A 444.hu szúrta ki, hogy milyen lelkesen foglalkozott azzal az április elsejei álhírrel a közmédia úgynevezett V4 Híradója, miszerint a minden tengertől és óceántól elég távol található Csehország kétszáz méteres repülőgép-anyahajót építtetett Kínával.
Amiben nemcsak az alaphír abszurditása lehetett feltűnő, hanem az is, hogy a meglepő hír pont április elsején jelent meg, a benne állítólag megszólaltatott védelmi miniszter is hangsúlyozza, hogy április elsejére készült el a projekt háttértanulmánya és tenderdokumentációja, majd konkrétan azzal a mondattal ért véget: "Figyelmeztetjük olvasóinkat, hogy április elseje van."
És a cikkben olyan hótt meredek állítások hangzanak el, hogy a kínaiak gyakorlatilag egy angol anyahajót másoltak le, csak nem hajlandók beismerni, bár azt azért elismerik, hogy inspirálták őket a brit mérnökök, és hogy azért nem IV. Károlyról nevezték el a hajót, mert az cikin hangzana, ha Erzsébet után Károly lenne a brit király is.
Igaz, én is gyűlölöm az április elsejei, viccnek nevezve lehozott nettó hazugságokat, de a cseh Lydové Novyni cikkének sikerült tényleg úgy fogalmaznia a 444.hu fordítása szerint, amiből még a leghülyébbek is felfogják, hogy viccről van szó, a náluk is hülyébbek számára meg ott van a cikk végi figyelmeztetés, ami gyakorlatilag egyenértékű egy baromi nagy ÁLHÍR-plecsnivel. De a leghülyébbeknél is hülyébbek mellett ott van még a köztévé híradójának szerkesztősége.
Ide kattintva látható a riport, amíg nem törli az MTVA.
saks 2017.04.05. 14:18:58
Samott 2017.04.05. 14:33:34
helyén találta a szöget 2017.04.05. 15:10:42
Ugyan már, Shakespeare is megírta a Téli regében, hogy van cseh tenger.
Ti meg a szar térképeiteknek hisztek, nem egy világszerte elismert klasszikusnak.
Habony Árpád. 2017.04.05. 15:17:07
joni firpo 2017.04.05. 15:17:11
n3spr3ss0 2017.04.05. 15:29:48
Gipsz Ferenc 2017.04.05. 15:31:58
Az 1. VH-ban Magyarorszag csatahajot epitett, holott nem volt tengere, csak egy kolcsonberelt kikotoje. A magyar tengerhajozasnak is nagy multja van.
www.szeretlekmagyarorszag.hu/magyar-tengerhajozas-magyar-tenger-nelkul/
Siman kitalalhattuk volna a 90-es evekben, a VSZ utan es a NATO elott, hogy a hajok vedelmezese erdekeben epitunk vagy veszunk egy-ket kisero rombolot.
Napjainkban a mini Luxemburg uzemelteti a NATO AWACS flottajat. Innentol kezdve egy Csehorszag altal finanszirozott anyahajo sem teljesen elkepzelhetetlen papiron. Valahogy el kell kolteni a NATO altal GDP aranyosan elvart penzt a hadseregre.
Mindemellett azert aprilis 1-en elhinni ezt, nem valami okos.
FF 2017.04.05. 15:44:46
Papichulo 2017.04.05. 15:46:30
Dehogy uzemelteti! Mindossze csak annak felsegjelzese alatt vannak regisztralva, csakugy, ahogy peldaul a NATO SAC gepei magyar felsegjelzest hasznalnak.
Nem kell vedeni a vedhetetlen hulyeseget! ;)
egyjózsi 2017.04.05. 15:47:16
villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2017.04.05. 15:55:24
Miért csodálkozik ezen egy olyan ország alattvalója, akinek már volt egyszer egy tenger nélküli ELLENTENGERNAGY-ja!
Biztos vagy benne, hogy hamarosan nem lesz újra valami nagy-nagy valamink???
helyén találta a szöget 2017.04.05. 15:55:42
Horvátország sosem volt Magyarország része. Perszonálunió volt (azaz elfogadták királyuknak a magyar királyt).
Szóval Magyarországnak nem volt kikötője akkor. Nemhogy sok, de egy sem.
2017.04.05. 15:56:01
-Idesüssetek, azt írják, hogy anyahajót akarnak építeni!
