Elég jól sikerült az HBO új sorozatának, a Westworldnek a bemutatkozása. Egy igazi nagyszabású első részt kaptunk, nagyon látványos jelenetekkel, nagy színészekkel és rengeteg kérdéssel. Ezeknek egy részét ki is tárgyaltuk a Kultrovat Podcast kilencedik részében. Ha esetleg lemaradtatok volna róla, még nem késő bepótolni. Időközben viszont a második rész hamarabb elérhető lett HBO GO-n, úgyhogy folytatjuk is a sorozat spoileres kibeszélését, de ezúttal hagyományos blogposzt formában.

Az első rész felépítése elég hatásosra sikerült, 15 perc alatt megismerkedtünk az alapokkal, feltette nekünk az egyik legfontosabb kérdést, hogy hogyan viszonyulunk a főszereplő robotokhoz, illetve a szörnyűségekhez, amik velük történnek. Plusz még azzal is átvertek bennünket, hogy James Mardsen karaktere bármennyire is tűnt az emberi főhősnek, ő is csak egy android. Ez pedig csak egy csavar volt a többől és ahogy haladt előre az epizód feltárult előttünk, hogy hogyan kell elképzelni a szkriptelt vidámpark életét, ahol mindig ugyanakkor ugyanúgy halad el az a bizonyos lovaskocsi.

Ekkorát már nem tudott dobni a második epizód, ahol meglátjuk, hogyan érkeznek a vendégek Westworldbe. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy a terminálban talán igazi emberek fogadják az érkezőket, de aztán rögtön el lehetett hessegetni a gondolatot, mert kiderült, hogy praktikusabb egy androidot beállítani, hiszen jól jön, hogy ezek a robotok programozhatóak arra, hogy olvassák az emberek érzelmeit. A kezdeti adatfelvételnél ez elég fontos. (Kíváncsi lennék, hogy miért kell ebben a környezetben az önbevallásra hagyatkozni, mikor azt gondolnám, hogy a cég képes úgy átvilágítani az embereket, hogy mindent tudjon róluk.)

Aztán rögtön felvezették az epizód egyik fontos kérdését, hogy mit is várnak el a vendégek a parktól. Alkalmas lehet egy ilyen ilyen mesterséges környezet arra, hogy az ide érkező rájöjjön, hogy ki is ő valójában? Vagy itt, ahol nem lehet veszíteni, erre esély sincs, ezért pontosan az a lényeg, hogy olyan fantáziákat lehet kiélni következmények nélkül, amikre a való életben esély sincs? Vagy pont az a lényeg, hogy a Westworld olyan, mint egy nagy számítógépes játék és a minden egyes aprócska részlet felderítése a legizgalmasabb benne?

Ford epizód végi monológja rávilágít, hogy az utóbbi a lényeg és azért jönnek Westworldbe a gazdag népek, hogy ledobják magukról a társadalmi együttélés béklyóit és ha úgy tetszik, akkor belevágják a kellemetlen félszemű öregúr kezébe a kést, jelezve, hogy nem kíváncsiak a vakerjára. Ugyanez igaz a szexre: úgy és annyi emberrel lehet csinálni, amennyivel az ember csak szeretné, minden testre szabható, mintha csak egy álomban lenne.

Ebből a szempontból érdekes, hogy a főnök lelövi az új, skalpolós, önfelfalós történetszálat arra hivatkozva, hogy az emberek nem az ilyen brutális események miatt jönnek ide. Ennél a mondatnál igen META tud lenni a sorozat, hiszen mintha az HBO vezetősége kérte volna ki magának a tényt, hogy csak attól, mert tele lesz a sorozatuk olyan brutális dolgokkal, amit máshol nem tudnak leadni, még nem biztos, hogy elég visszajáró nézőt vagy vendéget szereznek. (Valószínűleg inkább az a helyzet, hogy túl kevés olyan ember van, akinek pontosan az a vágya, hogy kiélje a skalpolási szenvedélyét, meg önmagukat habzsoló indiánok között kalandozzon.) Mindenesetre a sorozatoknál is azok az apróságok és összefüggések az igazán jók, amikről az embernek meggyőződése, hogy csak neki tűnt fel. De ahogy a Westworldben, úgy a sorozatokkal kapcsolatosan ez csak illúzió lehet. Viszont a hihető illúzió miatt fizetnek itt az emberek.

A második rész alapján az még a tanulság, hogy maga a bűvésztrükk, a kérdésfelvetés hozza az igazán jó pillanatokat és nem az, mikor megtudjuk a választ. Mert míg lóg a levegőben a rejtély, addig bármi lehet a megoldás, a szabadabb interpretáció, pedig elég jót tud tenni egy sorozatnak, ezt tanulta meg Damon Lindelof a Lost készítése közben vagy után és a The Leftovers-en tökéletesen érezhető is. Utóbbi pedig szerintem hatással volt a Westworld-re is, bár azt gondolom, hogy itt sokkal több valódi válaszra számíthatunk. Viszont biztos, hogy

ha ilyen tempóval dobják be az újabb kérdéseket, akkor elkerülhetetlen lesz, hogy egy csomó megválaszolatlanul marad.

