Hétfőn este az HBO-n lement a Trónok Harca hatodik évadának hetedik része. A meglepő visszatérésekkel dúsított epizód spoileres kibeszélője a tovább mögött olvasható.
Egyre nehezebb dolga lesz a készítőknek, ha igazán sokkoló tragédiát akarnak bemutatni, ami tényleg megérinti a nézőket, mert a hatodik évadra megedződött mindenki, Ned, Vörös Nász, Oberyn és Hodor után egyre nehezebb lesz előjönni valami olyasmivel, ami tényleg földhöz vágja a nézőt. Ian McShane (Al Swearengen a Deadwoodból) feltűnése egy tökéletes szerepben, önmagában pont ilyen, mert egy kevésbé megnyerő és karizmatikus színésszel sokkal kevésbé hatott volna meg bárkit is egy újabb, a képernyőn alig pár percet eltöltő karakter halála. (Egy csoport ártatlan nő és gyermek lemészárlása már nem tudja kiverni a biztosítékot.) Ray testvér remek felvezetést kap, az egész kommuna (vagy nem tudom minek hívjam) üdítő színfolt, hiszen a legtöbb helyen teljesen hiányzik az emberekből a remény, rajtuk viszont látszik, hogy igyekeznek újraindítani az életüket békességben és szeretetben.
A rész végére persze kipukkan ez a buborék és kiderül, hogy Westeroson jelenleg nem nagyon van lehetőség arra, hogy az ember ilyen jóindulatú, ártatlan és békés életet éljen. Valamennyire persze unalmas, hogy a Vérebnek is egy újabb bosszúhadjáratra van szüksége ahhoz, hogy visszakeveredjen az események fősodrába. Ezért az utolsó kép, ahogy felveszi a baltát nem tudott igazán hatékony lenni. De a teljes történetszál siker és nem csak azért, mert McShane minden egyes pillanatban szenzációs a képernyőn. Az is segít, hogy az epizódot író Bryan Cogman jó mondatokat adott a szájába és ha valami a vallás igazán lerágott téma mostanra mégis működnek a prédikációk azzal együtt, hogy végig minden a Vérebről szól.
Sandor Clegane-ről annak idején kevesen gondolták volna, hogy az egyik legérdekesebb és legszerethetőbb figurája lesz a sorozatnak. Visszatér a történetbe Brienne-nel vívott ádáz csatája után és rögtön tematikusan is kapcsolódik a az évad központi témájához, hiszen körülbelül a halálból jött vissza és a Septon többször hangsúlyozza, hogy fogalma sincs ez az egész hogyan történhetett meg. Csak azzal lehet magyarázni, hogy az a bizonyos felsőbb hatalom, amiről az emberek egy része tudja Westeroson meg Essoson, hogy létezik, még valamit akarnak ezzel a Vérebbel, mert nem hagyták meghalni. Az epizód ráadásul A törött ember címet kapta a keresztségben, ha valaki akkor ő aztán tökéletesen megfelel a leírásnak.
Ami még fontos lesz az epizódban, hogy ezek a bizonyos törések egyszerre fizikai és lelki eredetűek. Esetében ott van az arca, mint elég durva seb, de tudjuk, hogy érzelmileg legalább ennyire nyomorék lett az évek alatt. Ezek után szinte nevetséges, hogy azt mondja Ray testvérnek, hogy az istenek nem büntették meg őt. Valójában keveseket büntettek jobban és elég ügyes, hogy valaki aki egyértelműen negatív figurának indult a sorozat kezdetén, milyen hosszú utat tett meg addig, hogy most mindenki örömmel köszöntse őt újra a képernyőn és egy emberként szurkoljon azért, hogy a baltájával széttrancsírozza a Lobogó Nélküli Testvériség lovasainak koponyáját.
Ott van még nekünk Jaime, aki miután megnyomorított egy kisgyermeket, pusztán azért mert rosszkor volt rossz helyen, nem sokkal később maga is szopóágra került és bár sérülésének leglátványosabb pontja nyilván a karjának az elveszítése volt, de azóta búcsúznia kellett a hivatásától meg szerelmétől is. Vagyis Jaime Lannisterre legalább annyira illik minden, amit Sandorról leírtam, hiszen az első évadban, mikor pökhendi módon zúzta le Eddard Starkot akkor azt hiszem kevesen voltak, akik nem gyűlölték tiszta szívből. Azóta viszont sok időt töltöttünk vele és sokkal jobban megismertük, most pedig a közönség jelentős részét tudhatja a pártján, de ehhez neki is meg kellett törnie. Ha még mindig az a makulátlan szőke herceg lenne, aki henceg a vívó tudásával, nem sokkal kevésbé lenne elviselhetetlen, mint Joffrey volt annak idején.
Ezek a sérülések viszont bizonyos helyzetekben jobb hadvezérré is tették, mert egy ereje teljében lévő Jaime-nek eszébe sem jutna tárgyalásokat kezdeni a Fekete hallal. Szó sincs arról, hogy itt ez volt a tökéletes döntés, mert látszik az epizódból, hogy elég szar helyzetben vannak a Lannister-Frey seregek, mégis az a sok szenvedés néha hozzá tud járulni ahhoz, hogy az ember bizonyos helyzeteket jobban kezeljen. Ha megérkezik Brienne akkor még érdekesebb lesz nézni, hogy a Királyölő hogyan reagál az északon történtek hírére. Nem véletlenül emlegetik fel rögtön az ígéretét a Stark lányokról.
Nőket is találunk szép számmal, akikre illik az epizód címe. Margaery-t talán megváltoztatta a börtönben töltött idő, de valójában ugyanazt csinálja, mint eddig csak a következő fokozaton. Eddig megjátszotta, hogy szereti a szegényeket, most megjátssza, hogy ezt tényleg bánja és közben igyekszik elmerülni a vallási szövegekben annyira, hogy valódi céljai ne tűnjenek fel a Főverébnek sem. Ehhez jön hozzá, hogy Nagyanyjának elárulja, nem veszítette el teljesen az eszét, viszont ez alapján képtelenség eldönteni, hogy azért küldi el a Töviskirálynőt, hogy biztonságban legyen, vagy azért mert útban van a terveinek. Azt sem tudni biztosra, hogy Lorasról lemondott és elfogadta a halálát vagy meggyőzte magát, hogy ez az egyetlen esélye, hogy megmentse a testvérét, amihez rövid távon ilyen hatalmas áldozatokat kell hozni és úgy csinálni, mintha minden rendben lenne azzal, hogy börtönben van.
