Nyolcadik, egyben utolsó szezonját kezdte meg a The Vampire Diaries, a katartikus lezárást viszont hiába várjuk, mert soha nem volt egy nagy titok, egy hatalmas megválaszolatlan kérdés, vagy egy mindent átívelő probléma, ami lezárásra vár. Tanácstalanul is áll mindenki, hogy akkor most mit is kellene csinálni.

Na jó, ez a fenti állítás nem teljesen igaz, nyilván ott az óriási kérdés, hogy Elena visszatér-e majd a semmiből, hogy az örökkévalóságot Damonnal töltse majd, de igazából ez pont nem izgat semennyire sem, hát még annyira, hogy egy teljes évadon át rágjam a körmöm erre várva.

Szerencsére az évadnyitó nem is nagyon akart hatalmas elvárásokat csinálni, nincs benne semmi extra a korábbiakhoz képest, mindenki épp olyan kalandok közepén van, amilyeneket eddig is. Ez egyszerre jó és rossz, mert legalább nem gondolták túl, viszont oda sem ragaszt a kanapé szélére. Persze én könnyen beszélek, mert nem tudom, mi lenne ennél jobb.

Az viszont remek húzás volt, hogy a rész telis-tele volt az első évadra utalással. Az epizód címe, a Hello brother is onnan van, sőt, az egész évadban csak korábban elhangzott, vélhetően elég fontos mondatok lesznek az epizódcímek. Ebben tehát megvan a koncepció, és elég jó keretet is ad, ha már mással nem tudják igazán lezárni úgysem.

A horroros hangulatnak is nagy plusz, az utóbbi 2-3 (talán 4 is) évad eléggé elment a romantika irányába, az évadnyitó egyes jelenetei viszont olyanok voltak, mintha egy slasherfilmből lettek volna kivágva. Ez a hangulat kell a végéig, ebben több potenciál van, mint millió szerelmi szálban. Értékelés: 4/5