Dolores, a tulajdonképpeni főszereplő, a másodikban csak epizódszereplőként tűnik fel, cserébe szinte az összes jelenete arról szól, hogy valamilyen új kérdést verjen bele a néző fejébe. Ott van a kezdés, amikor nem tudjuk, hogy ki az a hang, aki megszólal a fejében, hogyan került oda és miért parancsolja ki a házból az éjszaka közepén. Aztán később megtudjuk, hogy bár átvizsgálták, de nem találtak nála semmi problémát. Vagyis hiába rendelkeznek mindenféle adattal az androidokról a központban, Dolores egyedi hibáját nem tudják egyelőre felismerni. Ez nyilván létfontosságú ahhoz, hogy az ő szála ki tudjon bontakozni, hiszen az nem lenne túl érdekes, ha rögtön lefülelnék és vinnék a raktárba.

Aztán a legnagyobb csavar, ami számomra kicsit furcsa módon nem az epizód legvégére került, a hang elvezette őt egy földben elásott fegyverhez, ami ha jól sejtem igazi, és az embereket gond nélkül le lehet vele puffantani. Ez később lesz igazán érdekes, de ami igazán felkavarta az epizódban az állóvizet az minden, ami programozózseni Bernarddal történt. Az kevésbé meglepő, hogy összeszűrték a levet főnökasszony Theresával, az első epizódban eléggé nyilvánvalóvá tették, hogy az itt dolgozó emberek hosszú időt töltenek távol a családjuktól, szóval vagy egymással vagy a robotokkal élik ki a szexuális szükségleteiket. Az viszont, hogy titokban beszélgetnek Dolores-szel és erről senkinek nem beszél, az epizód legtöbb kérdését veti fel. Mégis mióta mennek ezek a kis beszélgetések? Mi vele a célja? Komolyan pont ő az, akinek nem esik le, hogy a tűzzel játszik? Vagy egy konkurens cég fizette le, hogy rombolja le Westworld-öt belülről?

Lehet ennél jobb tippek is vannak, mindenesetre nem tudtam ezzel a megoldással mit kezdeni. Annyira az sem tetszett, hogy Dolorest ugyan parkolópályára tették, de közben mindegyik jelenetében kiderült valami meghatározó. Ugyanis az újonc vendég, akivel megismerjük a parkba való megérkezés utolsó fázisát, William állandó szereplő lesz a sorozatban, úgyhogy nem kerüljük el az android és az ember egymásba szeret narratívát, ha a második részben felvezetett jelenetből következtetünk. Mondjuk érdekes módon ezt még azzal is fontosnak tartották felvezetni, hogy a sima kurvázást azért utasította el a srác, mert otthon várja őt valaki, aki igazi. Kíváncsian várom, hogy az is vajon egyfajta önfelfedezés lesz-e, hogy rájön, igazából Dolores is van annyira egyedi, mint egy igazi ember. Vagy pont olyan csinos az arca, ami neki bejön.

Nyilván nem véletlen volt, hogy Maeve leoltotta Dolores külsejét. Plusz ez a kis jelenet is fontos volt, ugyanis Thandie Newton annál nagyobb név, hogy olyan keveset szerepeljen, mint az első részben láttuk, úgyhogy a másodikban ki is derült, hogy miért kell ezt a két nőt összekötni a nézők fejében. Valószínűleg ő is egy régebbi darab lesz, vagy csak jobban sikerült nála a frissítés, mindenesetre elkezd túlműködni a memóriája és folyamatosan jönnek elő az előző szerepéből megmaradt rossz emlékei. Az epizód legjobb pillanatai szinte mind hozzá kapcsolódtak, ez pedig megerősíti a készítők kreatív döntését, hogy remek ötlet volt elsősorban a robotok szemszögéből megközelíteni a az eredeti film történetét.

Egyelőre semmit nem tudunk a miértekről, de tetszik a türelmes megoldás, ahogy a park durvább részeit vezetik fel nekünk. Az első részben volt már egy kicsi skalpolás, szoktató jelleggel, de akkor még a feketeruhás Edd Harris szemszögéből láttuk és egy random robotot szabadították meg a fejbőrétől, vagyis nem is igazán a brutalitáson volt a hangsúly. Viszont a második részben történtek alapján sikerült kicsit más megvilágításba helyezni a flashback-kel plusz az új történetszállal. Így kell világot építeni, egyik lépésről a másikra. Mert egyébként a sorozatra is igaz az, amit William hall érkezéskor, hogy itt nincsen semmilyen útmutató a világhoz, csak be kell menni és ott döntéseket hozni, aztán majd minden jó lesz.

A sorozathoz sem kapunk túl sok kapaszkodót, de összességében a készítők meggyőzően vezetnek minket a sötétségbe.