A Starkok szenvedését első sorból követhettük az első évadtól kezdve, így Sansa tragédiáira nem kell külön kitérni. Ahogy Jonnal és Davosszal elindulnak sereget építeni kiderül, hogy a múltbéli cselekedetei nem igazán fekszenek jól az Északi házaknál, akiknek az az egyik jellemzőjük, hogy nem felejtenek. Így az sem marad említés nélkül, hogy hozzáment egy Lannisterhez, majd egy Boltonhoz. Azzal védekezik, hogy csak tette, amire a túléléshez volt szüksége, ebből úgy látszik, hogy ez a lányok sorsa. Meg kell játszani magukat, különböző szerepet kell felölteni annak érdekében, hogy a környezetüket a saját céljaiknak megfelelően manipulálják. Margaery és Arya története hasonló húrokon játszik.
Van viszont egy nő, aki képtelen volt megjátszani magát, mindig az érzelmei vezették, ami meg is bosszulta magát. A sorozat főszereplői általában nagyon szar helyzetben vannak, de Cersei az erős mezőnyből is képes kiemelkedni. A Töviskirálynő az arcába is mondja, hogy minden szar a fővárosban neki köszönhető, mostanra a hatalmas zombi testőrén kívül nem is maradt más, akiben megbízhat, vagyis jobban járna, ha összeszedné magát meg a maradék becsületét és elhúzna. Cersei tragédiája viszont az, hogy tudja, Tommen előbb utóbb úgyis meg fog halni, ennek fel kellene szabadítania őt jelenlegi helyzetéből, de hiába van tisztában a sorsával az érzelmei béklyót kötnek rá. Kíváncsi vagyok meddig húzzák még a tárgyalását, de ezen a ponton egy kedvező ítélet után sem tudom, hogy miben bízhat még a szebb napokat látott egykori királyné.
Ahogy fentebb írtam, ezek a bizonyos sérülések egyáltalán nem csak fizikai bántalmazás vagy csonkítás eredményei, Ramsey Sansa testén okozott sebei valószínűleg már begyógyultak, de azok, amiket a lelkén ejtett örökre ott maradtak. Ahogy igaz ez Theonra is, aki lehet, hogy meg tud inni annyi sört, hogy több élet költözzön belé legalább egy időre, de hosszú út áll előtte míg Rasey kínzása alól ki tudja vonni magát. Itt nehéz eldönteni, hogy a fizikai vagy a lelki bántalmazások okozzák a nagyobb gondot. Ray testvér remekül világít rá a tényre, hogy az erőszak egy kór, ami folyamatosan terjed, pláne akkor ha az emberek bosszúra esküsznek. Látjuk, hogy ez milyen szinten fertőzte meg Westerost és mindenütt ennek a kórnak a maradványaival kell megküzdeni.
Jon, Sansa és Davos bárhova mennek szövetségest keresni, először azzal szembesülnek, hogy bizony a múltban rengeteg okot adtak a Starkok arra, hogy a kutya se akarjon nekik megint segíteni. Talán nem a legizgalmasabb részei a sorozatnak, ahogy múltbéli sérelmeket emlegetnek fel a karakterek, ennek ellenére az epizódot író Cogman kihozta belőlük a maximumot és a furcsa térbeli ugrálások ellenére is jól működött a seregépítés sziszifusziságának ábrázolása. Szintén fontos, hogy mindegyik ház saját szemszögéből teljesen jogosan kérhette számon a Starkok korábbi mulasztásait és tökéletesen érthető, hogy senki nem akar itt már háborúzni.
Amiért szintén remek nézni Jonék jeleneteit, hogy végre kimondva arról van szó, hogy a halottak elleni harc miatt kell egyesülni, nem egyéb rivalizálás vagy bosszú miatt. Nagyon hiányzott már, hogy emberek széles tömegei elfogadják a halottak seregének közeledtét és velük foglalkozzanak. Ezen a téren a sorozat végre túljutott a frusztráló szakaszon és Havas Jonból egy értékelhető főhős lett. Mikor a vadakat próbálja meggyőzni, abban a jelenetben különösen ügyes volt Kit Harrington, akiről tudjuk, hogy nem a legnagyobb színész a sorozatban, mégis működtek az szavai arról, hogy tényleg nem kellene senkit erre kérnie, de nincs más választás jelenleg. Ez persze Ramsey ellen ugyanaz a kicsinyes bosszú, amiből annyira elegünk van, de igaza van abban, hogy a Mások ellen való felkészülés nem megy anélkül, ha nem egyesíti a északon a házakat és nem rendezi a Deressel kapcsolatos ügyeket.
Ha pedig összehasonlítjuk az előző részel, akkor mennyivel jobb volt Davos lelkesítő beszéde, aki azt mondta, hogy együtt kell harcolnunk a halottak ellen azért, hogy túléljünk, mint Dany szövege az előző rész végén, ahol a hódítás, leigázás, az ő személyes ambíciójának beteljesítése volt a lényeg, nem az élet megőrzése, megmentése. Az különösen szép, hogy a legnagyobb fenyegetés is a bosszú miatt jött létre, vagyis innentől fogva egyértelmű, hogy mi a sorozat legalapvetőbb témája.
