Mindenki sorozatozik. Ezzel nem mondtunk újat, az elmúlt öt év sorozatboomja (195 sorozat volt 2011-ben, 500 körül van most) azzal jár, hogy olyan gyártók és platformok is megjelentek a piacon, akik eddig mondjuk videójátékokkal foglalkoztak csak, vagy éppen könyvesboltot (később a világ legnagyobb szatócsboltját) üzemeltettek, és olyan témákról, csoportokról is készült sorozat, amiről korábban nem is akartunk tudni. Például a Los Angeles-i zsidó gyémántkereskedő-közösségről és ellenségeikről.
Az Audience Network az AT&T tulajdonában álló DirecTV nevű műholdas szolgáltató egyik csatornája, az, amin a Kingdom nevű, MMA-harcosokról szóló sorozat is megy (nesze, még egy olyan szakma, amiről 2011-ben nem lett volna sorozat), és ami annyira, de annyira igyekszik kemény lenni, hogy a végén beleszakad. Az Ice című sorozatuk a tagadhatatlan szórakoztató faktor mellett egy üres, semmitmondó menőzés, hiába van a producerei között ott az az Antoine Fuqua, aki nagyon tud kemény akciófilmet rendezni (pl. Kiképzés), és aki a pilotot is a kezébe vette.
A történet vékonykának tűnik: van egy többgenerációs gyémántkereskedő-klán, amit Isaac Greene (Raymoind J. Barry) és veje, Cam (Ray Winstone) alapított 40 éve, és ami azóta is tisztességesen igyekezett megélni, apróbb kilengésekkel. A két öreg viszont már nem bírja a strapát, és Isaac nagyon szeretne visszavonulni, a bótot meg Jake-re (Cam Gigandet) és Freddyre (Jeremy Sisto) hagyni. A probléma az, hogy míg Jake egy rendes, nagyjából törvénytisztelő faszi, Freddy egy gyökér, aki szétdrogozta az agyát és mindig a kiskapukat keresi, Jake meg leginkább a szart lapátolja utána. A pilot meg azzal kezdődik (nagyon lassan), hogy Freddy kinyírt egy másik gyökeret, mert vagy az volt szétcsapva, vagy ő, (de leginkább mindketten) és volt valami üzlet, amiben a másik át akarta verni, és hát Freddy az ilyen ideges típus, és lelőtte.
A baj csak az, hogy a másik egy Sister Rah (Judith Shekoni) nevű, nagyon kemény nőnek melózott, akiről onnan derül ki, hogy kemény, hogy van neki három hiénája, amiket az ellenségeivel etet, és egyszer nagyon megkorbácsolták (mármint a nőt), és ezért (meg mivel KEMÉNY), csak kivágott hátú ruhákat hord, hogy mindenki lássa. És lesz ebből nagy faszméregetés meg hepajkodás, egy autó felrobban, Jake családját megfenyegetik, pár pofon kiosztásra kerül, és az is kiderül, miért fontos a családnak Freddy - azon túl, hogy rokon, ugye.
Az Ice-nak az a baja, hogy úgy akar menő és kemény lenni, hogy ez üvölt a képernyőről. Mindenki nagyon durván néz és már a járása is olyan hogy beszarsz tőle, a karakterek árnyalása nem igazán sikerült, mindenkinek van egy dimenziója és abban mozog. Lehet lesz ez jobb is, én örülnék neki, mert mindig vevő vagyok egy jó kis szerializált gengsztereposzra, csak könyörgöm, Gigandetet kicsit jobban kellene instruálni, mert olyan fejjel játssza végig a pilotot, mint akivel végignézették a két kismacskája ledarálását. Eddig 2/5.
(Itthon egyelőre nincs, hátha a 140 magyar nyelvű csatorna valamelyike bevállalja.)
az övezet gázai 2016.11.24. 13:21:30
sixx · http://comment.blog.hu 2016.11.24. 18:57:05
az övezet gázai 2016.11.24. 19:20:25
az övezet gázai 2016.11.24. 19:37:38
Befejezem, mert kiraknak. Ha másért nem, azért, mert idézlek.
"Gül baba turbója válaszolt neked:
@az övezet gázai:
Szerintem is jobb a néger, már csak azért is, mert a magyarban ez a szó van rá ezer éve.
Nem hiszem, hogy a 70-es - 80-as évek műfordítói rasszisták lettek volna, de mindenhol a néger szót használják, se feka, se fekete.
Mondjuk ők még tudtak magyarul, és kerülték pl. a "kerül kiosztásra" típusú terpeszkedő szerkezetet is."