-Soros liberális médiája erről bezzeg hallgat. Zseni vagy Lacikám, mehet adásba!
FF 2017.04.05. 15:59:34
rovid 2017.04.05. 16:17:01
2017.04.05. 16:21:47
FF 2017.04.05. 16:30:03
Terézágyú 2017.04.05. 16:33:39
"Fiume Magyarországé? Nem a Monarchiáé?"
Nem. A magyar korona alá tartozott. Mondjuk azt is kevesen tudják, hogy hivatalos nyelve az olasz volt... nyilván nem véletlenül.
Ugyanakkor Horvátország is a magyar korona alá tartozott, közjogilag Magyarország volt...
cukkmukk 2017.04.05. 16:44:27
helyén találta a szöget 2017.04.05. 17:05:20
Mivel Fiume Horvátországban volt már akkor is, ezért nem.
@Terézágyú:
Igen, a perszonálunió azt jelenti, hogy a magyar korona alá tartozott, a magyar király volt az illetékes. De Horvátország része volt, nem Magyarországé. Ahogy egész Abbázia is.
@vgaborka:
A magyar nyelvben ez bizony anyahajó, bár néhányan az angol tükörfordítást próbálják ráerőltetni a magyar nyelvre. Csak hát ez két külön nyelv.
(Ahogy pl. az air base is magyarul simán csak katonai repülőtér, nem légibázis. Stb.)
Bár mostanában valóban a magyarban is az állatok meghalnak meg szülnek, a halnak tojása van stb. Merthogy ostoba emberekre bíznak fordításokat.
2017.04.05. 17:12:32
www.logisztikama.hu/2015/04/praga-felujitja-harom-nem-hasznalt-hamburgi-kikotojet/
Terézágyú 2017.04.05. 17:19:07
"Igen, a perszonálunió azt jelenti, hogy a magyar korona alá tartozott, a magyar király volt az illetékes."
Nem, nem. A perszonálunió éppen azt jelenti, hogy csak az uralkodó a közös és semmi más.
Ilyen volt, amikor Nagy Lajos egyszerre volt magyar király is meg lengyel király is. De semmi más köze nem volt egymáshoz a két államnak.
Horvátországgal NEM ez a helyzet, az NEM perszonálunió volt.
Terézágyú 2017.04.05. 17:22:06
"Mivel Fiume Horvátországban volt már akkor is, ezért nem."
Nem, Fiume nem volt Horvátország része abban a korszakban, amiről beszélünk.
Fideszdroid 2.0 (törölt) 2017.04.05. 18:18:20
pepin_nymburk 2017.04.05. 18:24:31
Zb74 2017.04.05. 18:56:55
2017.04.05. 19:11:21
Sean MacTíre 2017.04.05. 19:19:51
Punxsutawney Mormota 2017.04.05. 19:22:04
Punxsutawney Mormota 2017.04.05. 19:23:31
noblesseoblige · http://fratrescalendarum.blog.hu 2017.04.05. 19:25:52
morph on deer 2017.04.05. 19:46:03
"Biztos vagy benne, hogy hamarosan nem lesz újra valami nagy-nagy valamink???"
Most már nagyon is ideje lenne!
Különben hova a faxba tudnánk tenni azt a rengeteg "zászlóshajót" amire pártunk és kormányunk szine-java lépten-nyomon hivatkozik?
Amik egyébkén mindig "mi vagyunk" - de ne kérdezd, hogy kinek "áll a zászló(ja)" azon a hajón..!
Artie 2017.04.05. 21:40:50
Alick 2017.04.05. 22:33:14
:)
flea 2017.04.05. 22:44:23
Snake 2017.04.05. 23:49:27
Fiume története során többször is (utoljára 1868-1918 között) Magyarország része volt, mint corpus separatum.
Ami pedig a katonai repülőtér vs. légibázis kérdés felvetését illeti, öngólt lőttél. A Honvédség által üzemeltetett repülőterek elnevezése a következő:
-MH Pápa Bázisrepülőtér ("Párduc")
-MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázis, Kecskemét ("Titán")
-MH 86. Szolnok Helikopter Bázis ("Opera")
zevilaga 2017.04.05. 23:55:31
helyén találta a szöget 2017.04.06. 00:24:18
"Horvátországgal NEM ez a helyzet, az NEM perszonálunió volt. "
Pedig de.