De egyetlen cél sem tud annyira nemes lenni, hogy az emberek, mint valami gépek, átkattanjanak és normálisan, előítéletektől mentesen viselkedjenek. Ehhez az életszerűséghez hozzájárul a civakodás Jonék táborában, ahol láttuk, hogy csak azért, mert odafent az okosok eldöntötték, hogy együtt kell harcolni a vadakkal, mert most igazán nagy a para, az emberekből nem múlik el az a rengeteg fájdalom, amit korábban a mások valamelyik csoportja az északiaknak okozott. De a kihalásról előbb-utóbb kiderül, hogy ez az egyetlen elég erős érzelem ahhoz, hogy végül rávegye az embereket arra, hogy túllépjenek az ilyen piszlicsáré, generációkon átívelő konfliktusokon. Nagy kérdés, hogy Sansa nagy gonddal címzett levelét kinek írhatta, én a korábbi elszólások miatt már nem merem leírni a tippemet, talán itt is arról lesz szó, hogy a korábbi sérüléseket és csonkításokat Sansa félreteszi annak érdekében, hogy legyőzhessék Boltonékat.
Az események felgyorsultak, mert Arya a braavosi kikötőben már Greyjoy hajókról hall a rabszolga öbölben, vagyis a szálak rohamtempóban fognak összeérni a fináléra. Ezen a szálon a sorozat szintén a "túl szép, hogy igaz" legyen elvét választotta, ahogy a negyedik évad záró képsorai juthattak eszünkbe. Arya diadalittasan szervezte le a hazaútját, majd vetett egy utolsó pillantást a kolosszusra. Nos az utolsó pillantásból még szó szerinti is lehet, mert nem túl meglepő módon a közeledő öreg néni természetesen a lány a kiképzésről, aki olyan régen áhítozik már arra, hogy megölje. Most talán összejött, bár a torka helyett a hasába vágja a késeket, ami biztosan azért van, hogy sokat szenvedjen, de abban is segíthet, hogy meg tudják menteni.
Úgy néz ki a hat évad alatt Arya nem kapott eleget és a megvakulás után még egy halálközeli élmény is kell ahhoz, hogy beteljesítse a küldetését. Remélem mostantól visszavesz a sorozat az ilyen sokkolónak szánt, de valójában semmi sorsfordítót nem hozó jelenetek alkalmazásából, mert könnyen elveszítheti a hatásukat. Nem mindig tudnak előhúzni egy Ian McShane a kalapból, hogy mindent elfelejtsünk néhány pillanatra.
Egyéb felfedezések:
- Ha jól sejtem Yaráról nem tudtuk eddig, hogy leszbikus, de ezen kívül túl sokat nem tettek hozzá az epizódhoz Theonnal. Azt persze megtudtuk, hogy ők is Dany-vel akarnak lepaktálni, de ez a szál nem tudom, hogy lesz igazán érdekes.
- Hirtelen az internet kedvence lett Lyanna Mormont, akinek a dumái tényleg jók voltak, de én kicsit úgy éreztem, hogy túlzásba vitték a karakter menőségét, ami után nehezen hittem, hogy ő tényleg egy hús-vér kislány, akit a körülmények faragtak ilyenre.
- Tormund picit túlzásba vitte Jon esetében a Jézus-hasonlatot, ennek ellenére a vadak meggyőzése tényleg az epizód egyik csúcspontja. Wun Wunt mindig jó látni, ha belefér a költségvetésbe.
- Mark Mylod rendezőnek volt néhány nagyon ügyes megoldása. Eleve, ahogyan megismertük Ray testvért és bandáját, ahogy felszopja a balta jelentőségét, az nagyszerű volt. Később Margaery és a Töviskirálynő beszélgetésénél ügyesen tartotta a fókuszt Unellán, hogy egyértelmű legyen a színjáték. A Fekete Hal és a szerencsétlen Freyek bemutatása is remekül működött. Szintén remek volt, hogy a tárgyaló Jon-Davos-Sansa hármasból általában mindig kettőt mutatott, akkor is ha az egyik passzív volt. Sikerült érzékeltetni, hogy Jon és Sansa ketten adnak ki egyet például. Az évad eddigi részeihez képest valahogy több élet volt most a kamerában, mint eddig.
- Bronn továbbra is üdítően vicces, különösen tetszett, ahogy levezette a különbséget a lovagok és a zsoldosok között.
- Kíváncsi vagyok, hogy a főcím előtti jelenet (teaser vagy cold open) mostantól állandó lesz, vagy csak egyszeri változtatás volt.
Zerke 2016.06.07. 14:00:16
Charlie100 2016.06.07. 14:09:09
szepi79 2016.06.07. 14:13:53
te miért gyűlölöd ennyire az írásjeleket?
az arya szál nem csak teljesen felesleges volt (elvégre senki nem hiszi el komolyan, hogy meghalna, ahhoz minimum a fejét kellett volna levágni, és még akkor is bejöhet, hogy csak "kölcsönadta" az arcát valaki másnak), de kifejezetten káros is. ha valakinek, akkor neki tudnia kellett volna, hogyha nem öli meg a szinésznőcit, akkor annak következményei lesznek.viszont így, hogy nem halt meg, pont abba nyúlt bele a sorozat, ami eddig a pozitívuma volt: ha valaki hülye (/optimista/stb.) volt, az meghalt. de ebben az évadban havas jon és ő is megúszták.
de a vérebes részek nem voltak rosszak.
istenbarma 2016.06.07. 14:19:27
örülök hogy húzzák az időt a semmivel, aztán mindjárt itt az évad vége és lófasz sem történt kb... aztán megint várhatunk egy évet, hogy ismét ne történjen kvázi semmi.
adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.06.07. 14:24:46
Cerseire pedig nem meglepő módon bukás vár, ebben mindössze az a meglepő, hogy már most hangot adott ennek a Töviskirálynő, mikor még bő két évad hátra van.
Sir Galád (már foglalt) 2016.06.07. 14:25:57
zolij 2016.06.07. 14:27:13
Amorphis 2016.06.07. 14:27:18
purga · http://horrormirror.blog.hu 2016.06.07. 14:43:33
Gloveréknél miért nem lőtték el a "jönnek a Mások"-kártyát?
Yarából sajnálom, hogy leszbikust csináltak (vagy minimum bi-), a könyvben eléggé heteró (jó, ott eleve másképp hívják). Amúgy szar lehet neki tengerészként leszbinek lenni :D Az viszont röhej, hogy milyen gyorsan és feltűnésmentes elért Volantisba a vasflotta.