A robotokkal kapcsolatos kérdések pedig egyre csak nőnek, fogalmunk sincs, hogy Maeve esetében például mi hozza ki a flashback-eket és főleg úgy érdekes ez, hogy láthatólag az üzemeltetés teljesen vak erre a problémára, mert hiába jár bent ellenőrzésen egyszer a narratívával foglalkozó embereknél, egyszer pedig Elsie-nél, mindkétszer sikeresen átcsusszan a rendszeren, aminek a vége (a nem túl eredeti, de így is elég jól működő) műtét közben felébred a beteg jelenet. Itt két igazán durva rejtély merül fel. Az egyik, hogy a robot, ami tudja magáról, hogy álmodik képes felébreszteni vagyis tulajdonképpen kódolni magát? Mert ez a 3-2-1 visszaszámlálás egyébként fejlesztői duma, lehet van jelentősége. A másik pedig a nyilvánvaló, hogy Maeve-nek nem lenne szabad emberre támadnia, mégis egy szikével védekezik, ami ugye nincs úgy kódolva, mint a benti fegyverek.

Itt jön egyébként egy érdekes kérdés, mert ugye nem az van, hogy a robotok nem támadnak emberre, mert akkor még ennél is unalmasabb lenne a benti akció, hanem fegyvereikkel megtesznek mindent, csak hiába. Szúró-vágó eszközzel viszont simán okozhatnak sérülést az androidok, a rendszer tehát nem túl stabil, de úgy tűnik 30 évig megúszták gond nélkül. Ezek után nyilván jobban szét fogják kapni Maeve-et és közben gondolom több minden derül ki erről a problémáról, vagyis egy elég bátor döntés volt rögtön a második részben egy komolyabbat előre lépni ezen a szálon. Ráadásul pont ez az, ami viszonylag hamar ki fog égni, ugyanis a klasszikus Jurassic Park narratíva egy filmben jól feldolgozható, de egy sorozatban nem érdemes túlságosan sokáig húzni, ezért érdekes kérdés lesz, hogy ezzel hogyan sáfárkodnak a jövőben.

De nemcsak a robotokkal kapcsolatban vannak rejtélyek, a feketeruhás Ed Harris történetén keresztül nézzük, hogy mi történik, mikor valaki végig akarja játszani a játékot. Az első részből ez lógott ki nálam a legjobban, de most egy fokkal sikerült érdekesebbé tenni az egészet. Olyan apróságok is számítanak, hogy mikor megmentette a szerencsétlen robotot az akasztástól, akkor az egészet csak hallottuk, de nem láttuk és így ez is egy kis apróság volt, amit tulajdonképpen a robot szemszögéből láttunk és ügyes megoldás volt, hogy ne kelljen még egy teljesen tét nélküli puffogtatást végignéznünk.

A másik, ami segített az a feketeruhás Ed Harris monológja arról, hogy amikor szenvedsz, akkor vagy a legvalódibb, ami elég jól kapcsolódott Maeve szálához. Ugyebár a robotokkal nem lenne szabad, hogy előforduljon, hogy mindenki kikosarazza őket, vele mégis ez történt, többször is, ami emberivé tette őt. Ez egyébként egy önmaga farkába harapó kígyó, mert eleve azért dobták az emberek, mert túlságosan emberi volt és a szövege eléggé furcsán hatott egy robot prostituálttól. A történetmágus Mr. Sizemore is felhívta rá a figyelmet, hogy egy idő után bizony egyáltalán nem jó, ha a robotok túlságosan emberiek lesznek, hiszen nem ezért jönnek ide a vendégek. Az egyéb problémákról nem is beszélve.

Szintén emberi pillanat a műtőben ébredés, de egyébként a poszt traumás stressz szintén csak emberekre kellene, hogy jellemző legyen, neki mégis sikerült egy ehhez hasonlót átélnie. Ezzel pedig sikerül rávilágítani megint arra, amit már az első epizódból is sejtettünk, hogy az emlékeink és a tudatalattink tesz minket emberivé és ez az, ami olyan könnyen tönkre is tud tenni minket. 

Egyéb felfedezések:

• Nem lett túl rövid a kibeszélő, de így sem jutott mindenre idő.
• Például ki a fene volt az a gyerek, akivel Ford pajtizott a pusztában? Ott is felmerült bennem, hogy robotról van szó, lenne benne valami szomorú, ha az öreget mindig csak robotokkal látnánk ilyen őszinte interakcióban. Továbbá a nagy ötlete tényleg a vallás megjelenése Westworld-ön? Mert akkor lehet jönnek még azok a Leftovers-es hasonlóságok.
• Ügyes volt, ahogy William és a haverja között hangsúlyozták a jót és a rosszt. A kalapokat nyilván jobban figyeli ezek után mindenki, de ahogy hallottuk Ford és Bernard beszélgetéséből, Istent sem lehet anélkül játszani, hogy néha ördögként kelljen viselkedni. Vagyis nincs értelme a jót és a rosszat szétválasztani.
• A robotok már annyira realisztikusok, hogy ásítoznak, ha nem alszanak elég jól? Ez is valamilyen jövőbeli problémát vetít előre?
• Megindultak a találgatások arról, hogy ki lehet valójában a feketruhás Ed Harris és miért mondja rá azt a biztonsági vezető, hogy az az úriember azt csinálhat, amit csak akar? Illetve mit jelent az, hogy bizonyos értelemben itt született?