a nyár végén 18:55-től szokta indítani a hétköznap esti tartalmait. így igazából ez akkor lehet előny a TV2 számára, ha később újabb 15 perccel rövidül a hírműsor. Ebben az esetben ténylegesen egy időben kezdődnének a két legnagyobb csatorna hétköznapi szórakoztató tartalmai.
FRISSÍTÉS: a TV2 közleményben reagált. Azt írják, a Tények nem lesz rövidebb július 24-től. "A csatorna optimalizálta reklámstruktúráját, ezért a nézők a Tények és a Tények Extra után közvetlenül, reklámszünet nélkül, 19:10-től láthatják a Pénzt vagy éveket! vetélkedőt. Az időjárás-jelentés ezentúl a hírműsort követő, aktuálisan futó program reklámbreakjében kerül képernyőre."
Serrin 2017.07.11. 12:05:48
Egyedül az Euronews hiradója nézhető szerintem.
Bloggggger 2017.07.11. 12:35:50
Az egész kanálissal együtt
-Britpopper- · http://focker.blog.hu 2017.07.11. 12:59:29
Holo Qi (törölt) · http://elmenypark.net 2017.07.11. 13:27:23
Gyorgy Nagy 2017.07.11. 13:35:06
Bikkfanfutyulo 2017.07.11. 15:02:32
Traff7 2017.07.11. 15:51:44
szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.07.11. 16:37:35
Leszúrták, megerőszakolták, befosott, drogozott, reklám (ne hogy a soros nevessen a végén, hüvelygomba krém) elcsúszott, megverte, beteg lett, kirabolták, reklám ( soros faszom...soproni sör) megint kirabolták, migráns, köhögött, elesett, ellopta......ez ment 85 percen keresztül, az eltűnt több ezer milliárdról Mészáros gazdagodásáról SEMMI, de durva is lenne gondolom.
Ezt még 30 percig se lehet nézni, nem hogy 70-ig.
2017.07.11. 16:58:30
BéLóg 2017.07.11. 17:14:30
KékFény6 2017.07.11. 19:25:06
Budapest a kutyaszar városa 2017.07.11. 20:27:08
hunsavol 2017.07.11. 20:57:41
Orbán Hazaáruló Viktor 2017.07.11. 21:33:38
laci_52 2017.07.11. 22:16:44
Pop40 2017.07.12. 08:19:07
cukkmukk 2017.07.12. 09:52:59
InTheGajd 2017.07.17. 10:18:29