Sansa 90% hogy Kisujjnak írt, elvégre Fekete Halért már elment Briene, ki másnak tudna írni? (Azt azért valaki megmondhatta volna neki, hogy a pecsét a levél külsejére kell, azzal zárják le, nem csak igazoló tanúsítvány.)
Amúgy a Királyvárban már ennyire leszarják a külpolitikai híreket? Senki se aggódik északon közelgő csata, a sárkánykirálynő, a vasflotta, a testvériség mészárlása (már ha) miatt? Értem én, hogy lefoglalja őket a vallási fanatizmus, na de akkor is.
Könyves spoileres ötletelés:
Biztos amúgy, hogy a Testvériség mészárolta le a kommunát? Mert ez csak abban az esetben vallana a bandára, ha valóban berakják Lady Stoneheart-et a sorozatba is, de akkor már röhejes lesz a "meghalt, de mégsem" karakterfelhozatal. Nélküle viszont nem érzem a kellő motivációt. Vagy elég annyi, hogy felismerték a Vérebet?
teszt123456789 2016.06.07. 14:50:39
André Goodfriend 2016.06.07. 14:51:52
Old Shatterhand is Dead 2016.06.07. 14:52:09
velem van a baj, hogy én még most sem gondolom ezt?
zolij 2016.06.07. 14:52:24
zizi77 2016.06.07. 14:55:01
Lady Ann 2016.06.07. 14:55:20
D-verse 2016.06.07. 14:56:19
A Bronnt játszó színész mintha kicsit leeresztett volna fizikailag, tudom, hogy ötvenes, de menő harcosként lehetne sportosabb (lásd Ser Jorah).
(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2016.06.07. 14:56:56
savanyu_bableves 2016.06.07. 14:59:03
valoszinunek tartom, hogy az utolso evad pedig annyira suru lesz, hogy nem tudjuk majd hova kapni a fejunket.
Zerke 2016.06.07. 14:59:05
Tényleg úgy gondolom, hogy nem történt semmi.
Valaki feljebb írta, hogy a hosszas várakozás megölte a meglepetéseket.
Jon Snow feltámadt, húúúú.
Arya visszanyerte a látását, hííí.
Sándor él, vááá.
Benjen bácsi is él, hááá.
Margery csak megjátsza magát, pfűűű.
Dany serege még nagyobb lett, tyűűű.
Eddig ebben az évadban egyedül Hodor okozott meglepetést, lefogadom hogy azt a csavart nem a sorozat írói találták ki, hanem kapták az infót.
De hogy jót is mondjak az epizódról, rendezés és Lyanna Mormont tényleg jó volt.
Amorphis 2016.06.07. 14:59:17
Jelenleg egy jelentéktelen vár - ami ráadásul a Freyeké - visszafoglalása a legfontosabb külpolitikai feladat számukra. Pedig a hírszerzés elvileg Qyburn felügyeletével működik, csak úgy látszik kimerül abban, hogy ki gúnyolódik a Cersei-n.
2016.06.07. 15:03:00
Arról nem beszélve, hogy a tini Kiszeltündébe háromszor döfik a kardot, majd megforgatják a beleiben, és ő sétál még vele egy sort az utcán.
kalbász 2016.06.07. 15:04:36
Egyébként nevetséges volt, hogy tudva mit vállalt kiteszi magát ennek és még be is szopja. Megérdemelné, hogy meghaljon. Mások is meghaltak kisebb hibák miatt is, természetesen őt megmenti majd a színésznő.
2016.06.07. 15:04:50
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.06.07. 15:06:41
kalbász 2016.06.07. 15:08:15
Mert ez csak így megy. Körülöttünk megy a halomra gyilkolás, de itt mi védtelenül építkezgetünk, aha. Mi nem gyanakszunk, jó liberálisok vagyunk és nyitott szívvel vagyunk mindenki felé.
Lunara 2016.06.07. 15:08:34
zolij 2016.06.07. 15:08:36
kalbász 2016.06.07. 15:10:27
De így van minden szállal.
kalbász 2016.06.07. 15:10:58
De így van minden szállal.
Zsolt696 2016.06.07. 15:11:11
Remélem sikerül inkább a Megtört emberre fordítani az erre illetékeseknek.
sixx · http://comment.blog.hu 2016.06.07. 15:11:16
zizi77 2016.06.07. 15:11:51
adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.06.07. 15:14:35
Altezza 2016.06.07. 15:15:20
szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.06.07. 15:16:24
Tegnap néztem meg az 5. részét, ha ennyire lapos a 7. akkor mi a tökömet várok én ettől a sorozattól, én ezt most elengedem asszem :(
Amorphis 2016.06.07. 15:18:13
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.06.07. 15:18:51
Bizony:
"Martin elárulta, hogy Hodor neve ugyanazt fogja jelenteni a kötetben (Hold the Door), de a jelentése másképp fog kiderülni, mint a sorozatban. A név amúgy már 1991-ben eszébe jutott, és eléggé lehangolta, hogy a sorozat hamarabb felfedte, mint a könyv, de emiatt csak saját magát hibáztathatja, mivel annyira lassan ír."
konyves.blog.hu/2016/05/27/tronok_harca_maskent_derul_ki_a_konyvbol_hodor_nevenek_eredete
Egyébként az "Arya visszanyerte a látását" rész is tőle van, mert az meg már megjelent könyvben korábban, csak a sorozatban későbbre csúszott az a szál. Eleve, a könyvben sokkal több az Arya-val foglakozó rész, amelyek egy részét a sorozatból kihagyták terjedelmi okokból. És itt most saccperkábé legalább 100 oldalról beszélünk.
Seraphin 2016.06.07. 15:21:55
zsolt_22 2016.06.07. 15:24:23
fátum 2016.06.07. 15:27:01
Mindenkinek, aki fanyalog: akinek nem tetszik, ne nézze! Én pont ilyennek szeretem ezt a sorozatot. Marad még elég néző, ahhoz, hogy ne vegyék le a műsorról. :-)
Zerke 2016.06.07. 15:29:04
Ezt nem értem ebben a Martinban, hogy vannak dolgok amiket már a 90-es években kitalált, és tényleg, 20 évvel és 5 könyvvel később milyen szépen összefutnak a szálak.
