Nem tudom, hogy a TV2 műsorának kreatív producerei előzetesen tisztában voltak-e azzal, mekkorát szakítanak a nagyközönség (még mielőtt: az átlagos tévénéző) előtt tökismeretlen Veréb Tamással, de azt igen, hogy a harmadik adásra már pontosan tudják, mi van a kezükben. Veréb az az idei műsornak, ami Gáspár Laci volt a tavalyinak, vagy éppen Bereczki az első évadnak: az a plusz, amitől a Sztárban Sztár valóban a legszórakoztatóbb tévéműsor tud lenni. Jó, egy Veréb nem csinál nézettséget (én kérek elnézést), kellenek mellé olyan énekesek, akik legalább olyan tehetségesek és érdekesek, mint ő, plusz egy jó zsűri, és lehet menni mellet verni a számokkal (van mire, 1,26 millió néző az nem rossz).

A Sztárban Sztár harmadik adása az év egyik legviccesebb tévéműsora lett, köszönhetően annak, hogy az egyre meredekebb poénokkal és élő adásban ösztönösen kurvajózó Majkával operáló zsűri mellé felzárkóztak az énekesek, akik közül egyre többen jönnek rá (a negyedik évadra ideje volt már), hogy ezt a műsort simán csak jó hanggal nem lehet megnyerni, sőt, a közönség sokkal jobban szereti, ha fullba tolod a kretént, és ehhez van egy átlagosnál jobb hangod. Mert ugye ez nem tehetségkutató vagy annak álcázott tárgy, és nem is énekverseny, hanem két és fél óra bohóckodás, de a jobbik fajtából.

A jó

Kozma Orsi kezdte a műsort, és ugyan az átlényegülés Szűcs Judith bőrébe nem volt maradéktalanul sikeres, már csak az eltérő testi adottságok miatt sem, és itt nem a Majka által megénekelt bóti csöcsökre gondolok, hanem a testmagasságra és testalkatra, viszont ezen túl nekem stimmelt minden, az meg pláne, hogy ilyen energikus koreográfia mellett csak a végére fulladt ki, de akkor sem túl feltűnően. A sírva röhögész Nagy Adri hozta, akit ugyan nem Eminemre, inkább egy súlyosan beteg kisfiúra sminkeltek, de amit rapben, színpadi munkában és énekben nyújtott, az lenyűgöző volt, ráadásul elképesztően szórakoztató.

Polyák Lilla Shakirája az adás egyik legjobb produkciója volt még úgy is, hogy a végén az a sárban fetrengés teljesen felesleges volt. Hangban, mozgásban nagyon jó volt, pedig Shakirát annyira azért nem könnyű énekelni. Radics Gigi Jackója a lehető legmesszebb volt az eredetitől külsőleg, de maga az előadás maga nagyon fasza volt, a csaj rendesen megtanulta a koreográfiát, és el is énekelte a dalt, benne a jellegzetes jakcós manírokkal, ráadásul ő is végigmozogta a bulit, és nem fulladt ki bele.

Ezen a héten is Homonnay Zsolt fellépésénél gurult el a szerkesztők gyógyszere, aminek az a veszélye, hogy a nézők szemében bekerül a zenebohóc kategóriába, és ha netán kap egy komolyabb feladatot, akkor nem fogjék érteni, mi történt. Az Eszményi Viktória-nóta hangban értékelhetetlen volt persze, de hangosan röhögtem rajta az első perctől az utolsóig. Nekem Vásáry André most tetszett, pont azért, mert nem a falzett szólt végig, és az átalakulása is rendeben volt.

A legjobb viszont mindenképpen az értékelés alatt is szinte végig karakterben maradó Veréb Tamás Korda Györgye volt, ami egyébként nagyon hálás feladat, a manírok, a jellegzetesen idióta mosoly, a mozgás, a haj, a mikrofontartás, mind leszedhető és eljátszható, hozzá viszont ott vannak a hangi jellegzetességek is, amiket Veréb elképesztően jól hozott. Két és fél percen át folyamatosan röhögtem, köszönöm szépen.

A nem jó

Igazán rossz produkció nem volt a héten, csak közepes, mint Muri Enikőé, aki cseppet sem hasonlított Beyoncéra, és meg sem próbálta úgy elénekelni a nótát, ahogy ő, ment a maga, X-Faktorban kitaposott útján, és a magyar karaoke-történelem egyik legjobb előadásával jelentkezett. Nem volt benne hamis hang vagy bizonytalanság, de érzelem sem nagyon, és ugye a cél sem ez volt. A műsorból most távozó Király Linda betegsége ide vagy oda, az előadása közepes volt és kicsit unalmas. A hangja jó, ezt eddig is tudtuk, és azon kevesek közé tartozik, akik valóban el tudnak énekelni (nem vinnyogni) egy Whitney Houston-nótát, de az átlényegülés nagyon nem sikerült, és nemcsak a maszk vagy a frizura miatt.

Kocsis Tibor sem volt igazán átütő Demjén Ferencként, bár nála a külső legalább nagyjából stimmelt (messziről, hunyorítva mindenképpen), bár egy rendesebb mikrofonfrizura és egy korhűbb bőgő nem ártott volna a nyakába (ez az Epiphone eleve elképesztően ocsmány). A hangja stimmelt, de nem volt benne semmi extra, a közepére én már untam az egészet.