Az 57. Monte-Carlói tévéfesztiválon ismét kiosztották az Arany Nimfát, amit korábban Enyedi Ildikó, Osvárt Andrea és az On the Spot révén mi is elnyertünk. Sajnos idén mi nem vettünk részt a versenyben, legalábbis a zsűrik elé kerülő, kategóriánként 8-14 alkotás közé nem jutott be magyar, de lehet, hogy a nagy kalapban még benne voltunk (ezt nem sikerült megtudnom). A fesztivál hasonlóan puccos volt, mint a korábbi években, a sztárok (volt vagy 200 meghívott) buliról partyra járkáltak, és közben a sajtónak is adtak interjúkat - hamarosan itt, az Indexen és a Port.hu-n is lehet majd olvasni ezeket, Malin Akermantól Kyle MacLachlanen át Robert Patrickig elég sok mindenkivel sikerült beszélnem.
A rongyrázásokra egyrészt nem voltam kíváncsi, másrészt kétlem, hogy a Motörhead-póló belefért volna a dresscode-ba, szóval pont nem láttam, ahogy Helen Mirren megkapja az életműdíját Albert hercegtől. A színésznő sajnos nem interjúzott, ahogy Bo Derek vagy Pamela Anderson sem, ők csak bulizni jöttek Monacóba ezek szerint. Mirren díja egyébként bőven megérdemelt, egyrészt nagyszerű színésznő, másrészt meg kismillió tévés produkcióban szerepelt, és nemigen tudnák mondani egyet sem, amiben tré volt.
A legjobb tévéfilm a francia Ne M'abandonne Pas (Ne hagyj el!) című dráma lett, amiben egy Franciaországban élő muszlim nő mindent megtesz azért, hogy radikalizált lánya ne menjen az apja után Szíriába. A legjobb színésznő Anna Maria Mühe lett a Mitten In Deutschland: NSU azaz German History X című minisorozatért, amiut melegen javallok mindenkinek, mert kurvajó, a két Németország egyesítése után játszódik és a neonácik közé keveredő csaj története tulajdonképpen. A legjobb színésznek járó Arany Nimfát Robbie Coltrane kapta a National Treasure című brit minisorozatért, egy olyan tévést alakít benne, akit egy 15 éves kislány megrontásával vádolnak meg évekkel később.
Ami a sorozatokat illeti, a legjobb komédia a zseniális Fleabag lett, kihagyhatatlan sorozat, tessék bepótolni, hat rész mindössze, Phoebe Waller-Bridge meg elképesztő benne, meg is kapta a legjobb vígjátékszínésznőnek járó szobrot. A legjobb színésznek ebben a kategóriában Michel Jonaszt választották a Lebowitz contre Lebowitz című francia sorozatért, amiről őszintén szólva semmit nem tudok, sajnálom. A legjobb dráma a Victoria lett, a brit sorozat Viktória királynő életének tiniéveit dolgozza fel, a főszereplője, Jenna Coleman pedig a legjobb drámai színésznőnek járó szobrot vihette haza. Aksel Hennie, a Nobel című norvég sorozat főszereplője lett a legjobb férfiszínész, a Netflixen nálunk is látható sorozatban egy norvég katonát alakít, aki Afganisztánban egy bevetés alatt megérint egy helyi nőt, és ebből óriási baj lesz.
A zsűri különdíjai dokumentum- és hírműsoroknak mentek, kapott a Midway-szigeteki környezetszennyezésről szóló CNN-film, a Midway: A Plastic Island, a Fülöp-szigeteken az iskolába jutáshoz hegyeket megászó, nincstelen gyerekekről szól Reel Time: Forgotten Children Of The Waves, valamint a Líbia és Olaszország közötti tengerszakaszt felügyelő, és bajbajutott menekülteket mentő hajóról szóló Aquarius, Rescue In Deadly Waters is. A legjobb dokumentumfilm egy elképesztő vállalkozás végeredménye lett: a The Button (A gomb) címá norvég filmben a stáb öngyilkos merénylők között töltött el vagy fél évet és olyan anyagot raktak össze belőle, hogy a sokat látott zsűri is elájult tőle, joggal.
A zsűri nagydíját egy rejtett kamerás doku kapta, amiben Szaud-Arábia mindennapjait leplezte el egy francia stáb, a legjobb élő hírműsornak járót meg az a brazil produkció, amikor a brazil elnököt élő egyenes adásban szembesítették korrupciós vádakkal - amiket szépen hangfelvételekkel alá is támasztottak ott helyben.
Neoprimitív 2017.06.22. 12:15:02
wowerman 2017.06.22. 12:48:38
sixx · http://comment.blog.hu 2017.06.22. 14:13:24
Neoprimitív 2017.06.22. 17:03:13