És mégis tesz az egészre, viccet csinál magából, a munkájából es a rajongóiból is.
Szerintem Aryával többet foglalkoznak a sorozatban, mint ahogy a könyvben annak hangsúlya van. Pontosítok, azóta hogy elkezdett tanulni az arc nélkülieknél.
Előtte a kalandozásai, fogságba esése, Stannis, Dondarrion, majd Sándor, tök érdekesek voltak.
Az arcnélkuli tréning szerintem egy felesleges kör a könyvben és a sorozatban is, de a sorozatban inkább túltolják, gondolom mert népszerű a színésznő.
Raven1975 2016.06.07. 15:29:42
fátum 2016.06.07. 15:30:43
Amorphis 2016.06.07. 15:30:45
NAR 2016.06.07. 15:33:23
NAR 2016.06.07. 15:37:59
NAR 2016.06.07. 15:39:46
Zacskóstej 2016.06.07. 15:41:43
2016.06.07. 15:41:54
Amorphis 2016.06.07. 15:42:27
A Ramsay-Sansa házasság szintén nyilvánvaló tényként kezelhető, és a Lannisterekkel való szövetség durva megsértésének tekinhető. Erre anno Roose utalt is.
Ehhez képest egy picsa vár visszafoglalására rögtön elküldik magát Jamie-t, míg a jóval fajsúlyosabb dolgokat figyelmen kívül hagyják. Danyről még szót se ejtenek Westeroson, pedig korábban naprakész infóik voltak róla..
2016.06.07. 15:44:26
2016.06.07. 15:53:17
Az egyik legröhejesebb, hogy lassan mindenki "feltámad": Jon, Benjen, Sandor... Remélem nemsokára feltűnnek a hiányzó elhunytak is: Ned, Robb, Stannis, Tywin és az egész vidám kompánia.
Az egész történet lezárását is egy ilyen "csavarra"l kellene megoldani: kiderülhetne, hogy Robert király él és valójában ő az Éjkirály. Így aztán rögtön helyreállhatna újra a rend és a szeretet, hiszen végre van egy olyan király, aki uralkodhat élők és holtak felett. Robert király természetesen végtelen isteni hatalommal bír, és elsimít minden viszályt: feltámasztja mind az elhunytakat, Jaime kezét újranöveszti stb. Az eddigi trónkövetelők mind a király segítői lesznek, a népnek pedig alanyi jogon jár majd az ingyen sör, hogy a jókedv folyamatosan biztosítva legyen.
Az alkotók olyan szinten buzgólkodnak a sorozat súlytalanná tételén, hogy meg se lepődnék, ha ez lenne a vége. Vagy bármi hasonló baromság.
Shirkan 2016.06.07. 15:54:52
Feltételezem a következő részben Arya összeakad Theon-nal a kikötőben, és Ő menti meg a haldoklásból.
Így néhány rész múlva szép lassan összeáll a Stark család.
NAR 2016.06.07. 16:00:17
lalolib 2016.06.07. 16:10:32
Gyula_80 2016.06.07. 16:12:52
Térkép: quartermaester.info/
Kecskeszem 2016.06.07. 16:13:56
Ez annyira demoralizáló. Vagy inkább vicces...
A maradék kevéske illúzió érdekében azért remélem, hogy Sean Bean már nem jön vissza !!!
sans paraben 2016.06.07. 16:20:35
már csak 16 részt kell végigszenvedni.
kalbász 2016.06.07. 16:20:50
Ennyi?
Ugyan már.
Gyula_80 2016.06.07. 16:22:47
Kövééé 2016.06.07. 16:25:28
Gyula_80 2016.06.07. 16:27:01
Bikli néni 2016.06.07. 16:27:42
"Azt persze megtudtuk, hogy ők is Dany-vel akarnak lepaktálni, de ez a szál nem tudom, hogy lesz igazán érdekes." --> Danynek van egy serege, amit lövése sincs, hogy vigyen át a tengeren Westerosra. Erre érkezik a Greyjoy-flotta, a múltkori képből láthatóan kb több száz hajóval (viszont rajtuk minimális emberrel, mert ha tele lenne, nem Euron lett volna a király - több ezer harcos talán legyakott volna egy tucat Euron-pártit a sziklákon). Nekem sokkal nagyobb kérdés, hogy ha egyszer Dany átjut a Westerosba egyáltalán nem illő dothrakiakkal, ott mit fog csinálni. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy a forrósághoz szokott barbár lovasok a téli, idegen világban harcoljanak a páncélos nagy házak seregeivel, pláne a WW-ekkel.
Arya-nál várható volt, hogy ilyesmi fog történni. És nem tudom, hogy akarják megmenteni, mert nagyon sok vért vesztett, de úgyis ki fog derülni, hogy Braavoson is van egy vörös papnő, aztán belőle is halhatatlan lesz (így pótolnák a Stoneheart-szálat?), nem tudom. De most akkor az egy Greyjoy-hajó, amire felkéredzkedett? És tuti Westerosra megy? Azt már inkább valószínűnek tartanám, hogy Arya végtelen utazása ezúttal Essoson folytatódik.
Polgár Tibor 2016.06.07. 16:45:09
NAR 2016.06.07. 16:52:05
Gyula_80 2016.06.07. 16:55:59
purga · http://horrormirror.blog.hu 2016.06.07. 16:57:24
@Gyula_80: akkor már Stannist is ide sorolhatnánk ennyi erővel :)
Amúgy hogy lehet cirka két tucat embert ilyen csöndben lemészárolni, hogy Véreb azt ne hallja meg favágás közben? Mert gondolom nem 2 kilométerre aprított...
purga · http://horrormirror.blog.hu 2016.06.07. 16:59:39
2016.06.07. 17:04:32
ezért érzem a fantasy-t mint műfajt az irodalom legmélyebb bugyrának. Mert oké, hogy felébreszti az emberben szunnyadó gyereket, de aztán végig azon a szellemi szinten is tartja, vagy oda dorongolja vissza. A felnőtt szerző kitalált egy érdekes középkort, nagyszerűen benépesítette azt, megírt pár igen jó karaktert. Aztán a szerzőből előbújó dedós nyakon öntötte egy csomó irritáló blődlivel. Bárki feltámadhat, mágus által vagy csak úgy, élhet 500 évig bombanő testben, vagy éppen zombiként, három szemű hollóként, stb.
