Van az angolban egy pompás kifejezés, a screen presence. Ez, a magyarul nagyjából színpadi jelenlétnek fordított dolog azt takarja, hogy a színésznek megvan a karizmája, modzsója, mindegymije (benne van az X a faktorból) ahhoz, hogy amikor képernyőn van, nézzen ki bárhogy, sminkeljek bárminek, adjanak rá bármilyen jelmezt, csak őt nézed, megbabonázva, tátott szájjal, és azt kívánod, hogy ha lehet, mást ne is mutogassanak. Na, Tom Hardy ilyen színész, a Tabu című sorozatban meg még ilyenebb.

Jön a pali az első jelenetben egy koszhadt, kámzsás köpenyben, te meg legszívesebben mennél a legközelebbi plázába venni egyet, de minek, mert rajtad soha nem fog úgy állni, mint rajta, ahogy az első és második ránézésre is idétlen kalap sem, de ezt is el tudja adni, egy olyan ruhadarabot, amit mindenki máson kiröhögnének. Hardy a Tabuban az eddigi filmjei karaktereiből dolgozik, egy kis Locke, egy kis Bronson, sok Visszatérő és még több Fékezhetetlen van benne, beszéd helyett morog vagy a bajsza alá motyog, néz intenzíven, és simán elhisszük neki, hogy vele baszakodni a legnagyobb ostobaság lenne. Mivel a sztorit részben az apja írta, nem lövünk nagyon mellé, ha azt mondjuk, amit itt kapunk James Delaney alakjában, az maga Hardy, és azért mozog olyan természetesen a jelenetekben, mert saját magát alakítja.

1814-ben vagyunk, Londonban, ahova James az apja temetésére ér vissza, úgy, hogy ezzel a frászt hozzá mindenkire, mert úgy tudták, rég meghalt valahol Afrikában. Annak, hogy mégsem így történt, nagyjából senki nem örül, az apja ügyvédje és féltestvére egészen pontosan azért, mert így az örökség James-é lesz, nem Zilpha nevű húgáé, akivel pedig már meg is egyezett a Kelet-Indiai Társaság, a kor legnagyobb hatalmú kereskedőháza. Idősb. Delaneynek ugyanis hajótársasága volt, amivel korábban ment felfedezni meg kereskedni, de a vagyonból nem sok minden maradt, egy lelakott ház, egy iroda a kikötőben, meg egy sziget valahol Vancouvertől nem messze, Amerika nyugati partjainál. Ez a sziget, amire a társaságnak fáj a foga, de Jamesszel nem olyan egyszerű tárgyalni.

Nagyjából ennyi a pilot története, de ez csak a spoilermentes verzió, jóval többről van itt szó, teszem azt a féltestvérek viszonyáról, vagy arról, hogy mégis, James honnan tud olyan dolgokról, melyek az elmúlt hónapokban történtek és az apján kívül senki másnak nem volt tudomása? Ráadásul kapunk egy misztikus réteget is a 19. század elejének Angliája mellé, valami történt Afrikában (James azt mondja, meghalt, és a szeme sem rebben mellé), de hogy mi, az majd csak később fog kiderülni. A történet nagyon érdekes, én simán folytattam volna a pilot után, sőt, legszívesebben végignéztem volna az egész első évadot (8 rész lesz), de az HBO GO-n felirattal már látható első rész mellé a sajtó sem kapott folytatást.

A Tabu úgy néz ki, mintha egy Dickens-regényre ráöntöttek volna még két vödör mocskot. Dülöngélő házak, sáros utcák, olyan fazonok minden sarkon, akiktől rémálmaink lesznek egy héten át, torz, hiányzó fogsorú emberek csoszognak minden jelenet hátterében, a középosztály olyan helyeken eszik, ahonnan a legrutinosabb ÁNTSZ-ellenőr is sírva menekülne, szinte érezzük a bűzt a levegőben, és akkor a Temze partjáról még ne is beszéltük, ahol az egyik szereplő szerint

a kutyák a hídról leugró öngyilkosok húsán élnek.

A kontraszt a Kelet-Indiai Társaság puccos irodájával nem is lehetne nagyobb, az arisztokrácia jóléte mellbevágó a többség nyomorához képest, és persze ez szándékos, a nézőben ezzel is csak azt akarják sulykolni, hogy ezek ROSSZAK (a társalkotó Steven Kinght szerint a Társaság a CIA, az NSA és egy gazdasági világhatalom szerelemgyerekeként jelenik meg), de nem baj, amúgy is Hardynak drukkolunk, ugye. A Hardy mellé bepakolt színészek mint kiválóak, a Társaság fejét alakító Jonathan Pryce, a féltestvért hozó Oona Chaplin vagy a férjét alakító Jefferson Hall is nagyon jó, és akkor ott van még Michael Kelly is, aki ebben a részben nem szerepelt, de a többiben fog.

Amivel nekem volt egy kis bajom, az, hogy míg a közeli képeken a díszlet, a jelmez, a smink, mind stimmel és lenyűgöző, amikor nagytotálokat látunk, nagyon kilóg a lóláb, a makettváros szinte leugrik a képernyőről, és ettől kicsit illúzióromboló az egész. Jó, az angolok (BBC-sorozat, amit az FX nevű amerikai kábeltévével együtt gyártanak) nem arról híresek, hogy epizódonként tízmilliókat költenek egy sorozatra, de erre szerintem lehetett volna egy fokkal többet. Ettől eltekintve viszont a Tabu nagyon-nagyon jó, ha nem január első hete lenne, simán kinevezném az év újoncának. Eddig 5/5.

(Van hogyvolt is, jóhogy!)