John Landgraf, az FX csatorna elnöke az amerikai tévékritikusok kedvence. Nem véletlenül, ugyanis amellett, hogy évek óta stabilan jól végzi a munkáját, mikor az egész tévés piacról beszél, akkor látszik, hogy kevesen vannak, akik ennyire átlátják a terepet és ilyen jól lavíroznak is benne. Legalábbis, ami a sorozatok minőségét illeti mindenképpen. Persze nem minden sorozatuk klasszikus (American Horror Story, The Strain - bár utóbbi állítólag évadról évadra fejlődik) ha valami betalál, akkor azt keblére öleli a szakma. (Annak idején The Shield meg Rescue Me, Louie mostanság The Americans, Fargo)

Ezért is volt nagyon ciki, hogy az egész iparág legforróbb témájában, a diverzitásban a legutolsók között tanyázott a csatorna. Felmerült a kérdés, hogy miért csak fehér férfiakról szólnak a sorozatok, vagy ha épp nőkről is szólnak azt is férfiak írják, rendezik és így tovább? Landgraf belátta, hogy ez így nem mehet tovább. Először színt vallott a Variety-nek, hogy milyen rossz a helyzet, majd szépen elkezdte keresni azokat a projekteket, amik nem fehér férfiakról szólnak és nem is ők írják őket. Ennek eredményeként rendelték be sorozatnak a Better Things-et Pamela Adlontól, illetve az Atlantát Donald Glovertől.

Az FX-nek kellettek ilyen típusú történetek, de ha ők berendelnek valamit, akkor általában nagyon aprólékosan részt vesz a csatorna is a munkában, hogy felérjen a csatorna sztenderdjeihez. (Kivéve a Louie-t. Vagy Landgraf még azt is tudja, hogy mikor kell a háttérben maradni.) Landgraf nem véletlenül jegyezte meg azt is, hogy ők soha nem fognak annyi sorozatot berendelni, mint a Netflix, mert a világ összes pénzéből sem tud egy olyan csapatot építeni, ami képes lenne felügyelni egyszerre 50-nél is több sorozat gyártását, forgatókönyvét és így tovább. Szóval nem pénz kérdés, hanem józan ész, meg emberi erőforrás.

Ez meg csak azért fontos, mert az Atlanta bizony jó lett. Donald Glover leginkább a Community című NBC sitcomból lehet ismerős, ami 2009 és 2014 között futott az NBC csatornán, majd a kasza után még feléledt egy évadra a Yahoo-nak köszönhetően. Az Atlantának a kamera előtt és mögött is ő a sztárja, egy Earn nevű figurát játszik, akinek minden szempontból szar az élete, de szerencsére az unokatestvére Alfred épp kezdi szárnyait bontogatni, mint Paper Boi, a rapper. Készít egy slágergyanús dalt, ő pedig kapva kap az alkalmon és rögtön beajánlja magát menedzsernek, annak ellenére, hogy az utóbbi időben közel sem volt túlságosan meghitt a viszonyuk.

Ezt az alapfelállást az első epizód nagyjából felére éri el a sorozat és azt éreztem, hogy körülbelül akkor kelt életre a sorozat, amikor Papar Boi meg Earn egy szobába kerültek. Addig megismertük Earn elég szomorú helyzetét, de abban közel sem volt annyi erő, mint később. A sorozat pedig vállaltan azt akarja átadni, hogy milyen egyébként feketeként boldogulni egy átlagos amerikai nagyvárosban. Fél órás epizódokkal operáló sorozatról van szó, de senki ne egy klasszikus röhögős élményre számítson. Nevetni lehet többször is, de hangulatában, illetve kinézetében is sokkal inkább a Master of None, illetve Girls-szerű sorozatról van szó.

Az első két epiódot Hiro Murai rendezte, aki eddig főleg videoklipeket csinált, most viszont átnyergelt tévére és a sorozat első 5 epizódját mind ő rendezte. Vizuálisan pedig nagyon rendben van a sorozat, semmi forradalmira nem kell számítani, de általában minden szépen fel van építve és nagyon jó érzékkel váltogatja a közeliket meg a totálokat. Itt is lehet említeni a Girls-t példaként, vagy akár egy másik fél órás emlékezetes HBO sorozatot a Lookingot, amik úgy néztek ki, mint egy igényes indie film.

Az első két rész alapján a legjobb a sorozatban, hogy remekül tud váltani az egészen komikus helyzetek és a komolyabb témák között. Ebből a szempontból talán képes lesz nagyobb ívet bejárni, mint mondjuk a Master Of None, ami szintén foglalkoztak komoly témákkal, de közel sem ennyire. Azt pedig nagyon jó látni, hogy a félórás sorozat formátumból milyen sok mindent ki lehet hozni és egyre kevésbé érdemes ezekben az elnevezésekben gondolkodni, mint dráma vagy komédia. Történetek vannak, amiket el lehet mondani kreatívan. És tök jó, hogy egyre többször játszódnak ezek a történetek olyan közegben, amik újdonságnak hatnak.