Ha belegondolok, az összes baki, szar húzás, bénaság, ami a tévésorozatban felbukkan, 90%-ban az infantilis fantasy-vonalnak köszönhető.
pocokman 2016.06.07. 17:09:46
Hizdahr zo Loraq 2016.06.07. 17:14:11
Hizdahr zo Loraq 2016.06.07. 17:21:35
Anak 2016.06.07. 17:30:31
Hogy mit csinált?
Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2016.06.07. 17:35:58
Valandil 2016.06.07. 17:37:48
Kálmán Mikorka 2016.06.07. 17:53:22
Kálmán Mikorka 2016.06.07. 17:54:41
raczsandor · http://raczsandor.blog.hu/ 2016.06.07. 18:03:22
lacau 2016.06.07. 18:08:34
K úr 2016.06.07. 18:29:35
K úr 2016.06.07. 18:30:33
Quasar111 2016.06.07. 18:58:34
Salem Saberhagen 2016.06.07. 19:08:25
A probléma inkább az életmódjukhoz lenne köthető, de nem hinném, hogy ha Danny királynő lenne Westeroson, amit erősen kétlek, akkor ott is akarná őket letelepíteni. Akár még az is lehet, hogy nem direktben megy Westerosba, hanem folytatja a turnéját Volantison és a többi szabad városon keresztül Pentosig. Márpedig Pentostól keletre már dothraki terület és a nagy Rhoyne folyóvidék kezdődik, ahova dothrakiak is rendszeresen betelepülnek. Nyugatra pedig egy keskeny tenger és Királyvár.
Tehát ha valamilyen szinten Pentost az ellenőrzése vagy "védelme" alá vonja, akkor nagyon kényelmes lehet neki, hogy ott vannak a dothraki szövetségesei a túloldalon és bármikor egy lázadás esetén átcipelheti a dothrakiakat és essosiakat Westerosba, a westerosi lovagokat pedig Essosba. Középen meg Sárkánykő, Királyvár és Pentos.
Mondanék még mást is, de itt nem lehet a spoilert kitakarni, de van még egy szál a könyvekben, ami nem volt a sorozatban és az ottani szereplő miatt sem lenne érdemes Dannynek magának ülni a westerosi trónra, ezért még ha ő is "nyer", akkor sem hiszem, hogy ő lesz a westerosi királynő, szerintem inkább visszafordul Essosba és az új karakterre hagyja a nyugati részeket.
2016.06.07. 19:24:56
ne kívánj ilyen rosszat nekem.
Amúgy tökmindegy, hogy on- vagy off-screen. Volt már fürtös, a két lóbaszó, és a következő részben jó eséllyel a kis Kiszeltündi is túléli az apróra vagdalt beleit. Meg még vmikor volt egy többször föltámasztott ürge is.
És akkor ott vannak a zombik, amire mi szükség? Miért nem lehet egy sima emberek alkotta királyság a Nagy Ellenség? Annál elcsépeltebb szimbólum, hogy a fő veszélyforrást, az ősgonoszt rothadó csontvázemberek jelenítik meg, egyszerűen nem létezik.
Mindegy, tudom, hogy ez csak az én nyűgöm, de sajnálom, mert szerintem fantasytlanítva nagyon jó kis sorozat lenne belőle.
Mint mondjuk a Róma volt.
Így is nézem persze, mert kíváncsi vagyok a végére.
nota19 2016.06.07. 19:25:12
Szerintem is nagyon jó rész volt, nem értem a fanyalgókat mégis mit várnak?
Eddig Beric Dondarrion és Jon volt csak feltámasztva, a többiek, Benjen, Sandor, a Hegy nem haltak meg. És Sandor a könyvben is él, csak direktbe nincs kimondva, de ezt már említették előttem.
Veder1 2016.06.07. 19:34:28
adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.06.07. 19:51:20
ahogy nota19 is írta, a fel nem használt griff-szál simán besülhet a könyvben: a Targaryenek családi történetei között számtalan ál-, vagy hamis leszármazott, trónkövetelő jelent meg, ezúttal is előfordulhat ugyanez. a sorozat egészen más irányt vesz, pl Jorah kapta el a stonemen kórt (a könyvben meg más).
adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.06.07. 19:58:23
Ramsay hiába nyírta ki apját és a nem mellesleg Frey lány Waldát, innentől kezdve hitelességi válságban van és sem a Lannisterek, sem a Freyeknek nem érdeke támogatni. a Lannisterek fő célja északon szerintem a Starkok ellehetetlenítése, ami egészen az ötödik évadig sikerült is. ha most minden jel szerint Sansa és Jon visszaszerzi Winterfellt, Ramsay pedig meghal, ráadásul ezzel az erővel kiiktatják a Freyeket is a Twinsnél, akkor lesz a Lannister-sereg igen nagy bajban és támogatók híján.
rio.pete 2016.06.07. 20:00:21
adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.06.07. 20:00:22
Celtic 2016.06.07. 20:06:29
Mondjuk, eddig meg nem neztem ezt az evadot, majd ha minden resz lemegy, megnezem. Ahhoz kepest, hogy az elso evad hogy levert...rogton nekialltam a konyveket beszerezni. Most meg tenyleg azt varom, hogy szepen kinyirjanak mindenkit, a Masok vegre elfoglaljak Westerost es vege legyen.
politologus · http://politologus.blog.hu 2016.06.07. 20:21:53
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.06.07. 20:36:09
mashable.com/2016/06/07/sansa-stark-letter-deciphered/
Prussia 2016.06.07. 20:37:41
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.06.07. 20:37:59
Hizdahr zo Loraq 2016.06.07. 20:42:14
2016.06.07. 20:42:55
Prussia 2016.06.07. 20:44:40
Sir Galád 2016.06.07. 20:54:00
perszepolisz 2016.06.07. 20:57:45
Az első képsorok annyira tájidegen voltak a sorozattól, hogy azt hittem nem is jó torrentet szedtem le. Mire volt ez jó. Minek kell ide a Véreb?