"1102 Könyves Kálmán horvát királlyá koronáztatja magát. A magyar–horvát perszonálunió 1918-ig tart. Horvátország nagymértékű önállóságot élvez, a király által kinevezett bán kormányozza a magyartól eltérő szokásjog alapján."
Forrás: tortenelemportal.hu/2013/07/horvat-tortenelem-1100-eve/
"Nem, Fiume nem volt Horvátország része abban a korszakban, amiről beszélünk."
Már hogyne lett volna.
Nézz már a térképre.
Szerinted melyik országhoz tartozott volna?
@pepin_nymburk:
Az egész Isztriai-félsziget lakosságának nagy része olasz volt még akkoriban (sőt, még a 2000-es évek elején is találkoztam ott olyanokkal, akik a horvátot törve beszélték, merthogy olaszok, pedig nem Olaszországban éltek akkor már vagy 60 éve). Miért pont az Olaszországtól e tekintetben talán legtávolabbi Fiume/Rijeka lett volna kivétel?
@Snake:
Lásd fentebb.
Ami meg a repülőtereket illeti: ugyanaz a faszság, mint a repülőgép-anyahajóval. A nagy angol-amerikai behatásra elfelejtitek a saját nyelveteket. A NATO-csatlakozás előtt egyik sem volt semmiféle bázis, ezek szolgai tükörfordítások. És ha a hivatal hülye, attól még nem lesz kisebb hülyeség.
Ugyebár nem véletlenül énekelte Cseh Tamás 1974 táján:
"Kérdezném, hogy száz év múlva ki tud majd itt magyarul?"
Pedig akkor ez az agyatlan ferdítésmánia még nyomokban sem létezett, mivel ismerték a magyar szavakat-kifejezéseket.
Ma meg már a fordítók sem, mert a többségük angolul csak úgy-ahogy, de magyarul is gyengén tudó, a saját szakmájában levitézlett, a fordításban végső menedéket (megélhetést) találó félművelt alak csak, aki nem magyarra fordít, hanem (a Hunglish mintájára) valamiféle Angerianre. Mindent szó és nem értelem szerint.
lobster thermidor 2017.04.06. 05:00:55
Hű, ez nagyon jó vicc volt! Olyan 6 elemis.
civil polip 2017.04.06. 06:06:20
derry 2017.04.06. 06:15:22
Megjelölsz forrásként egy oldalt, majd csak a neked tetsző részt veszed át? Jár a taps. :D
"1868 A magyar–horvát kiegyezés biztosítja Horvát-Szlavónország autonómiáját a Magyar Királyságon belül, a horvátot politikai nemzetként ismeri el. Fiume Magyarország részévé válik."
The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2017.04.06. 07:07:14
The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2017.04.06. 07:10:19
Terézágyú 2017.04.06. 07:36:38
Jó.
Légy szíves érettségizz le előbb.
Vagy nem: végezd el a nyolc általánost előbb... :((((
fidesz maszop dk egykutya 2017.04.06. 08:10:40
illiberális 2017.04.06. 08:29:11
kolompa lole 1111 2017.04.06. 08:36:58
Muad\\\'Dib 2017.04.06. 08:43:06
1000ev.hu/index.php?a=3¶m=5352
Izo 2017.04.06. 08:51:20
Ugye, ha minden nap Karácsony van, akkor már nem is olyan érdekes.
FF 2017.04.06. 08:51:54
2017.04.06. 09:11:51
EU 2017.04.06. 09:19:15
Direkt azért néztem végig az összes kommentet, mert kerestem, mikor jön a fideszes bullshit magyarázkodás - te még túl is toltad a várakozásaimat!
Putyinpárti Gyorsnaszád · http://ideogliaiszivcsakrahirjei.blog.hu/ 2017.04.06. 09:40:24
Gabor Jeges 2017.04.06. 09:49:02
furo80 2017.04.06. 10:40:38
Thomas Dantes 2017.04.06. 17:46:07
helyén találta a szöget 2017.04.06. 22:56:36
Talán neked kellene megtanulnod olvasni.
Belinkeltem, hogy ha majd már megy, akkor mit olvass el.
helyén találta a szöget 2017.04.06. 22:59:49
Jó.
@derry:
Nem, csak mivel nem ezt kerestem, idáig már nem olvastam el.
De meggyőztél.