A Vérebet feltámasztó színész tiszta Al Pacino volt. Végig azon gondolkodtam, hogy Pacino nyúl-e ettől McShane-től, vagy fordítva. A gesztusok, a mimika.
A "Yara smárolása egy kurvával" benne volt az egyik évad előzetesben és emlékszem órákig ment a töprengés, hogy annak a jelenetnek mi lehet a célja. :D Valaki azt hiszem egy Lannister nyakláncot vélt látni a kurván. :D
Jonék miért nem tudták, hogy a Mormont háznak egyébként kevés katonája van?
Wun-wun elég komoly potenciál szerintem Winterfall ellen. Az ő jelenléte eleve felér vagy 100 Mormont házzal. Főleg egy vár ellen.
Aryánál még azt hiszem lesz valami meglepetés. Egyszerűen ez valahogy túl egyszerű. Pl. ahogy írtál már egy ál-Aryát döftek le, az igazi meg Needle-el a kezében várja a fő Senkit.
N.Zoli 2016.06.07. 21:08:08
Erik Bálint 2016.06.07. 21:12:41
nota19 2016.06.07. 21:17:02
beetee 2016.06.07. 21:22:27
Az hulla-korban sok, vagy kevés?
AltonDevir 2016.06.07. 21:27:30
nota19 2016.06.07. 21:30:11
nota19 2016.06.07. 21:39:35
nota19 2016.06.07. 21:40:17
Fiona J. Jones 2016.06.07. 21:42:49
A színésznő nem tudom, hány éves lesz, de mintha sose akarna megnőni. Nem látom benne a nőt, még mindig gyerek, pedig azt hittem, hogy majd nővé érik, és elmegy bosszút állni a családja miatt. Ebből eddig egyik sem következett be.
A hatodik könyvről van valami infó? Legalább egy morzsányi?
Papucsban a Teraszon 2016.06.07. 21:51:40
Papucsban a Teraszon 2016.06.07. 21:55:11
magyarszurker 2016.06.07. 22:07:42
steelwolf 2016.06.07. 22:10:55
Rabgiliszta 2016.06.07. 22:27:06
AltonDevir 2016.06.07. 22:45:10
Janos Mohacsi 2016.06.07. 23:34:11
Szerintem b..i nagy lett a kavaras amiatt,hogy a regeny mashogyan megy(idohiany miatt),mint a sorozat,majd hirtelen "visszavagnak"(pl. Jamie Dorne-ba be se tette a labat stb. csak Mircellat ki kellett gyorsan nyirni).
Depwood Motte-t sem a Boltonok segitettek visszafoglalni,hanem Stannis(aki Yarat/Ashat is elfogja meg Theont is). Hirtelen a "gonoszokbol" "jok"lesznek(a Lannisterek es a Frey-ek fenntartjak a rendet a "Zaszlonelkuliek"-el szemben(meg azok oltek le a szektas falut??), a Boltonok meg hosok, akik kivertek a Greyjoyokat.
Az megint furcsa, hogy nem Ramsey megy Eszaknak gyorsan vegezni Jon-ekkal,hanem megvarja,mig azok osszegyulnek meg ok mennek ra Winterfell-ra(Deresre)-az lenne logikus ha Jon-ek az Umbereket es a Karlstarkokat tamadnak eloszor, mert azok vannak kozel(Stannis szovetsegeseket keresve ment a nyugati teruletek fele). Na de gondolom kihozzak Jon-eket gyoztesnek(mire Sansa levele eljutna Kisujjhoz es azok elindulnak, mar regen Ramsey szobaiban lesznek szegeny Jon-ek kifeszitve(na jo gondolom gyoznek majd).
Yara leszbi-azert Theonnak is engedte,hogy megujjazza(majdnem megdjukta). Igy viszontvtenyleg kihal a Greyjoy familia,hacsak Euron nem tesz ellene...
Janos Mohacsi 2016.06.07. 23:37:19
Janos Mohacsi 2016.06.07. 23:59:56
Huha!!! Ez Sansara nem igaz???
Kisujjal szemben igaza volt, DE!!!! Jatszani akarta a jatekot!!! Le kellett Boltonekat valasztani a Lannisterekrol es a Freyekrol!!(Utobbi esetben a hulye Ramsey meg tovabb ment!!). Cersei-t megszegyenito butasag volt Kisujjal bunkoskodni!!! A Volgy seregei nelkul eselytelenek, veluk viszont tuti a gyozelem Ramsey-ek felett!!
Jon es Sansa Meggyessy-kent allnak ("mint ket rakas szerencsetlenseg")-Glovereknel(Depwood Motte), holott Ramsey jo sok mindenkit megnyuzatott anno, ergo a nepszerusegi index-e ketseges lehet...
Szoval igazan nekem Davos karaktere tetszett csak..
purga · http://horrormirror.blog.hu 2016.06.08. 00:13:39
adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.06.08. 00:21:04
ha unalmas részeket kell említenem, akkor a második-harmadik évadban találhatók ezek, a negyedik óta beindult a henger. a 9.rész pedig már rég nem kulminációs pont, ebben az évadban a Tower of Joy és a Bran vs. Walkerek, majd Hodor rész simán csúcsjelenetek, ezeket pl se Cersei, se Ramsay halála nem ütné (de Aryáé sem).
kinek a pap, vagy papné Yarának, de rendre kiderül, hogy az óbégatók és fanyalgók tulajdonképp nem is értik, mit néznek.
Balfars 2016.06.08. 00:24:08
Mister Gumpy 2016.06.08. 00:39:22
Mister Gumpy 2016.06.08. 00:43:39
Mister Gumpy 2016.06.08. 00:45:05
dr. pretender 2016.06.08. 01:25:35
Hizdahr zo Loraq 2016.06.08. 05:47:37
Hizdahr zo Loraq 2016.06.08. 05:56:02
Hizdahr zo Loraq 2016.06.08. 06:01:13
Egyébként már lényegében kész van a Winds of Winter, de tudod a könyv írás úgy megy, hogy a szerkesztő elolvassa, és elmondja, hogy "ez a fejezet itt nem működik", "itt szívesen megtudnék többet Arya bal lábáról", "ez az esemény ki lehetne fejtve, miért történt", és akkor az író visszamegy az írógépe mellé, és a szerkesztői javaslatoknak megfelelően átdolgozza a könyvet. Darabonként ezer oldalas könyvről van szó alsó hangon. Egy ilyet sokáig tart megírni, de legtovább készre szerkeszteni tart.
Hizdahr zo Loraq 2016.06.08. 06:04:33
bontottcsirke 2016.06.08. 06:57:32
Auguris 2016.06.08. 07:09:28
-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2016.06.08. 07:17:54
2016.06.08. 07:50:01
Veder1 2016.06.08. 08:00:29
xlngx 2016.06.08. 08:01:20
xlngx 2016.06.08. 08:07:17
Irjatok hogy filler resz volt, szerintem nem, szepen lattuk hogy atrendezodnek a szereplok, valami keszulodik, szerintem inkabb felgyorsult.
McShane halalan meglepodtem, azert kihuzhatta volna az evad vegeig, mert birom.
Sandornak orulok, nekem az evek alatt pozitiv karakter lett, talan tenyleg o fog kiallni a testvere ellen a Cerseis harcban.
Ja es Bronn for president, iszonyat nagy arc, siman neznek vele egy masik sorozatot.
2016.06.08. 08:14:08
szepi79 2016.06.08. 08:32:41
kgabor89 2016.06.08. 08:38:40
Legokocka 2016.06.08. 08:43:50
A sorozatban meg annyira egyértelmű, hogy csak azért nem kaphatta meg ugyanezt a befejezést, mert a készítők most már a sokadik fanservice-jelenetet akarják megcsinálni - a Cleganebowl-t.
Senki ne értsen félre, nagyon király lenne látni a ZombiHegy vs újjászületett Véreb élet-halál kardpárbaját...de csalódott vagyok, pont azért, mert Sandor többet érdemelne...:/
jog-ász 2016.06.08. 08:57:57
ennél jobb lenne ha kihagynának két évet és visszatérne a trónok harca épkézláb történettel
ZátonyokonSettenkedőLipsik (törölt) 2016.06.08. 09:08:09
beetee 2016.06.08. 09:15:50
Ha Sanyi legyőzi a hegyet, akkor Cersei bűnös vérfertőzésben, és a verebek elítélhetik miatta.
Nem logikus, hogy most ez történjen. Cerseinek még túl kell élni a jóslat szerint Tommen halálát is.
Ha meg a Hegy győzne egy ilyen testvér-párbajban, akkor Sanyit csak ezért a szenvedésért kellett visszahozni? Ez sem kerek.
Egyébként az előzetesben a Hegy neki fog menni egy csoport verébnek. Gondolom, ez azt is jelentheti, hogy valami (legalábbis Cersei oldaláról) elmozdulás várható Királyvárban.
beetee 2016.06.08. 09:17:20
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.06.08. 09:22:52
" az előző részben Arya magához vette a Tűt, ami viszont ebben az epizódban
NEM VOLT NÁLA!!!
Márpedig miért vette volna magához, ha nem azért, hogy megvédje magát, amikor kell? Ráadásul hiába, hogy a legifjabb Stark-lány az egyik legtökösebb karakter, ha valakit felhasítanak és kétszer gyomron szúrnak, nem nagyon cselez ki egy nála képzettebb bérgyilkost és ugrándozik le hidakról… Lehet, hogy Jaquen feláldozta magát, hogy Arya eltűnhessen? Mindig is szoros volt köztük a viszony, ráadásul már a kezdetek óta kiemelt figyelmet tulajdonított a lánynak, bár egyelőre nincs ennél messzebb menő magyarázat arra, hogy miért segítette volna őt."
roboraptor.24.hu/2016/06/07/ha-yara-greyjoy-meglatja-daeneryst-tuti-belezug/
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.06.08. 09:26:05
A könyvben megjelent. A sorozat viszont már olyan szinten elvált tőle, hogy a franc tudja.
Hizdahr zo Loraq 2016.06.08. 09:29:11
oszt jónapot 2016.06.08. 09:34:22
oszt jónapot 2016.06.08. 09:37:33
2016.06.08. 09:51:52
adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.06.08. 09:57:59
adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.06.08. 09:59:02
2016.06.08. 10:03:40
adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.06.08. 10:06:11
AltonDevir 2016.06.08. 10:22:11
Sir Galád (már foglalt) 2016.06.08. 10:28:31
AltonDevir 2016.06.08. 10:35:29
Lángharcos 2016.06.08. 10:38:04
Szóval az nincs az Éjkirálynál :3
daytona500 2016.06.08. 11:43:11
aargvaarg vagyok buffphon morpglordja. A brom$Ärdvß legyen veletek (direkt írtam így, a h-t nem ejtjük)
xlngx 2016.06.08. 11:47:14
daytona500 2016.06.08. 11:59:05
Hizdahr zo Loraq 2016.06.08. 13:12:36
Hizdahr zo Loraq 2016.06.08. 13:13:59
Hizdahr zo Loraq 2016.06.08. 13:21:35
purga · http://horrormirror.blog.hu 2016.06.08. 14:07:40
Hizdahr zo Loraq 2016.06.08. 14:13:54
Janos Mohacsi 2016.06.08. 14:47:10
purga · http://horrormirror.blog.hu 2016.06.08. 21:30:11
politologus · http://politologus.blog.hu 2016.06.08. 22:18:11
Billy Hill 2016.06.08. 22:59:07
Lángharcos 2016.06.09. 08:25:30
pocak 2016.06.11. 00:10:03